Embermentés a gettókból, munkatáborokból

1

szerző: Unti Ildikó

1944. március 19.

A németek bejövetele egy vasárnapi napon történt, amikor a Hánoár Hácioni tagjai éppen a budai hegyekbe kirándultak. Hazafelé jövet, Pestre érve látták, hogy Budapestet hivatalosan is megszállták a németek. A németek rögtön akcióba léptek Eichmann vezetésével, akinek már nagy prakszisa volt európai országokban, ahol a deportálást és a haláltáborokba való szállítást véghezvitte. Azonkívül Magyarországon az előörsei – a Gestapo emberei- mindent előkészítettek, hogy a magyar zsidóság megsemmisítésének terve minél gyorsabban megvalósuljon. A frontokon óriási veszteségei voltak a németeknek és az orosz csapatok erősen nyomták őket, így visszavonulóban voltak Oroszországból Magyarországon keresztül Németország felé! Ezért volt szükséges a németeknek a gyors megoldás, a magyarországi zsidóság deportálása, vagyis megsemmisítése!

A pályaudvarakon a vidékre utazó zsidókat, akik városaikba vagy falvaikba akartak visszautazni, letartóztatták és internáló táborokba zsúfolták: még aznap, a német megszállás napján. Az volt a cél, hogy ne jusson el vidékre a veszedelem nagyságának híre. Lehetetlenné akarták tenni a zsidó önvédelem megszervezését.

A földalatti mozgalom tagjait, Grünwald Dávidot /Cocát/ és Mose Katzot a pályaudvaron fogták el és tartóztatták le! A hírt másnap tudta meg Smulik mozgalmi barátaitól. Sőt, azokról is tudomást szerzett, akiket a Tattersaal-ba vittek. Azonnal munkához látott, hogy kihozza őket a táborokból. Néhány napi fáradságos utánajárás, veszélyhelyzetek, konfliktusok átélése után sikerült kiszabadítania a cháverokat, s egyenesen a szülei lakására vitte őket. Édesanyja biztosította a tisztálkodási lehetőségeket: így megfürödtek, megborotválkoztak, majd meleg étellel látta el őket — mindezt jó pár napja nélkülözték. Nemsokára hamis papírokhoz jutottak, és ők is beálltak az embermentés munkájába.

Coca egy hetet töltött a toloncházban, amikor egy éjjel Hánhác füttyjelet hallott, s nemsokára már ő is szabad volt.

Az első válság után rendeződtek a mozgalom sorai. Csak mellékutcákon közlekedtek, lehetőleg egyedül vagy egymástól nagyobb távolságra. A feladat óriási volt: mindenkit kihozni a vidéki gettókból és a munkatáborokból, akik hajlandók eljönni és hamis iratokkal élni. Egyre több chavert, barátot sikerült kiszabadítani, s Smulik mellé Coca és mások is beálltak dolgozni.

Igen ám, de az embereknek helyet kellett biztosítani — de hol?

S jött az ötlet! A Nagyfuvaros utcai zsidó templomban állomásozott egy munaktábor osztag, Teller Szabó százados vezetésével. Smulik hamis papírokkal bevonult a századba, s küldönc beosztást kapott. Így szabad mozgása volt a városban és összeköttetést tarthatott fenn azokkal a cháverokkal, akik hamis papírokkal szöktek meg a munkatáborokból. Egyrészüket ideiglenesen a templomban szállásolta el. Innen aztán a rendelkezésükre álló különböző helyekre kerültek.

Egy nap a század parancsot kapott, hogy felszámolják a Nagyfuvaros utcai zsidó templomban állomásozó Teller századot és Németország felé irányítják! Már 3-4 hete dolgozott ott Smulik, mikor a felszámolás előtti napon otthagyta a századot. Átköltözött a József körút és Blaha Lujza tér sarkán lévő Vöröskereszt irodába. Az irodát az egyik cháver irányította — Kőrösi álnéven Grossz Jichák –, s ezután innen indultak napi akciójukra. Addigra már a vidéki zsidóságot gettósították, azaz a falvakból a városokba tömörítették őket valamelyik téglagyárba.

A mostani feladat elsősorban a mozgalomhoz tartozó emberek kimentése volt a gettókból és Budapestre való szállításuk. A hamis iratok elhelyezésére Smulik duplaszárú csizmája is kevésnek bizonyult.

Az első állomás — főleg fiatal lányok számára — Smulik szüleinek lakása volt, amire cím alapján mentek. Onnan kerültek el valamelyik biztonsági helyre: vagy bunkerekbe vagy a Vadász utcába, aztán — később bővült a hely — a Wekerle Sándor utcába. Voltak, akiket tovább szállítottak a román határ felé és átmentek Romániába. Bukarestbe jutottak, majd a Fekete-tengeren alijára indultak. Sokan nem értek célba, mert lebuktak a határátkelőhelyen.

A búvóhelyek kevésnek bizonyultak: a mozgalom a lengyel menekültek egy részét, valamint a munkatáborokból kiszabadítottakat egy bizonyos Fischl-tanyára akarta elhelyezni.

Smulik azt az utasítást kapta, hogy utazzon Herendre és kössön egyezséget! Még 1943 nyarán a Hánoár Hácioni nyári tábort szervezett a herendi erdőbe. Nem messze tőlük volt a Fischl-tanya, gazdája egy sváb paraszt volt. Ott gazdálkodott feleségével és gyermekeivel. Smulik és cháverjai — Borsodi Dov és Reichman Ámikám — voltak a tábor vételezői, s ők szerezték be a tanyáról a tejet, zöldségeket, krumplit, stb… A táborozás befejezésekor jó barátságban váltak el egymástól.

img_4265
Élelmiszerszállítás: Borsodi, Smulik, Ámikám

Most váratlanul tűnt fel Smulik: sárga csillag és karszalag nélkül. Herendtől a tanyáig gyalog tette meg az utat egy erdőn keresztül. A tanyához közeledve a kutya hangos ugatásba kezdett, majd még kint az udvaron összetalálkozott a paraszt lányával. Éppen kezdte elmondani jövetelének okát, amikor hirtelen megjelent a gazda. Örömteljes üdvözlés helyett megfenyegette és kérdőre vonta:

– Mit keres itt sárga csillag nélkül? Ha azonnal nem távozik, értesítem a hatóságot! – mondta komoly ábrázattal.

Smulik abban a pillanatban sarkonfordult a Herend felé tartó úton. Aztán át az erdőn, ki a bokrok között egészen egy másik útra. Vonatra sem szállt, hanem tremppel /autóstoppal/ Székesfehérvárra utazott. Így sikerült neki egy biztos csapdát elkerülni, amit a sváb paraszt állított. Lehetséges, hogy a herendi vasútállomás tíz percen belül már körül volt véve!

Fotó: Herend, Fischl-tanya.

Folyt:  MENTŐMUNKA EGYRE ÉLETVESZÉLYESEBB.

1 komment

Hozzászólás