Kohn bácsi viccel

0

szerző: Sáfrán István

Csörög a mobilom.

– Kohn bácsi beszél – hangzik a vonal túloldaláról.

Nyelek egy nagyot. Tudniillik se szeri se száma a tréfás telefonbetyároknak, akik egy-egy jobban vagy kevésbé jól sikerült Kohn-bácsis cikk után felhívnak, s magukat öreg barátomnak kiadva fejtik ki egyet értő vagy éppen elutasító véleményüket a megjelent írásokkal kapcsolatban. Egyikükkel-másikukkal már egészen familiáris kontaktusunk alakult ki! Na nem úgy, hogy kölcsönösen leanyázzuk egymást, hanem hogy a beszélgetések végére nagyjából közös nevezőre tudunk jutni. Mindegyikőnk enged egy kicsit a maga vélt igazából, aztán megszületik az egyezség.

A Kohn bácsik egyébként általában jó emberek – hogy a konkrétról már ne is ejtsek szót. Szándékoltan bántani, hogy ne mondjam megsérteni akaró szökő-évente ha egy akad. A többség, mondom: (mint általában a Kohn bácsik – ugye tetszenek érteni…!), kedves, jóindulatú, szeretetre méltó, bölcs ember. Megvallom, még egyszer sem kerestettem vissza a telefonáló kilétét, még akkor sem, ha történetesen mosdatlanul elutasító volt, mert véleményem szerint aki ír, már annak is örüljön, ha egyáltalán akad, aki elolvassa. Ezért is fogadtam nyílt szívvel a most bejelentkező ismeretlent.

– Szervusz öreg barátom. Mondd, miben segíthetek.

– Én segítek neked, ha megengeded.

– Nagyon rám fér már egy kis segítség. Halljam!

Belekezd. Elmondja, hogy másodpercekkel ezelőtt kapott egy viccet a fészkukkján, s ezt kívánná megosztani velem. Rajta! Belekezd: elnöksége lejárta után tíz évvel Trump, immár a mennyekben pihenve földi pályafutása fáradalmait, engedélyt kér, hogy visszalátogasson Amerikába, mert szeretné tudni, hogyan alakultak a dolgok eltávozása után. Megkapja az engedélyt. Első útja Washingtonba vezet, a legendás Philadelphia Avenue egyik mellékutcájának kedvelt kiskocsmájába. Kér egy Budweiser sört, a csapos készségesen elé teszi, belekóstol és minthogy éppen üres a csehó, beszélgetésbe elegyedik a két férfi. Trump kérdezi a pult mögött ácsorgótól, hogy mi újság az USA-ban. Minden rendben hangzik a válasz. És a határainkon túl? Mondjuk Afganisztánban. Semmi gond, hangzik a válasz, már régen a mienk. És Szíria? Az is a mienk. Mexikó? Természetesen. Irak, Irán? – türelmetlenkedik Trump, – ott is minden rendben?

– Hát persze -, hangzik megnyugtató válasz -, hiszen a mienk!

Trump roppant elégedett, felhörpinti a korsó maradékát, elégedetten szusszant, előveszi a tárcáját, kotorászni kezd az aprók között és közben kérdezi a csapost:

– Mivel tartozom?

– Egy rubel húsz kopejka – hangzik a válasz.

Hozzászólás