בית קפה

Kémtörténet – 42. fejezet

szerző: Halász András

42.

Sarolta és László Genfből Ciprusra, onnan Krétára, végül Amszterdamba utaztak. Itt elbúcsúztak egymástól. Laci elrepült Madridba, hiszen a Dél-Amerikából érkezett gépek többsége a spanyol fővárosba száll le először Európában. Két napot töltött Madridban. Figyelte, nem követik-e. Mindent rendben talált. Az eltelt hetek alatt, minden idejét együtt töltötte Saroltával. Magányosnak érezte magát nélküle. Alig várta, hogy Budapesten újra átölelje.

Sarolta Amszterdamból a déli órákban érkezett haza. A repülőtéren taxiba ült, egyenesen a lakására ment. Nem törődött a több hetes porral, az áporodott szaggal. Fontosabb dolga volt. Átöltözött, beült a háza előtt hagyott kocsijába, és bízott benne, a hosszú távollét ellenére a motor beindul. Nem csalódott. Az akkumulátor kitartott. Kőbányára indult, a Cég fedett lakásába. Itt kell találkoznia Egyessel, aki már két nappal korábban Budapestre érkezett. Az első emeleti lakás mindkét ablakába piros muskátlit helyeztek el. Ez volt a megbeszélt jel, várják Saroltát. Egyes mosolyogva nyitott ajtót. Kezet ráztak, és bementek a szobába. Sarolta meglepődött, amikor meglátta Rozmárt az egyik fotelban. A kopasz férfi felugrott Saci láttán, az ajtóhoz sietett, és átölelte az asszonyt.

– Örülök, hogy újra itthon van. Minden rendben van? – kérdezte mosolyogva.

– Azt hiszem, igen. Ha Charlsnak is sikerült, én leszek a legboldogabb. Alig várom, hogy megkaphassam a rajzokat.

Charls kinyitotta elegáns, bőrből készült aktatáskáját, és kivette belőle egy fekete dobozt, amit Sarolta kezébe nyomott.

– Nem volt semmi probléma. Senki sem bolygatta meg a borotvát,- mosolyodott el Egyes.

Rozmár hol Saroltát, hol Egyest figyelte. Nem értette miről beszélnek.

– Eredetileg úgy volt, hogy Sarolta hozza haza a dobot, vagy tévedek? – kérdezte Rozmár.

– Igen, ebben egyeztünk meg. De közben megváltoztak a dolgok.

– Hajlandó végre valamelyikük elárulni, mi történt? Most hol vannak a felvételek? – kérdezte dühösen Rozmár.

Sarolta és Charls mosolyogva kacsintottak egymásra. Charls Saroltára mutatott:

– A főnökasszonyé az elsőbbség.

Sarolta mély levegőt vett, és hozzákezdett a genfi történetnek.

*

A professzor alig bírt magával. Nemrég telefonált Sarolta, és közölte, megvan, amiért elutazott. A kutatólabor vezetőjének azon járt az esze, mennyi időre lesz szükségük a kísérleti vakcina beméréséhez. Aztán jönnek az állat, utána a klinikai kísérletek. Nagyjából másfél év múlva közölhetik a világgal a tudományos szenzációt.

Sarolta régen volt ilyen boldog. Úgy érezte, nem volt hiába a rengeteg erőfeszítés és kínlódás. Nem érdekelte az átélt csalódás sem. Ha az ALS vakcina piacra kerül, sok ezer ember életét menthetik meg. A vakcina előállítása szakmai karrierjének csúcsa lesz. A tudományos világ megismeri a nevét. És neki ennyi bőven elég.

Rozmár azzal engedte el Genfbe, ha sikerül a küldetése, a Cég nem tart tovább igényt a munkájára. De mielőtt behajtaná a Cégtől ígéretüket, pontot kell tennie a küldetésére.

*

Kora tavaszi este volt. Még nem bújtak ki a rügyek a fák ágain, a sok fagyos éjszaka után a kemény földutak sem engedtek fel. A budai Városmajor sétáló útjain egyedül egy magas, szikár férfi sétált. Sötétszürke felöltőjének zsebébe dugta a kezét. Időnként megállt egy padnál, az egyik lábát feltette rá, és a cipőfűzőjével babrált. Úgy tett, mintha kioldódott volna. Közben körülnézett, nem követik-e.

Többször körbejárta a parkot. Amikor meggyőződött róla, hogy senki sincs a nyomában, elindult a Városmajori Római Katolikus Egyházközség Jézus Szíve plébániatemploma felé. Odaért a több épületegységből álló templom kapujához. Lenyomta a kilincset, hogy meggyőződjék, zárva van-e. A kilincs nem engedett. Elindult jobbra, szorosan a templom fala mentén. Annyira sötét volt, hogy egyik karjával végig fogta a falat, el ne távolodjék a templomtól. Közben számolta a megtett lépéseket. A huszadiknál megállt, ismét körbenézett. Elővette kabátja zsebéből az elemlámpáját, és jobb oldalra világított. A templom oldalától három méterre megtalálta, amit keresett. A valamikor piros színűre festett pad jobb napokat is látott. Az ülőkéjéről teljesen lekopott a festék. Vastag szálkák lógtak ki belőle. A támlája is hasonló állapotban volt. A férfi lekapcsolta a lámpát. Leült a pad bal szélére. Kezével kitapogatta a betonvázat, ujjaival megkereste a vastag csavart, amivel a pad támláját a betonhoz rögzítették. Nem volt biztos benne, hogy a csavar nem rozsdásodott meg a hosszú tél folyamán. Jól gondolta, képtelen volt kézzel megmozdítani. Felállt, a pad háta mögé ment, és egy csavarhúzó segítségével kicsavarta a csavart, és a csavar lyukba betett egy apró nejlontasakot. Visszahelyezte a csavart, és ismét leült a padra. Figyelte, nem jár-e valaki a közelben. Minden kihalt volt. Felállt, és elindult a Szél Kálmán tér felé. Elvégezte a feladatát.

Rozmár tudta, este, a sötétben, egy nyilvános parkban szinte képtelenség úgy követni valakit, hogy az illető ne vegye észre. Amikor a célszemély a park széléhez ért, leállította a követő csoportot. Úgy gondolta, a célszemély pénztárcájába dugott apró helyzetjelző adásából is meg tudják állapítani, merre jár. A park szélén, a Csaba utcában parkoló fehér furgon belsejében, Rozmár a technikussal együtt izgatottan figyelte a helyzetjelző által közvetített adatokat. A technikus a koordinátákból megállapította, hogy a férfi a Templom jobb oldalán jár. Azt is észlelték, amikor megállt. A figyelőcsoport látta, amikor bekapcsolta az elemlámpát. A technikus számításokat végzett, és közölte Rozmárral, hogy nagyjából három-négy méterre lehet a templom falától. Több percig nem mozdult. Aztán útnak indult a tér irányába. Rozmár utána küldte a figyelőcsoportot. Amikor jelentették, hogy a férfi felszállt a hatos villamosra, Rozmár és a technikus kiugrott a furgonból, és a Templom jobb oldalához rohantak. A technikus megmutatta, hol állt meg a célszemély. Jobbra fordultak, és körülnéztek. Mindenhol fák voltak, és egy elárvult pad. Rozmár odafutott a padhoz. Végigtapogatta az ülőkéjét, és a támláját. Nem talált semmit. Megnézte az elemlámpája segítségével a beton tartókat. A pad baloldalán ki tudta csavarni a csavart. A mélyedésben megtalálta a nejlonzacskót. Kinyitotta. 32 giga memóriájú pendrive volt benne. Mielőtt visszatette a zacskóba, leült a padra, és mindent tudó telefonjára letöltötte a pendrive tartalmát. Utána visszatette a zacskóba, a zacskót pedig a csavar mögötti üregbe.

Ahogy visszatért a furgonba, elrendelte a pad éjjel-nappali figyelését. Két embere felment a templom padlására, és az aprócska ablakon keresztül teleszkópos távcsővel és fényképezőgéppel lesték a padot. Három másik figyelő a padtól száz méterre szétszóródva figyelte, mikor jelenik meg valaki, és veszi ki a nejlon tasakot. Négy napot kellett várniuk. A negyedik nap estéjén bőrdzsekis fiatalember ült le a padra. Körülnézett, nem figyelik-e, aztán kihúzta a csavart, a zacskót pedig, benne a pendrive-val, a dzsekijébe tette. Visszahelyezte a csavart, és elhagyta a helyszínt. A férfi összes mozdulatát lefényképezték. Felderítették kilétét, lakását, családi körülményeit. A munkahelyén és a lakásába poloskákat telepítettek. A Cég a városmajori parkban, a postaládának használt padot huszonnégy órás figyelés alá helyezte.

*

Nem volt könnyű visszazökkenniük a mindennapi munkába. Soltész László utolsó genfi napjait a Dél-Amerikáról szóló útikönyvek böngészésével töltötte. Tudta, nem csak Pirikének, de a munkatársainak is részletes úti beszámolót kell tartania. Soha nem volt szószátyár típus, előre viszolygott a sok kérdéstől, amelyekkel majd elhalmozzák.

Mielőtt haza indultak Saroltával, az asszony elárulta, a genfi akciója volt az utolsó, mert a Cég nem tart tovább igényt a munkájára. Azon a veszprémi estén látta Sarolta szemében, mennyire áhítozik a szabad életre, és arra, hogy minden idejét és energiáját a kutatásra fordíthassa. Az együtt töltött hosszabb időszak meggyőzte arról, el kell válnia Pirikétől. Ki tudja, mit hoz a jövő? Saroltával akarja leélni hátralévő éveit.

Nem akarta tovább húzni a dolgot. Otthon azt hazudta, a másik gyógyszergyár is igényt tart a dél-Amerikai beszámolójára, ezért a hétvégén kétnapos vezetői értekezletre hívták a gyár balatoni üdülőjébe. Pirike szó nélkül tudomásul vette, nem kezdett morogni, hogy Laci nélkül kell töltenie a következő hétvégét is. Büszke volt férjére, akire két nagy gyógyszergyár is igény tart.

Soltész csütörtökön délelőtt kopogott be Saroltához. Az asszony asztala tele volt papírokkal, amelyek a távollétében gyűltek össze. Amikor meglátta Lacit az ajtóban, elmosolyodott, levette szemüvegét, és megnyomkodta orrnyergét.

– Mi újság, Lacikám?- kérdezte fáradt hangon.

– Látom, rengeteg a dolgod. Csak el akartam újságolni, szabaddá tettem a hétvégémet. Pirike úgy tudja, elutazom a másik gyár vezetőségével a Balatonra.

– Nagyszerű. Akkor két teljes napot tölthetünk együtt. Péntek este utazol, ugye? – nézett rá cinkos mosollyal.

– Természetesen, – válaszolta Laci, és puszit nyomott az asszony orrára. – Este hatfelé nálad leszek, rendben?

*

Laci hatalmas virágcsokorral és egy üveg pezsgővel érkezett meg péntek este. Sarolta vízbe tette a virágot, a pezsgőt pedig a hűtőszekrénybe. Kellemes meleg volt a lakásban. Laci levette zakóját, és kioldotta a nyakkendőjét. A dohányzóasztalon nagy tál töpörtyűs és sajtos pogácsa kínálta magát. Saci behozott két üvegsört, azzal koccintottak.

– A szerencsés hazaérkezésünkre, – aztán egy hajtásra kiitta a poharát.

Sarolta hosszan nézte barátját, azon törte a fejét, hol kezdje. Elérkezettnek látta, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba. Másrészről, ki akarta élvezni az est minden pillanatát. Ismét győzött, nem jártak túl az eszén.

– Laci, emlékszel még, hogyan ismerkedtünk meg? – kérdezte mosolyogva.

– Gondolod, el lehet felejteni? Fogalmad sem volt róla, mi az a kaviár. De ügyesen átléptél a problémán, más szendvicset adtál helyette.

– Meg fogsz lepődni. Végig ezt csináltam. Az elején csak sejtéseim voltak, de később meggyőződtem róla, jól működik a hatodik érzékszervem.

– Miről beszélsz? – nézett Laci kérdően az asszonyra, és közben letette a söröspoharat az asztalra.

– Csak mindent sorjában. Nagyon ügyes voltál, amikor nem ugrottál be az ajánlatomnak, hogy adjuk el külföldön a vakcinát. Emlékszel, milyen indokokkal utasítottál el? Azt mondtad, neked többet ér a családod és az otthonod, mint a pénz. Nos, először itt kezdtem el gyanakodni. Amikor megismerkedtünk, elmesélted, milyen nehézségeket kellett leküzdened, hogy tanulhass. Ha nem kaptad volna meg a moszkvai ösztöndíjat, soha nem fejezted volna be az egyetemet. És később, az első munkahelyeiden sem kényeztettek el anyagilag. Mindenért keményen meg kellett dolgoznod. Mégis, ilyen múlttal a hátad mögött, képes voltál nemet mondani a dollár millióknak. Ez szöget ütött a fejembe.

Aztán volt még valami, ami elgondolkodtatott. Azt állítottad, azért vállalod el az ügynöki munkát, hogy továbbra is mellettem maradhass. Megrettentél attól a lehetőségtől, hogy elveszíthetsz. Így volt?

– Igen. Hiába ismétlem el százszor vagy ezerszer, hogy veled akarok élni? Téged szeretlek! – mondta felháborodott hangon László.

– És áruld el nekem Laci, ha annyira szeretsz, ha csak velem akarsz élni, miért nem váltál még el a feleségedtől?

– Mert te nem akartad. Saci, neked mindig fontosabb volt a látszat. Hogy mit szólnak hozzá az emberek.

– Ugyan, Lacikám. Ha te egy mindennapi külkereskedő lettél volna, aki beleszeret a kolléganőjébe, pillanatig sem habozik, otthagyja öregedő feleségét, és megkaparintja szerelmét. De nem ezt tetted. És tudod, miért nem? – nézett az elkomorodott képet vágó Soltészra. – Azért nem, mert sokkal fontosabb dolgod volt a válásnál, és az új kapcsolat létrehozásánál.

– Micsoda? – kérdezte Laci.

– Megmondom. A te legfontosabb feladatod az volt, hogy megszerezd az ALS vakcinát, vagy ha nem sikerül, legalább akadályozd meg a vakcina kipróbálását.

– Te teljesen megőrültél, – Laci felugrott a fotelból, és az ablakhoz ment. – Mi a fenének kellene nekem a vakcina?

– Nem neked kell, hanem a megbízóidnak. Meg kell adni, az elején tökéletes munkát végeztél. Olyan ártatlan képpel udvaroltál, olyan jól hazudtad, hogy imádsz, csak velem akarsz élni, hogy sokáig bedőltem neked.

– Miről beszélsz? Egy szavadat sem értem.

– Majd megérted kedvesem, garantálom. Akkor fogtam először szimatot, amikor azzal etettelek, el akarom adni a vakcinát. Egyáltalán nem akadtál fel azon, hogy a vakcina kész, eladható állapotban van. Sokkal fontosabb volt számodra, hogy ne kerüljön idegen kézbe, legfeljebb a tiedbe. Be kell ismernem, nagyszerű előadás volt, amikor könnyes szemmel könyörögtél, hogy ne hagyjalak el, inkább elvállalod, hogy a Cég ügynöke legyél. Egy pillanatra végigfutott rajtam, rosszul gondolom, biztosan a sokévi ügynöki munka gyanakvása okozza, hogy nem hittem neked.

– Pedig akkor mérlegeltél volna helyesen. Fogalmam sincs, hová akarsz kilyukadni.

– Mindjárt megtudod. Ugye meglátogattad Fodor Pétert, amikor beteg volt?

– Úgy emlékszem, igen. Volt egy szabad délelőttöm, és felugrottam hozzá. Jól eldumáltunk. Szegény ember. Kimászott a betegségből, és mégis, látod, hogy végezte…

– És természetesen nem kerestél a lakásukban ampullákat?

– Miről beszélsz? Milyen ampullákat? – kérdezte csodálkozva Soltész.

– Mert meg voltál róla győződve, hogy megsajnáltam Pétert, és adtam nekik egy kúrára való ALS vakcinát.

– Itt valami nem stimmel, Saci. Végig arról volt szó, hogy a svájci műszer nélkül nem tudjátok létrehozni a vakcinát. Akkor meg mért kerestem volna Péternél? Teljesen logikátlan, amit mondasz.

– Csak annak tűnik. Te mindvégig meg voltál róla győződve, hogy az egész svájci műszer csak mese, nagy ködösítés. Neked az volt a feladatod, hogy megszerezd az ALS vakcinát. Legalább ennyit ismerj el!

– Saci, megalázó, amit velem művelsz. Azt gondolod, valaki másnak dolgozom? Drágám, úgy látszik, az ügynöki munka megzavarta a fejedet.

– Szóval, továbbra is mondod a magadét. Azt hittem, legalább nekem elismered, ki vagy, mi vagy.

– Pontosan tudod, ki vagyok. Mindent tudsz rólam.

– Rendben van. Akkor, kezdjük az elejétől.

– Na, végre, erre én is kíváncsi vagyok.

– Amikor elcsented az ampullát Pétertől, és kiküldted a megbízódnak, hamarosan értesítettek, az ampullában sima sós oldat volt. Ettől a hírtől elbizonytalanodtál. Nem tudtad eldönteni, átvertek, vagy valóban nincs még a birtokunkban a vakcina. Nem tehettél mást, továbbra is ragadtál rám, hiszen tudtad, én vagyok a felelős az ALS kutatásért. Ha velem maradsz, közel leszel a tűzhöz. Figyelsz rám? – kérdezte Sarolta, mikor észrevette, hogy Soltész tekintete másfelé vándorol.

– Hát persze, folytasd csak.

– Akkor következett, hogy beszerveztelek. Be kell vallanom, előtte rimánkodtam a főnökeimnek, ne tegyük. Sejtettem, te nemcsak engem akarsz, van valamilyen más okod is, hogy velem legyél. A Cég kitalálta a vakcina eladásának meséjét, amivel egyáltalán nem értettem egyet. De ragaszkodtak hozzá. Így került sor a beszervezésedre. Gondolom, régen vártál erre az esélyre. Óriási eredményt értél el, hiszen nemcsak a vakcina közelében maradtál, hanem a magyar hírszerzés ügynöke is lettél.

– Saci, ezek mind, légből kapott feltételezések. A saját agyszüleményeid. Mindössze ennyi.

– Az első bizonyíték Londonba került a kezembe, amikor Genfbe tartottunk. Emlékszel? Azt mondtam, elmegyek megnézni a divatházakat a Wigmore Streetre. Te otthon maradtál, legalábbis nekem ezt állítottad. Lecövekeltem a szállodával szemközti oldalon, és vártam. Nem telt bele fél óra, és kiléptél a szállodából. Fogtál egy taxit, és a belváros felé utaztál. Szerencsére, sikerült nekem is taxiba vágnom magam. A Fleet street-en kiszálltál, és gyalog mentél tovább. Bementél egy pubba. Vacilláltam, mit tegyek. Ha utánad megyek, lehet, hogy lebukok. De ha nem, akkor nem tudom meg, mit csinálsz, és kivel találkozol. A zsebemben tartott esőkendőt a fejemre kötöttem, levettem a szemüvegemet, és utánad eredtem. Az egyik félreeső bokszban beszélgettél valakivel angolul. Nem a lányoddal. Ha érdekel, itt vannak a fényképek, amelyeket akkor készítettem,- bökött az asztalon lévő dossziéra. Amikor visszatértem a szállodába, már a szobában nézted a tv-t. Azt mondtad, egész idő alatt ott ültél a képernyő előtt. Vajon ki lehetett az a férfi, akit el kellett előlem titkolni? – nézett Sarolta kérdően a férfira.

– Egy ismerős. De folytasd, mi történt aztán?

– Krétán tökéletesen alakítottad az újonc szerepét. De túl jól oldottad meg a helyzetet, amikor kikérdeztek minket. Szinte profi módon. Ugyanezt tetted Veszprémben is. Elkapott a gépszíj, meg akartad mutatni, mennyit tudsz. De egy kezdő ügynök erre nem képes. El kellett volna tévedned, Krétán pedig engedned kellett volna, hogy kicsit bántsanak, nem gondolod? – nézett mosolyogva Lacira.

Soltész nem válaszolt. Ismét felállt, sétálni kezdett. Saci észrevette, hirtelen feszültté vált. Mit fog csinálni, ha a végére érünk a történetnek?

– Genfben, amikor Charls elhozta Schmidtől a műszerről készült fényképeket, éjszaka, amikor azt hitted alszom, az adatokat átvetted a saját pendriveodra. Arról persze nem tudtál, a Charls által hozott adatok hamisak voltak. A figyelőcsoport egyik embere apró változtatásokat hajtott végre a Schmidt által készített fényképeken. Az átjavított példányt kaptam meg Charlstól, a valódit pedig Charls magánál tartotta. A Cég Budapesten vette át tőle a valós adatokat tartalmazó pendrive-ot. Folytassam? Látom, nincs észrevételed, bár jó lenne, ha mondanál valamit arról, miért vetted át magadnak a rajzokat? Nem bíztál bennem, magad akartad átadni a cégnek?

Soltész továbbra is hallgatott. Saci folytatta.

– Most kezd izgalmassá válni a történet. Hazaérkezésünk után két nappal, este sétálni indultál a Városmajorba. Még Genfben a tárcádba rejtettem egy apró készüléket, akkorát, mint egy karóra elem. Arra szolgál, jeleket adjon, mutassa, merre jársz. Néhány száz méterről anélkül lehet követni, hogy észrevennéd. Most nagyon jó szolgálatot tett. A templom mellett az egyik pad csavarját kiszerelted, és beletettél a lyukba egy apró nejlonzacskót, benne a pendrive-val. Négy napra rá, megérkezett a postás. Kivette a csavar mögül a zacskót, és elment. Akarod látni, hogy nézett ki? Itt vannak a felvételek a dossziéban.

Laci visszaült a fotelba, szemben Saroltával. Mintha éveket öregedett volna félóra alatt.

– És most mi lesz? Itt van valaki a Cégtől a másik szobában, és letartóztat? – kérdezte fáradt hangon.

– Egyelőre még nem. Azt szeretném, ha végre elárulnád, mikor és hol szerveztek be. Aztán mondd el, mi volt a feladatod. És így tovább.

– Nincs más lehetőség?

– De van. Ha nem beszélsz, elég bizonyíték gyűlt össze, hogy elítéljenek. Gondolom, életfogytiglanra. Pirike visszamehet dolgozni, nem lesz más választása. A lányod pedig…

– És ha beszélek? – szakította félbe Soltész.

– Meglátjuk. Először fogj hozzá.

Sarolta házával szemben parkolt a Cég zárt terű fehér furgonja. Rozmár, Róbert és két technikus lélegzetüket visszafojtva hallgatták Sarolta és Soltész beszélgetését, amelynek minden szavát rögzítettek.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s