Kölcsönélet – 1. rész

Ziva David/ujkelet.live

1.rész

Alig múlt néhán perccel kilenc óra, az előrejelzés szerinti napok óta tartósnak ígérkező hideg és eső ellenére kisütött a nap. Ereje pillanatok alatt bekúszott a kabátok alá és a kávézó üvegfalán felszívódó pára tovább fokozta a kisugárzó meleget. A hőség egyre nyomasztóbbá vált. A napszemüveges férfi a teraszon lassan kortyolgatta italát. Hátradőlt a székben, meglazította nyakkendőjét és egykedvűen nézte a szemközti parkszerű udvar eseményeit. Távolról úgy tűnt, mintha titkos imádságot zsolozmázó hívek szállták volna meg a nyáron hűsítő vízzel szolgáló kút környékét. A kávézó párás üvegfalán, mintha megállt volna a levegő, a férfi arcán hirtelen árnyék vonult át, nyomában összerándultak izmai. Megszorította a kezében tartott áttetsző üvegpoharat. Szinte érezte tenyerében a szilánkokat, aztán visszatért önuralma. Az árnyék, ahogyan jött, úgy el is tűnt a semmibe.

Kortyolt egyet, az ital lehűtötte izgalmát, arca ismét kifejezéstelenné vált. Rágyújtott egy cigarettára és rendelt egy kávét, majd ujjaival elkezdte dobolni az asztallapon az utcai zajjal keveredett szemközti sulból áthallatszó vallásos kántálás és egy közeli kávézóból kiszivárgó jazz taktusát. Volt érzéke a zenéhez, magabiztosan követte mindkét, egymástól merőben eltérő dallamot, miközben tekintete egykedvűen még mindig a szemközti kút körüli tömörülést követte. Szeme sarkából azonban az udvar felé vezető utat leste, hogy biztos legyen a dolgában kissé alább tolta az orrán a szemüveget, majd vissza. Ránézett órájára. Semmi kétsége nem volt, a nő hajszálpontosan érkezett.

Merav egy volt a sok közül. Nem tűnt fel senkinek, ahogy belépett az udvarra, szempillantás alatt nyelte el a kávézó hétköznapi egyhangúsága. Kezében tartotta fekete csipkekendőjét. Tel Avivban hajadon volt, férjezettlenül. Kezében a csipke céltalanul lógott. Miért is nem hagyta az autóban a kendőt. Tétovázott merre induljon, majd hirtelen megszédült. Le kellett ülnie. Nem szerette a várost, a modern forgatagot, a sok idegent, akik semmit sem értettek az egészből. Nem szerette a jelen valóságát.

A pincér félszavakból is értett, hozta a vizet és a kávét. Addigra már összeszedte magát, mintha mi sem történt volna. Az alkalmazkodás volt az erőssége, nem volt szüksége a tükör megnyugtató bizonyosságára. Pontban tízkor belépett az iroda ajtaján. Tudta, hogy néhány perce még felszabadultan pletykáltak, látszólag semmiről. A társaság összehangoltan felvette az álarcot, amint belépett. Közös játék volt, hagyta hadd élvezzék. Jól tudta, hogy a háta mögött kibeszélték, gyűlölték. Most sem okozott nekik csalódást, halkan alig hallhatóan odavetett egy salomot, közben szeme sem villant.

Fagyos csend következett. Szó nélkül tették elé a felmérés adatait.

Az izraeli arabok nagyrésze saját helyzetét jónak vagy nagyon jónak tartja, és több mint fele Izrael büszke állampolgárának vallja magát. A zsidók és arabok nagyrésze nyitott az egymással való barátkozásra. A felmérés szerint mindkét fél túlzottnak találja az izraeli demokrácia bukásáról szóló riportokat. Az arab lakosság kétharmad részt visszautasítja a jogot arra, hogy Izrael zsidó államként határozza meg magát és több, mint a fele egyáltalán nem ért egyet az “elképzeléssel”. 

Olvasás közben azon járt az esze, hogy mibe kössön bele. Hirtelen felnézett.

Nem erre számított.

A felmérés adatairól jóval korábban volt tudomása. Közvéleménykutatás nélkül is előre meg tudta volna mondani az arányokat. Nehéz lett volna olyat elé tenni, ami ma már másodjára annyira kizökkenti a megszokott ritmusból, hogy ismét megszédült.

Az iroda vezetője és cinikus munkatársai helyett egy ismeretlen férfi állt előtte napszemüvegben.

– Eldan, mutatkozott be.

– Ezek az adatok ellentmondásosak – szólalt meg végre, a kelleténél kicsit nyersebben. Rájött, hogy meg sem kérdezte, mit keres itt ez az idegen.

– Annak tűnhetnek, de nem azok. Talán furcsa, de pozitív irányú a támogatottság, persze nem mindenben. Nem adják meg az államnak a jogot…

– Ki ez, azonkívül, hogy Eldan – szakította félbe a férfit ellentmondást nem tűrően. Nem várt választ, úgy érezte, jobb ha nem tudja.

– A Főnöke – válaszolta Eldan és önelégülten elhúzta a száját, mintha mosolyogna.