Banánhéj

0

szerző: Gideon Peer

Van néhány dolog, amit nem értek, a felsorolásba most azért nem fogok, mert nincs vége, végtelen, ahogy mondani szokás.

Amiről be szeretnék számolni, kis dolog, de engem nagyon bosszant, és fogalmam sincs, miért van úgy, ahogy van.

Pesten jártam, benéztem a szuperekbe is, amelyek mindenféle néven futnak, az én időmben még fűszerboltnak hívták. Ami leginkább felhívta magára a figyelmemet, és egyidejűleg kiváltotta legsárgább irigységemet, azok a banánok voltak. Miért? Mert a dobozokban kínált gyümölcs sárga volt, észveszejtően sárga, sehol egy barna folt, még csak véletlenül sem. A méretük is egyforma, szép nagyok, úgy néztek ki, mint a díszelgő katonák sorfala, vagy, mint ahogy az a banántermelők nagykönyvében meg van írva. Az ízük zamatos, édeskés, pont olyan puha, amilyennek egy jól nevelt banánnak lennie kell, amikor beleharap az ember.

Ezzel szemben nálunk a banánok méretre, színre, érettségre való tekintet nélkül egy ládában halmozódnak, az érettségi fokozatuk alapján kéthétre előre megvehetjük őket, minden nap másik fog beérni, a kis görcs, és az óriás is.

Mondhatnánk, hogy épp ez a pláne, nem kell annyiszor lemenni a boltba. Igen ám, de ha én mindennap ugyanolyan szép, egészséges banánt találok az üzletben, megelégszem két-háromnapi adaggal, legközelebb ugyanazon banán szépségkirálynők között válogathatok, mint előzőleg.

Próbálom megfejteni a titkot, de nem jutok dűlőre. Miért náluk olyan, és miért nálunk ilyen?

Ismeretes, Magyarország nem banántermelő ország, bár egyesek szerint banánköztársaság, de maradjunk a vezérfonálnál. Nincsenek banánföldjeik, a déli gyümölcsök közül ez idáig az egyetlen narancsot tudták megtermelni, azt is csak filmen, amit végül valaki ellopott, ennek okán Bástya elvtársnak nem maradt más hátra, minthogy citromot nyalogasson. Mégis, az ő banánjuk irigylésre méltó, nagy, egyforma, sárgább a sárgánál, de erről már volt szó.

Messze földről kapják, importálják, mégis, mire az üzletekbe érkeznek, valamilyen kideríthetetlen oknál fogva megőrzik állagukat, színüket, nagyságukat, ízüket.

Mi a helyzet nálunk? Izraelben annyi banánt termelnek, mint égen a csillag, banánosoktól hangos e táj, a Kineret partjától, a Holt-tengerig, beleértve a Negev sivatag üde zöld foltjait, ahol mindenek ellenére sikerült gyümölcsöt honosítanunk.

unnamed
Gideon Peer/ujkelet.live

Van magnélküli görögdinnyénk és szőlőnk, évente többször szüretelünk, úri kedvünk szerint váltogatjuk a gyümölcsök, zöldségek színeit, úgy, hogy a saját jó édesanyjuk sem ismerne rájuk. A fél világot ellátjuk az izraeli föld termékével, tudásunkat exportáljuk, és akkor itt van a banán, az egy szál banán, amelyiken kicsorbul tudásunk, zöld, barna, nem érett és túlérett egyedeket teszünk le az izraeli dolgozó asztalára, aki jobbat, szebbet és nem utolsó sorban sárgábbat érdemelne.

Hogy lehet az, hogy éppen a banán héján csúszik el híres mezőgazdaságunk? Valaki a nagy színorgiában elfelejtette volna, hogy az érett banán sárga színű? Nem barna, nem zöld, hanem sárga. Vagy velünk az exportból visszamaradt vakarcsokat etetik? Ki tudja?

Lelki szemeimmel szinte látom Bástya elvtárs önelégült mosolyát…

Hozzászólás