Obama: nincs törés az amerikai-izraeli kapcsolatokban

1

Avi/ujkelet.live

Utoljára adott interjút Barack Obama, mint az Egyesült Államok elnöke. Obama tagadta, hogy komoly károkat szenvedett a két ország közti kapcsolat az ENSZ-határozat szavazás után majd elmondta, hogy Netanjahu többször feldühödött elnöksége alatt.

Barack Obama szerint az Egyesült Államok tartózkodása az ENSZ-határozat szavazáson, mely az izraeli telepek építésének leállítását követeli Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, nem váltott ki jelentős törést Izrael és az Egyesült Államok között.

Az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata, mely Obama nyolc hivatalban töltött éve alatt megsavanyodott, múlt hónap végén érte el a mélypontot, amikor Washington, dacolva régi szövetségese, Izrael és a megválasztott elnök, Donald Trump nyomására nem vétózta meg az ENSZ-határozatot.

A december 23-i szavazás után Benjamin Netanjahu miniszterelnök “szégyennek” nevezte az Egyesült Államok tettét és megvádolta az Obama-adminisztrációt, hogy összejátszott a palesztinokkal az ENSZ-ben. A Fehér Ház tagadta a vádakat.

“Nem hiszem, hogy ez nagy törést okozott volna az amerika-izraeli kapcsolatokban,”- mondta Obama a CBS-nek adott interjúban vasárnap este.

“Ha arra gondolsz, hogy Netanjahu feldühödött, nos ő az elnökségem alatt többször is feltüzelte magát,” – mondta kis kuncogással.

Trump ígéretet tett, hogy tovább folytatja izrael-párti politikáját, az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe, Izrael valódi fővárosába költözteti a nemzetközi tiltakozás ellenére.

Obama, aki pénteken hagyja el hivatalát, kitart amellett, hogy az izraeli illegális telepek csak megnehezítik egy hatékony, egybefüggő palesztin állam létrejöttét, és az izraeli-palesztin konfliktus megoldásának a kulcsa a kétállami-megoldás.

Izrael vitatja, hogy a telepek illegálisak lennének, végső státuszukat egy jövőbeni tárgyaláson kéne meghatározni.

A palesztinok egy független államot akarnak, Ciszjoránia, Gáza és Kelet-Jeruzsálem területén, a hatnapos háborúban elfoglalt részeken.

1 komment

  1. Eszembe jut az a focista, aki rácsúszik az ellenfele lábára, majd a faultot lefújó bírónak hevesen, gesztikulálva mutatja, hogy ez csak labda volt. Nem érti, hogy miért kapott sárga lapot.
    A korrekt sportot kedvelő néző viszont örül, hogy a tettest pillanatokon belül lecserélik.

Hozzászólás