Péter úriember

0

Sáfrán István/ujkelet.live

 

Péter gyerekkori barátom. Kapcsolatunk kiállta az idők próbáját. Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy ha egy kontaktus ennyi esztendő és ilyen távolság mellett is fennmarad, akkor a felek között már jóval többnek kell lennie, mint kölcsönös szimpátiának.

Mindez természetesen jelenti azt is, hogy ha a telefonom monitorján akár éjnek évadján is megjelenik a neve, nincs olyan helyzet, hogy fel ne vegyem a hívását.

Kivételesen rövid leszek – mondja és órámra pillantva látom, zöld még a hajnal, nem sokkal múlt a tegnap, éppen hogy a mába fordultunk. Talán ezért is, hogy félálomban elsőre nehezen értem amit mond.

– Kellene egy olyan bankszámlaszám – ismétli türelmesen -, amelyre a tűzkárosultak megsegítésére lehet pénzt utalni Magyarországról. Tehát az IBA szám, meg minden ilyesmi…

Ide kívánkozik, hogy Péter nem gazdag ember. Olyan nyugdíjas, aki már aktív korában is gondolt a jövőjére, tehát van mit aprítania a tejbe, de korántsem dúskál a földi javakban.

Megígérem, hogy reggelre kelvén első dolgom teljesíteni óhaját, de a két szia között azért nem mulasztom el megjegyezni, hogy “úriember vagy!”

Ugyan – hárítja elismerésemet – egyszerűen csak zsidó.

xhat-jpg-pagespeed-ic-pzvzenajmwMár javában néma a telefon kettőnk között, amikor én még mindig azon töprengem, hogy minek kellett volna lennie a búcsúmondatomnak.
Az, hogy kalapot le?
Vagy az, hogy kalapot fel…?

Hozzászólás