Kémtörténet – 44. fejezet

0

szerző: Halász András

44.

Kora tavaszi este volt. A budai hegyek mögött a nap nyugovóra tért. Sarolta gondolkodni akart. Erre a célra a séta volt a legjobb megoldás. Azzal is tisztában volt, nincs olyan lelkiállapotban, hogy képes lenne autóba ülni. Inkább gyalogosan indult el az óbudai lakótelep tízemeletes házai között. Az anyukák több – kevesebb sikerrel szedték össze a játéktéren focizó csemetéiket. Az egyik ház oszlopai között az ismerős gyógyszerésznő most zárta be a telep gyógyszertárának vasrácsát. Köszöntek egymásnak, az asszony az autójához sietett.

Otthon várja a családja: férj, és gyerekek. Az én lakásomban pedig egy szuperkém jár fel s alá, arra vár, döntsenek a sorsáról. Saroltának nem voltak kétségei a Cég döntése felől. Nagy és értékes hal került a hálójukba. Nem engedhetik meg, hogy ne használják fel. Sarolta azt is tudta, nem sok titkosszolgálat büszkélkedhet azzal, hogy betekinthet az angol titkosszolgálat kulisszái mögé. Amennyiben Laci vállalni fogja a kettős ügynök szerepét, – és nem volt kérdés, hogy Soltész így dönt, hisz nem maradt más lehetősége, – az élete látszólag változatlan marad. Továbbra is sokat utazik külföldre, üzleteket köt, és közben két ország titkosszolgálatának igényeit igyekszik kielégíteni. Sarolta biztos volt benne, képtelenség minden esetben a kétféle igényt és elvárást ugyanolyan szinten teljesíteni. Úgy képzelte el Soltész jövőjét, mintha a hintán ülne, ahol hol az egyik, hol a másik végén ülő kerül előnyösebb helyzetbe. És soha nem árulhatja el egyik gazdájának sem a teljes igazságot, mert ha megtenné, véget érne a játék, leesne a hintáról. Meddig lehet ezt a munkát idegekkel bírni, kérdezte magától. Néhány év, és az idegek, a megfigyelőképesség, a memória megkopik. Hogy lesz képes mindkét oldalnak bebizonyítani, már nem alkalmas a feladatra? Nem fognak arra gyanakodni, azért panaszkodik, mert meg akar ettől vagy a másik oldaltól szabadulni? Sarolta elhessegette magától a problémát. Ez még odébb van. Inkább azt kell mérlegelnie, és döntésre jutnia, mit kezdjen önmagával.

Közel húsz éven át dolgozott a Cégnek. Soha nem volt panasz a munkájára. Ma már azt is világosan látta, ha akarta volna, beszervezése után néhány évvel, amikor a szülei egymás után elhunytak, abbahagyhatta volna az ügynöki munkát. A cég nem tudta volna visszatartani. Miért nem tettem meg, kérdezte magától. A kihívás miatt. Amikor új feladatot kapott a Cégtől, pontosan azt érezte, mint amikor egy új vegyület megalkotásához fogott hozzá. Egyáltalán nem volt álszerény. Tisztában volt a képességeivel. Nemcsak önmagának, de a Cégnek is be akarta bizonyítani, kivételes képességekkel rendelkezik.

Amíg nem találkozott Soltész Lászlóval, eszébe sem jutott, hogy saját boldogságát a kutató és hírszerző munkája elé helyezze. Nem tagadta önmaga előtt, Soltész felbukkanása új távlatokat nyitott előtte. Korábban egyáltalán nem foglalkozott a magánéletével. Föl sem merült benne, hogy mint másoknak, a többségnek, neki is családja, gyereke legyen. A Soltésszal töltött órák és napok lassú aknamunkát végeztek korábbi életfelfogásán. A legfurcsább pedig az volt, a férfi iránti érzelmei akkor sem csökkentek, amikor gyanakodni kezdett rá. Sőt. Imponált neki, ahogy Laci a kezdetekben az orránál fogva vezette. Különös szakmai kihívásnak tartotta kettőjük játékát. Eltökélte, legyőzi a férfit. És sikerült. Most felállhatna a képzeletbeli dobogóra, ünnepeltethetné magát. Vajon azzal, hogy leleplezte Soltészt, megváltoztak az érzelmei?

Elérkezett a dolog lényegéhez. Sohasem kételkedett abban, hogy a férfi, az angoloknak végzett ügynöki munkájától függetlenül, imádja. És én, kérdezte magától Sarolta. Most mit érzel iránta?

Észre sem vette, elhagyta a telepet. Leszállt az este, bekapcsolták a gyér utcai világítást. Elindult visszafelé. Már tudta, mit kell tennie.

*

A Fonten Gyógyszergyárban végeztek a mérőműszer összeszerelésével. Sarolta, a labor kutatóival körülvéve, behelyezte az első adag ALS vakcinát a műszer belsejébe. Félórát kellett várniuk az eredményre. Megjelentek a kijelzőn a számok, és a kutatócsoport örömujjongásban tört ki.

A műszer ugyanazt az eredményt mutatta, mint a korábbi elméleti számítások. A következő napokban még legalább tízampullányi vakcinát kell összeállítaniuk, és ellenőrizniük a műszeren. Ha az eredmény minden esetben azonos lesz, elkezdhetik az állatkísérleteket.

– Gratulálok, Sarolta, – és átölelte az asszony vállát Dr. Forgács Sándor. Most találkoztak először, mióta Saci visszatért a szabadságáról. – A világ ámulni fog a vakcinán. És ez elsősorban magának köszönhető.

– Ne túlozzon Sándor, de azért jól esnek a szavai. Van egy kis ideje? Jöjjön, menjünk be a szobámba. Hosszú ideig voltam távol. Sok minden történt azóta. Kíváncsian várom a beszámolóját.

A fiatal ügynöknek azon járt az esze, vajon mennyit tudhat Sarolta Zsuzsáról és az orosz kapcsolatáról. Elmondja neki, vagy várja meg, amíg Róbert vagy Rozmár tájékoztatja? Sarolta dolgozószobájába érve, leültek egymással szemben a fotelokba.

– Jókat hallottam magáról. Úgy látszik megfogadta, amit az elutazásom előtt tanácsoltam. De ha van ideje, szeretném magától is hallani a történteket.

Ezek szerint tudja. És ami ennél is fontosabb, a főnökség elégedett velem. Galamb hozzákezdett a történetéhez. Egy részletről sem feledkezett meg. Amikor a végére ért, kíváncsian várta Sarolta reakcióját.

– Tudja, amikor azzal bíztak meg, hogy szervezzem be, komoly kétségekkel küzdöttem. Azt hittem, mindennél fontosabb lesz magának a szakmai előmenetele. Most már megnyugodtam. Jó úton jár. Van valami, amit meg szeretne beszélni velem? – nézett kérdően a fiatal kutatóra.

– Szeretném hallani a véleményét. Maga elhiszi, hogy az oroszok ki akarnak telepíteni Nyugat-Európába? Nekem kétségeim vannak. Állandóan az az érzésem, hogy csak etetnek vele. Gondoljon bele, milyen hasznuk származna abból, ha egy magyar kutatót, aki nekik dolgozik, elhelyeznek Nyugat-Európa valamelyik híres és gazdag kutatóintézetébe?

– Nagyon egyoldalúan nézi a dolgot. Csak a maga szemszögéből. Egy pillanatra képzelje el, maga az orosz hírszerzés magyarországi referense. Találtak egy magasan képzett kémikust, akit beszerveztek. A következő években miről fog információkkal szolgálni? Nyilván azokról a kutatásokról, amelyek a munkahelyén folynak. Európai szemszögből, a maga által szolgáltatott adatok fontosak, de nem sok vizet zavarnak. De ha maga a világ gyógyszerkutatásának élvonalába tartozó, Európa szerte híres kutatóintézet munkatársa, a magától eredő információk nagy fontosságúvá válnak. Járni fogja a világot. Az Egyesült Államokban, Kínában, és ki tudja még hol fog konferenciákra járni. Benne lesz a világ kutatóinak élvonalába. Ugye, innen nézve nem is olyan elképzelhetetlen, hogy szükségük van magára?

Galamb megnyugodva dőlt hátra a fotelban. Istenem, hogy hiányzott ez a nő. A tények logikus elemzése, és a megfelelő következtetések levonása! Minden percet ki kell használnom, hogy tanuljak tőle, határozta el.

– Van még valami, amit soha nem szabad elfelejtenie. Maga elsősorban a Cégnek dolgozik. Még akkor is, ha a világ legeldugottabb csücskében tart az ottani kutatóknak előadást. A mi Cégünk óriási eredményeket tud majd felmutatni a maga segítségével. És végül, van még egy utolsó tanácsom. Ne szálljon el a ló magával. Soha ne felejtse el, honnan indult el, és hol a hazája. Ha így lesz, nagyon sokat érhet el. Nemcsak ügynökként, hanem a kutatásban is.

Sarolta felállt, kezet nyújtott a fiatalembernek, aki váratlanul, ahelyett hogy a kezét nyújtotta volna, átölelte az asszonyt.

– Soha nem fogom magát elfelejteni. Mindent köszönök Sarolta,- nyögte ki elérzékenyülve. Gyorsan megfordult, és kiment a szobából.

*

Rozmár a budai vendéglőben várta Saroltát. Egy hét telt el azóta, hogy leleplezték Soltész Lászlót. Pontosan tudta, milyen döntésre jutottak a Cég vezetői. Csak a szakmai fegyelem hozta el erre a találkozóra.

Rozmár figyelmét nem kerülte el az asszony szeme alatti sötét karikák. Nem tud aludni, itt az ideje, hogy véget vessek a bizonytalanságának.

– Nem kérdezem, hogy érzi magát. Látom, mostanában nem sokat aludt. És a barátunk, hogy bírja?

– Mielőtt közli, hogy döntöttek, szeretnék valamit előrebocsátani. – Sarolta levette szemüvegét, letette az asztalra. Megdörzsölte az orrnyergét. Aztán egyenesen Rozmár szemébe nézett.

– Valóban nem sokat aludtam az utóbbi napokban. Az életemen, a munkámon, a Cégen járt az agyam. Végül arra jutottam, nem szabad függővé tennem a magánéletemet a titkosszolgálati munkámtól. Ezen azt értem, bárhogy is döntöttek, nem hagyom el Soltészt. Kíváncsi az okára?

Rozmárt meglepte az asszony kegyetlen őszintesége. Mindig képes meglepni valamivel.

– Hallgatom, –  közben intett a pincérnek, hozzon két pohár sört.

– Maga pontosan tudja, hogy lettem a Cég munkatársa. Szinte még gyerek voltam. Thomas, a beszervezőm, kihasználta az ártatlanságomat és naivságomat. Évekbe került, míg sikerült túljutnom az általa okozott traumán. Ha már kényszerítettek az ügynöki munkára, az évek alatt a kényszer emléke elhalványult, és csak az maradt meg, hogy a rám bízott feladatot jól oldjam meg. Ebből a szempontból gratulálok annak a valakinek, aki annak idején kiszúrt magának, és rám eresztette Thomast.

Sarolta nagyot kortyolt a söröspoharából.

– Sokáig, túlságosan is hosszú ideig, képtelen voltam bárkivel is nyíltan beszélni. Azok a férfiak, akikkel a munkám során lefeküdtem, nem számítottak. Velük nem a szívemmel, hanem az agyammal volt viszonyom. – Beletúrt a hajába, és visszatette orrára a szemüvegét. – És évek múlva színre lépett Soltész László. Kedves volt, visszafogott, semmit nem erőltetett. Több hét telt el, amíg felengedtem a lakásomba. Nem tagadta, hogy nős, és Londonban él a lánya. Thomas óta vele éreztem először szabadnak magam. Nem tudom, érti-e, mit akarok mondani. Én döntöttem el, le akarok feküdni vele. És a kapcsolatunk az idő múlásával egyre mélyebbé vált. Nemcsak a szeretőm, a barátom és a társam volt. És akkor a Cég, megint a Cég, arra utasított, szervezzem be Lacit. Ugye még emlékszik rá? Ördögi tervet eszeltek ki a vakcina eladási meséjével. El tudja képzelni, min mentem keresztül, amikor ezt tettem? Mi lesz, ha kiderül, hogy ellenséges ügynök, kérdeztem rettegve magamtól. Nem ment lépre, és éppen ez okozta, hogy kezdtem gyanakodni. De attól, hogy az eszem egyik része azt fürkészte, vajon kinek dolgozik ez az ember, a másik része a kapcsolatunk miatt remegett. Végig a svájci akció alatt, két Sarolta élt bennem. Az egyik a megszokott és begyakorolt módon végezte a dolgát. A másik, a szerelmes asszony, állandóan attól rettegett, mikor bukik le, mikor nyírja ki valaki. El tudja képzelni ezt a tudathasadásos állapotot? Óriási erőfeszítések árán mindig a Cég ügynöke kerekedett felül, akit gyűlölt és lenézett a tudatom másik fele, a szerelmes asszony.

Tudtam, valahogy véget kell vetni ennek a beteges állapotnak. Amikor hazaérkeztünk, Lacit szembesítettem a tényekkel. Ezt maga is végighallgatta. Végül is, nem tagadott semmit.

– Köszönöm, hogy így kitárulkozott. Nem vagyok pszichológus, képtelen vagyok tanácsot adni. De kötelességem elmondani, a Cég vezetése úgy határozott, amennyiben Soltész vállalja, visszafordítjuk. Képes megmondani neki, vagy én tegyem meg?

– Én akarom közölni. Úgy gondoltam, akkor járok el tisztességesen, ha az érzéseimet és kínlódásaimat először magával, magán keresztül, a Céggel osztom meg. Ez megtörtént. A többit rám bízhatja. De most közlöm Önnel, a mai nappal, miután elmondom Soltésznak a döntésüket, befejeztem tevékenységemet a Cégnél. Eszükbe se jusson, hogy felhasználjanak Soltésszal kapcsolatban. Biztos vagyok benne, eleget tettem a vállalt kötelezettségemnek.

Rozmár lehajtotta a fejét. Pontosan tudta, milyen veszteséget okoz Sarolta azzal, hogy abbahagyja a Cégnek végzett munkáját.

– Nézze, Sarolta. Nem tehetek mást, megköszönöm, amit eddig tett. És kérem, ne érezze, hogy cserbenhagyott. Többet tett a hazájáért, mint bárki más, akit ismerek. Végül is, magának köszönhetjük, hogy a kezünkben van Soltész. Jöjjön közelebb, hadd öleljem meg. Kívánom, legyen nagyon, nagyon boldog!

*

Soltész hallotta, amikor Sarolta kinyitotta a bejárati ajtót. A nappaliban csak a televízió melletti hangulatlámpa égett. Sarolta ledobta a fotelba retiküljét, és lezuhant a kanapéra. Soltész aggódva figyelte.

– Megtörtént. Ott hagytam őket. Finita la commedia! Sokkal könnyebben ment, mint gondoltam.

– És velem kapcsolatban? – kérdezte Soltész.

– Úgy lesz, ahogy már százszor is végigrágtuk. Kellesz nekik. Te sem számítottál másra.

– Így van. De most már tudom.

Sarolta felállt, ledobta magáról a kabátját. Odament Lacihoz, és az ölébe ült. Fejét a férfi mellére hajtotta.

– Lacikám, képes leszel rá? Biztos?

– Ha itt vagy mellettem, mögöttem, semmi sem állhat az utamba.

– Ez most nagyon szépen hangzott. De mindketten nagyon jól tudjuk, kutya kemény időszak következik. És én csak súghatok, semmit sem tehetek. Ha megelégszel ezzel, megígérem, boldog nő fog hazavárni.

– Ne félts Saci. Visszamegyek dolgozni, és elválok Pirikétől. Most már tehetnek egy szívességet,

– Én pedig teljes erőmmel fejest ugrok az ALS kísérletekbe. Nem kell törődnöm a Céggel, az embereivel. Nem is hiszem el, hogy szabad vagyok! –ujjongott Sarolta, és hatalmas puszit nyomott Laci arcára.

– Nem fogsz rettegni és megőrülni, amíg külföldön vagyok? Mert ha igen, most mondd meg. Akkor inkább…- nézett kérdően Soltész szerelmére.

– Eszedbe nem jusson. A közös öngyilkossági terv egyszer és mindenkorra törölve. Helyébe új célok lépnek. Nagyon kiborulnál, ha szülnék egy gyereket?

Hozzászólás