Kölcsönélet – 5. rész – De hol van az az Izrael?

0

szerző: Ziva David

Azon a napon 1991-ben még mindig csak vonattal érkezett Moszkvába. Az állomáson Arkagyija várta széles mosollyal, ahogyan mindig is szokta pedig tíz év is eltelt amióta utoljára találkoztak. Hihetetlennek tűnt, hogy elérkezett a szabadság napja. Illatát ott érezték a levegőben már egy ideje. A valóságban érezni és megszokni azonban egészen más volt. Arkagyiját a nagykövetségen ismerte meg évekkel ezelőtt. Az árvaház után nem maradtak az otthonnak nevezett hazában, apját orosz diplomataként kiküldték Moszkvába. Amikor megérkeztek úgy mutatta be a kislánynak, mint valami távoli rokont. Az orosz nagykövetségen Arkagyija nem volt akreditált diplomata, a helyi személyzethez tartozott. Egyszerre volt túlfűtött orosz és konzervatív zsidó, ráadásul túl csinos és okos egy jemeni rokonhoz képest, de anyja helyett anyja volt amikor kellett és szükség volt rá. Moszkva a nyugalmat jelentette számára akkoriban, megszűntek az árvaházi rémálmai, felszabadultan játszhatott a gyerekekkel és elkezdett olvasni tanulni, színházba és balettre járni. A nagykövetségen ismerte meg Nidát és családját, aki rögtön személyes védelme alá vette a kislányt. Az új élet és a felhőtlen boldogság azonban alig néhány hónapig tartott. Még ugyanabban az évben,’67-ben minden izraeli diplomatának távoznia kellett. Apja megérezte, hogy neki még szüksége van egy kis időre. Titokban megmentették, Moszkvában tölthette a vakációkat, így aztán Jeruzsálemben az apja, Moszkvában Arkagyija várta, ennyi volt a családja. És Nida.

Nagy lélegzetet vett a friss moszkvai levegőből, mint régen és lelépett a vonat lépcsőjéről. Annyi volt mindössze a különbség, hogy most csak Arkagyija várta. Kerülték a témát, egyikük sem akarta szóba hozni Nidát, inkább a felgyorsult politikai eseményekről beszéltek. A lassú, de biztosnak tűnő hanyatlás végre hivatalossá vált. A Szovjetúnió végérvényesen szétesett. Örültek, de kétségeik is bőven akadtak a jövőt illetően. Merávot és apját is meghívták a diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele alkalmából rendezett ünnepségre az izraeli orosz nagykövetségre. Nagy nap volt ez mindenki számára. A moszkvai zsidók szeme csillogott, a szabadság fuvallata minden kétséget kizárt. Merav hátrahúzódott és a gyűrűt, egyetlen ékszerét forgatta az ujján, egyszerű és nem túl divatos fekete koktél ruhájában csak állt a sarokban és egy pohár orosz pezsgőt melegített a kezében, amikor észrevette a nagykövet mellett Nidát. Alexander Bovin kezet csókolt az elegáns nőnek, aki mintha a divatlapból lépett volna ki. A fény megcsillant a nyakában és a fülében lévő gyémántokon. Nem volt nehéz szájról leolvasni azt a néhány szót, amellyel Bovin Nida feleségét üdvözölte.

– A langyos pezsgő, nem pezsgő – szólalt meg az apja, de a müezzin elnyomta a hangját.

Kábult fejjel kezdett magához térni, teljesen leizzadt pedig meglehetősen hideg volt a reggel. Ebben a házban, mint valami időutazáson visszatértek álmai. Az elmúlt két nap alatt évtizedek megrázó élményeit élte át újra és újra. Örült neki, hogy holnap végre hazamehet és itthagyja a múltat. Az ablak félig elsötétítve alig szűrte át a reggeli fényeket, nagyon fáradt volt még mindig. A kis asztalon még égett a gyertya, mellette az imakönyv. Ösztönösen mormolta a női passzust miközben megint majdnem elaludt. Félálomban úgy érezte valaki közelít. Nesztelenül kelt fel az ágyból és lassan lépett a szalonhoz vezető ajtóhoz majd hirtelen mozdulattal kinyitotta.

– Sábát sálom, kávét? – a hirtelen beömlő világosság elvakította, nem látta az előtte álló férfit.

– Elfelejtetted mondani, hogy máris ideköltöztél. Nincs hol laknod? – hirtelen mozdulattal vette el a csészét a férfi kezéből és elindult a kanapé felé. Minden csontja fájt és forgott vele a mennyezet, ahogy vízszintesen hátradőlt az ágyon.

– Tegnap este későre járt, nagyon fáradt voltál akárcsak én. Kértem engedélyt a kanapéra, csak úgy mondom, ha esetleg elfelejtetted volna.

A látásával együtt kezdett tisztulni az emlékezete is. Sokáig fenn voltak, a vendégek nem akartak elmenni, tetszett nekik a vitatkozás. Az a sok vodka, már nem is emlékezett csak arra, hogy Nida kezébe nyomta a tiszta ágyneműt és minden átmenet nélkül újra Moszkvában volt 1991-ben.

– Egyébként kezdem átérezni a házadat, sokkal jobb mint az Astoria. A gyerekkoromat hozza vissza és én nagyon hálás vagyok érte. Elmosogattam a maradék langyos vízzel és a kávét a sábát platnidon főztem, mindent betartottam, ahogy a házirendben meg van írva. Reggelit is csináltam, nagyon rendes vendég vagyok.

Merav kihasználta a lehetőséget, amíg a kávét kortyolta nem kellett válaszolni. Minden sejtjében a veszélyt érezte, és nagyon nem akart semmibe belebonyolódni.

– Szeretném tudni, hogy mit akarsz tulajdonképpen – szólalt meg végre.

– Tudtad, hogy még él a rabbi Moszkvában? – szólt hátra a férfi miközben elindult a konyha felé.

Merav mellett a kis asztalon lazán meg volt terítve két személyre. Mindkét kezében megrakodva jött vissza, dzsahnun, friss paradicsom, főtt tojás és a tegnapi maradék. Narancslé, csokis babka, gyümölcsök és zöldségek. Alig bírta kiegyensúlyozni, ahogyan az üvegtálcákon letette a reggelit és kihasználva helyzeti előnyét rögtön szedett is magának.

– Én kérdeztem először – emelte fel a hangját és a szemben ülő férfi szemébe nézett.

Nida kényelmesen lenyelte a falatot, szemmel láthatóan élvezte Merav tekintetét.

– Reméltem, hogy tudod, mit akarok. Nekem te jelentetted Izraelt, aztán elmentél katonának és veled együtt a bizonyosság, amit sosem kaptam vissza. Most itt vagyok végre, jóval örgebben és butábban és most sem találom. Tudod, amikor alijáztam és leszálltam a gépről napokig nem tudtam kijózanodni olyan hatással volt rám. Izrael, amiről álmodtam hirtelen valósággá vált. Egyszerre voltam lenyűgözve és nagyon csalódott is. Azóta is keresem az én Izraelemet. Hol van az én helyem, mit kell tennem és hol van az az Izrael? Reméltem, hogy te tudod a választ.

Merav nem válaszolt, inkább szedett a reggeliből és várta a folytatást.

– Aztán rájöttem, mi a gond. Az rendben is van, hogy megpróbálom újra felépítettni veled azt, amitől te magad fosztottál meg, de nincs kit meghívni. A gyerekeim ezt úgysem értenék. Barátok? Abból van nekem bőven amíg tart a pénzem. És ne mondd, hogy neked vannak. Egyedül Eldanban bízom, ő hívta meg Boázt, aki már többször keresett a politikai karrierje miatt, de tegnap beszéltem vele először személyesen meg azt az Áront, aki tényleg nem tudom, kicsoda. A többiek az én újságíróim, hogy legyen benne egy kis Moszkva.

Nida sokáig beszélt Izraelről és az álmairól. Már kezdte elhinni neki, hogy kétségbeesetten keresi a helyét, mint aki végre hazatalált csak nem találja a zárhoz a kulcsot, de még mindig nem akart ebbe a beszélgetésbe belemenni.

Szerencséjére nem is kellett, Nida hirtelen váltott. Politikáról kezdett beszélni.

– Tudod egyszerre csodállak és legszívesebben nem is tudom mit tennék, hogy magadhoz térj.

Merav most végre megszólalt, biztos terepen érezte magát.

– Ha megszabadultok Netanjahutól csődbe megy mindkét újságod, mert nem lesz miről írnotok. Kifogytok a témából – könnyedén mosolyoghatott, magabiztosan várta a választ.

– Mit szólsz Alekszejhez, az újoncomhoz. Nem is olvastad, igaz? Moszkvában edződött, Putyinnak majdnem sikerült kézre keríteni.

– Tudod, hogy mindent el kell olvasnom – mosolygott még mindig a férfira. Tehetséges. Még kezdő, hátha beérik és lesz valami értelmes mondanivalója azonkívűl, hogy az a feladata, hogy a víz alá nyomja a kormányt. Túl kellene lépnie Putyinon. Ez nem mondanivaló, a konstruktív elméletek hiányoznak az újságíróidból. Most helyzet van, vagy csak annak tűnik. Ne feledd minden csoda három napig tart.

– Úgy gondolod…

– Ismerem ezt a nézést, – nevetett Merav – Ne menj túl messzire, én csak elemző vagyok. Nem tudom mi folyik belső körökben.

– A Hartzan úgy tűnik, tudja…

– Neki legalább van célja és eddig bevállt.

– Nem túl meggyőző, Merav. Egyre inkább az az érzésem, semmi komoly szándék nincs mögötte. Össze vissza szivárogtat ki mindenfélét, amit persze a sajtó rögtön ízekre szed. Nincs összefüggés. Semmi konkrétum, még az is lehet hogy álca az egész. Terelés, valami nagyobb dologról. Annyira azért nem kell komolyan venni a pasit, vagy lemaradtam valamiről? Mert nekem az az érzésem…

-Honnan tudod, hogy férfi? -szakította félbe hirtelen Merav, pedig Nida szemmel láthatóan még nem fejezte be.

Hirtelen nagy csend lett, még a müezzin is hallgatott.

Hozzászólás