Megjelent Budapesten, a Copyright kiadó gondozásában. /zl. Benedek Pál Új Kelet 1992.XII.11./
A szerző – UNTI ILDIKÓ – első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez önmagában érdeklődést kelt a kötet iránt – de még inkább, ha tudjuk, hogy aki jegyzi a könyvet – UNTI ILDIKÓ – önkéntesként járt az országban az Öböl-háború idején és megírta visszaemlékezéseit.
Riport és őszinte vallomás ez a könyv egy asszonyról, aki saját akaratából kötötte hozzá a sorsát a zsidó néphez. Számos lelki tényezője volt ennek – talán elsősorban az Öböl-háború – a Scud rakétáktól való félelem és a győzelem tudatába vetett hit. A szerző tehetségesen mutatja be, hogy osztozott a remegésben, de a győzelemben is.
Abban a jó érzésben osztozott, hogy pánik nem volt nálunk, s ha egyeseket hatalmába is kerített- általánossá semmiképpen sem vált.
Könyvével fontos eseménysorozatot dokumentál – a tényirodalom asztalára tette le a garast – legyen ez pályafutásának jó és szerencsés órája.
Munkája a héber közönséget is érdekelné.
I.
A világ minden részében meg voltak győződve arról, hogy a háború kitörése a Perzsa-öbölben elkerülhetetlen! 1991. január 16-án reggel hétkor lejárt az ultimátum. Az amerikai katonák száma a négyszázezret meghaladta és hat amerikai repülőgép-anyahajó tartózkodott az öböl-vizén. Az Egyesült Államok biztosította Izraelt, hogy repülőgépei már a támadások első fázisaiban az Irak nyugati részén elhelyezett rakétakilövő ütegeket célozzák!
Már este a készültség érzésével feküdtünk le. Az éjjeliszekrényeken ott álltak a kellékek: elemlámpa, szódás-stia, törülközők, bébihintőpor, alkohol és az a doboz, amiben a gázmaszk volt. S a Cheder átum /elszigetelt szoba/, amit a Haga rendelt el. A kérdés mindenkiben így merűlt fel: Ma ihije iti ba milhama?/Mi lesz velem majd a háborúban?/
Az Otthonban /Bethavot/ amely a jeruzsálemi Beth-Hakeremben volt, szokatlanul nagy csend honolt, mikor reggel lementem a korai kávékat elkészíteni. Aztán már elmúlt nyolc óra is és még mindig nem jőttek az alkalmazottak! Egyedül indultam Judit szobája felé, mikor berobbant Jichák:
– Az éjjel fél háromkor Amerika lebombázta a bagdadi repülőteret és a rakétakilövő helyeket!
Megfagyott bennem a vér: ez azt jelentette, hogy Izraelt bármikor támadás érheti! Aznap mindenhol szólt a rádió és senki nem jőtt be dolgozni! Jichák, a főnők, a fiai, a lánya és én láttuk el az Otthon 22 lakóját este kilencig. Akkor beestem az ágyba a harmadik emeleti “mirpeszetes”/teraszos/ szobámba. De a szemem megakadt az újságon:
“….Chajim Javetz tartalékos tábornok százszázalékosan garantálta, hogy iraki rakéta nem éri el Izraelt.”
Odébb a hadsereg orvosi szolgálatának parancsnoka:
“…A vegyi támadás veszélye minimális”- mondta.
De akkor is! Mi, akik 45-ben születtünk Magyarországon, még nem hallottunk szirénát élesben, csak rádiójátékokban, televízióban, filmeken. Honnan fogom tudni, hogy EZ AZ?!
Az angol követség dolgozóinak családtagjai lementek Eilatra napozni! Ez mégis csak jobb megoldás, mint elhagyni az országot?!
Az új olékat pedig az EL-AL hozta továbbra is.
Ha háború lesz kiürülnek a börtönök, akik nem biztonsági jellegű bűncselekmények miatt álltak bíróság előtt, szabadulnak! Még jó!
S aztán… Mi ez? Jóságos ég! EZ AZ?! Még hallgattam egy másodpercig: 1. AZAKA /légiriadó/ majd kilöktem a mirpeszetre az ajtót és az Ég kérlelhetetlenűl zengett, üvöltött a sziréna hangjától! Kapkodva öltöztem. – Hát megmerte tenni ez a gőgös alak! Megmerte tenni! Megtámadott bennünket!
Remegve bontottam fel a dobozt, de nem a félelemtől remegtem. Nem féltem. életemben először volt szíréna, gázmaszk, mintha valami filmben játszanánk!
Éjfél fél három volt, amikor lerohantam gázmaszkkal a nyakamban a 2. emelet lakóihoz.
II.
Az újságírók több mint ezren, már megszállták az országot. S csak öt külföldi légivállalat – köztük a Malév – érkezett Izraelbe. Közben Tuniszban meggyilkolták Arafat helyettesét: Ő tervezte az izraeli sportolók elleni merényletet a müncheni olimpián. Még nem volt rendkivüli állapot, mikor 67oo személy már elhagyta az országot egy nap alatt! Az olék viszont jőttek! A rádió és a televizió a nap 24 órájában sugárzott nyolc nyelven, csak magyarul nem. Ezalatt Jeruzsálemben a Siratófalnál 6o ezer vallásos ember imádkozott a békéért és az esőért.
