szerző: Halász András
41.
A Vidámparkban, a Szellemvasút előtt beszélték meg a találkozót az orosz kapcsolatával. Leült egy padra. Zsuzsa behunyta a szemét, arcát a tél végi nap felé fordította. Egyetlen felhő sem volt az égen. A hőmérő higanyszála elérte a plusz tíz fokot. Zsuzsa boldog volt, hogy véget ért a hetekig tartó felhős, ködös, nyálkás idő, amikor a nap hetekig elő sem bújt a felhők mögül.
Érezte, valaki leült mellé a padra. Kinyitotta a szemét, az orosz férfi volt. Hiába volt kellemes az idő, a férfin még mindig szőrmegalléros télikabát volt. Arcát széles napszemüveg takarta. Állán kecske szakállt növesztett, melybe néhány ősz szál vegyült. Magas, testes férfi volt, akinek mosolygós arca szimpátiát keltett másokban.
– Jó napot, Zsuzsa, – köszöntötte ügynökét. – Mi újság maguknál?
– Forgáccsal egyre mélyül a kapcsolatunk. Hetente legalább kétszer nálam van.
– Ez nagyon szép, de engem jobban érdekel, amit mondott. Van valamilyen érdekes tudományos elképzelése? Egyáltalán, milyen a hangulata?
– Elmesélte, van egy ötlete a cukorbetegséggel kapcsolatban. Kigondolta, hogy a készülékét a betegbe operálnák, amely képes volna mérni a vércukor szintet, és annak megfelelően adagolni az inzulint. Minden automatikusan történne. Valahogy úgy, ahogy a pacemaker ki-be kapcsol a beteg mellkasában. Ezt nem igazán értem, maga tudja, miről van szó?
– Nem is magának kell értenie, drágám. És a hangulata?
– El van keseredve, mert nem a képességének megfelelően foglalkoztatják. Láttam rajta, bár még nem mondta, valamilyen kiutat keres.
– Jól van kislány. Sikerült néhány szót elejtenie rólam? – kérdezte az orosz, miközben belekarolt Zsuzsába, és elindultak az Óriáskerék irányába.
– Azt mondtam neki, ismerek valakit, aki néhány évvel ezelőtt egy magyar gyógyszergyár kereskedelmi osztályán dolgozott. A gyár nevét nem említettem. Felajánlottam, felhívom, ha szeretné, és elmondom neki a problémáját. Hátha tud neki segíteni, sohasem lehet tudni.
– És mit szólt hozzá?
– Nem ellenkezett. Szerintem, most olyan lelkiállapotban van, hogy érdemes beszélnie vele.
– Ne okoskodjék, nem áll jól magának. Nyilván fel akarjuk használni, ezt maga is nagyon jól tudja. De komolyra fordítva a szót: szervezzen meg egy találkozót kettőnk között. Mondjuk, jövő hétfőn este nyolcra, a Piros Ászba. Majd foglalok asztalt. Maga is jöjjön, aztán ha bemutatta, mondja azt, feltétlenül haza kell mennie, mert az anyja nem érzi jól magát.
– Rendben van. Akkor hétfőn nyolckor. Ha Forgácsnak nem lenne jó az időpont, jelentkezem.
Galamb elfogadta Zsuzsa javaslatát, hogy találkozzon azzal az ismerősével, akiről korábban mesélt. Azonnal értesítette Róbertet az új fejleményről. Még aznap este találkozott Rozmárral és Róberttel a szokásos vendéglőben.
– Kezdődik a játék, amit nagyon komolyan kell vennie. De mindenekelőtt, szeretném hallani, hogy döntött: vállalja a kettős ügynök szerepét?
– Igen. Nem kertelek, úgy gondolom, nagy lehetőség a tudományos karrierem előbbre vitelében.
– Látja, ezt szeretem magában. Nem kertel, a szemembe mondja, elsősorban a személyes ambíciói vezetik. Ez egyáltalán nem baj. De sohase felejtse el, hogy mi küldtük magát az oroszok karjaiba. Érti, mire célzok?
– Hát hogyne. Nem vagyok idióta. Ha elferdülnék, és elfelejtkeznék magukról, gyorsan kivonnának a forgalomból.
– Így van. De biztos vagyok benne, erre nem kerül sor. Most pedig, vegyük sorra a feladatait. Hétfőn este találkozik az „ismerőssel”.
Az orosz ügynökre úgy ráragadt ez a név, hogy ez lett a Cégben a kódneve.
– Számítson rá, alaposan kikérdezi. A családjáról, a munkájáról, mindenről. Legyen őszinte, semmit se hallgasson el. Éreztesse, milyen sokat várt attól, hogy a Fonten kutatója legyen, és milyen csalódás érte, hogy nem kap a képességének megfelelő feladatot. Az Ismerős meg fogja említeni a diabétesz ügyet, amit Zsuzsától hallott. Ne tagadja, de mutasson óvatosságot. Ezzel az emberrel most találkozik először. Nem ismeri, miért bízna meg benne. Ez a hozzáállása az orosznak is szimpatikus lesz. Az óvatosság és a körültekintő viselkedés a jó ügynök alapvető magatartási szabálya. Valószínűleg tartom, első alkalommal semmilyen konkrétum nem hangzik el. Legfeljebb általánosságok. Valami olyasmit fog mondani az Ismerős, hogy lát fantáziát magában, körül néz a piacon. Az sem kizárt, megkérdezi magától, mit vár tőle. Itt vigyázzon, csak annyit mondjon, Zsuzsától tudja, sok embert ismer, akik segítségére lehetnének abban, hogy a képességeinek megfelelő munkahelyet szerezzen magának. Abban is biztos vagyok, Zsuzsa nem lesz jelen a beszélgetésüknél. Még ne használja a szemüveget és a mikrofont. Az első alkalommal az oroszok nagyon óvatosak. Kár lenne az elején bakot lőni.
Galamb bólintott. Ha lett volna kalap rajta, megemelte volna Rozmár előtt. Tömören és világosan foglalta össze a hétfői találkozás valamennyi variációját. Valóban segítséget nyújtott, hogyan viselkedjék a számára új és veszélyes helyzetben.
A hétfő esti találkozás pontosan úgy zajlott le, ahogy Rozmár előre lefestette. Zsuzsa valóban nem vett részt rajta. Miután bemutatta a két férfit egymásnak, valamilyen kifogással eltűnt. Az Ismerős szimpatikus és kedves volt. Beszélgetésük végén elkérte Galamb telefonszámát, de az övét nem adta meg. Abban maradtak, rövid időn belül jelentkezik.
Öt nap múlva ő volt a telefonvonal másik végén. Arra kérte Galambot, menjen a Farkasréti Temetővel szemközti étterembe másnap délután öt órára. Galamb soha nem járt arra. Amikor leszállt az 59-es villamosról, megnyugodott, nyomban felfedezte az éttermet. Az Ismerős már várta. Az asztalon két boros pohár volt, az egyik félig tele.
– Nézze, nem kertelek, azonnal a lényegre térek. Egyelőre nem találtam olyan helyet, ami magának való lenne. De az egyik ismerősöm megemlítette, nagyjából tíz hónap múlva, Frankfurtban, az ottani gyógyszergyár kutatólaboratóriumában üresedés lesz. Megemlítettem neki a diabétesz ötletét, ami felkeltette az érdeklődését. A következőket javasolom. Maradjon a fenekén a Fontenban. Megígérem, ha valóban üresedés lesz Frankfurtban, maga fogja megkapni a kutatói állást.
– És mit kér cserébe érte? – nézett Galamb egyenesen az orosz hírszerző szemébe.
– Miből gondolja, hogy kérni akarok valamit? – kérdezett vissza az orosz.
– Nézze, tisztában vagyok vele, ezek a dolgok mindenhol így mennek. Kéz kezet mos.
– Maga valóban okos, és szókimondó is. Gondolom, tisztában van azzal, mekkora konkurencia harc folyik a világ vezető gyógyszergyárai között. Nem mindegy, melyik rukkol elő új, hatásos gyógyszerrel. Az is előfordulhat, mivel nem tudnak egymás kutatásairól, hogy több gyógyszergyár ugyanazzal a témával foglalkozik. Ez felesleges költségekkel jár, ezért ölre menő küzdelem folyik a megfelelő információk megszerzésért. Bizonyos esetekben, az időben elcsípett információ aranyat ér. Arra szeretném kérni, ebben legyen a segítségemre. Szeretnék pontosabb képet kapni a Fonten kutatási prioritásairól. Más forrásokból tudom, hogy korábban az ALS-sel foglalkoztak, de valamilyen – általam nem ismert – okból abbamaradt a kutatás.Szeretném tudni, mi az igazság. Kudarcot vallottak, ezért állt le a munka, vagy valamilyen más ok van a háttérben? Vagy az egész csak egy nagy átverés, és szép csöndben és titokban folyik tovább a kutatás?
– Nézze, amikor a Fontenba kerültem, a maga által említett kutatási téma már nem volt napirenden.
– Szeretnék többet tudni az ALS kutatásról. Hogy ne legyen félreértés közöttünk: más esetben, az ilyen fontos információkért kisebb vagyont fizetnek. A maga esetében, az lenne az ellenérték az információiért, hogy Nyugat-Európában biztosítok magának kutató helyet, egy valóban világhírű gyógyszergyárban, természetesen kiemelt fizetéssel, költségtérítésekkel, lakással és autóval. Mit szól hozzá?
– Ezen gondolkodnom kell. Fogalmam sincs, ha vállalnám, hogyan lehet megoldani, hogy úgy jusson el magához az információ, hogy ne bukjak le. Akárhogy is nézzük, ez ipari kémkedés, és ha elcsípnek, vége a karrieremnek, nem beszélve a ki tudja hány éves börtönbüntetésről.
– Emiatt ne fájjon a feje. Nem ma kezdtem a szakmát. Az információk megszerzésének és átadásának is megvannak a technikái. Ha vállalja a munkát, ígérem, vigyázni fogunk magára.
– Kik azok a mi? – kérdezte Galamb.
– Az az információk gyűjtésére létrejött szervezet, amelynek dolgozom. Az embereink, saját védelmük érdekében, nem kerülhetnek közvetlen kapcsolatba a szervezettel. Csak egy emberrel tartanak kapcsolatot. A mi esetünkben maga csak velem.
– Ha elvállalom, mi a biztosíték arra, hogy betartja az ígéretét, és valóban megszerzi nekem a frankfurti állást?
– Csak a szavam. De tudja mit? Egyezzünk meg abban, hogy minden átadott információja után a maga által megjelölt bankban elhelyezek 2000 dollárt. Maga viszont vállalja, amennyiben megkapja a nyugat-európai állást, az átutalt összeg felét visszaadja nekem. Így elfogadható?
– Mennyi időt ad, hogy meggondoljam?
– Legfeljebb egy hetet. Mához egy hétre, ugyanebben az időben itt találkozunk. Remélem, nem utasít el, higgye el, nagyon jól járna.
*
Rozmár és Róbert figyelmesen hallgatta végig Galamb beszámolóját. Nem történt semmi meglepő, kivéve az Ismerős érdeklődését az ALS-ről. A Zsuzsának adott preparált dokumentumok között nem esett szó róla. Lehet, hogy az Ismerős-nek van még egy ügynöke, akiről nem tudnak?
Fejtörést okozott, mint mondjon Galamb az ALS kutatásról? Nem árulhatja el, hogy ideiglenesen leállt. Ha erről tud, azt is tudnia kell, hogy mi az oka a leállásnak. Lehet, hogy hibát követtek el, hogy nem várták meg Hóbaglyot Galamb átállításával. Mennyire hiányzik Sarolta, gondolta Rozmár. Saroltának biztosan volna valamilyen épkézláb, elfogadható ötlete.
– Nézze, egyelőre, mondja azt, hogy minden anyagot elzártak, ami az ALS-sel kapcsolatos. Találjon ki valamilyen hihető kutatási témát, amire az emberünk ráharap. Törekedjék arra, hogy részletekben csepegtesse az információkat. Húzza az időt. Panaszkodjon arról, milyen szigorú biztonsági rendszabályokat vezettek be a laboratóriumban. Úgy tudom, Kővágó doktornő nemsokára visszatér. Ha itt lesz, leülünk négyesben, és kitalálunk valami új storyt, amin egy ideig elrágódhatnak orosz barátaink. És még két fontos dolog. Csak úgy vállalja el a munkát, hogy nem ír alá semmilyen iratot. Mondja azt, vagy megbíznak magában, vagy sem. Másrészt, közölje vele, semmilyen összeget nem hajlandó visszafizetni. Amit átutalnak a számlájára, arról kizárólag maga akar rendelkezni. Hagy érezze leendő orosz főnöke, nem esett hasra a nyugati állás miatt. Csak kemény feltételek mellett hajlandó nekik dolgozni. Minden találkozásuk után jelentkezzék Róbertnél, és részletesen számoljon be neki. Ötöljenek ki egy biztonságos levélládát. Nem jó, ha állandóan találkoznak. Lehet, hogy az első időben az oroszok minden lépését figyelik. Ne aggódjon, a mostani találkozásunkat kellően biztosítottuk. Végül szeretnék gratulálni magának. Nagy lépést tett előre.
*
Drichter százados négy órát ült Pál Irén betegágya mellett. Kitartott, nem mozdult mellőle. Amikor először nyitotta ki a szemét az asszony, remegtek a szempillái. A százados felugrott, és izgatottan hívta az orvost, aki bejött a kórterembe, megfogta a beteg csuklóját, felhúzta szemhéját, aztán fáradt hangon közölte Drichterrel, még nem tért magához a beteg. Legyen türelemmel.
Az éjszaka közepén, amikor Drichter is elszundított a székén, halk nyöszörgésre riadt fel.
– Kérem, adjanak vizet. Nagyon szomjas vagyok.
A rendőrtiszt felkapcsolta az ágy feletti lámpát, megitatta Pál Irént, aztán szólt az éjszakás nővérnek, aki megvizsgálta Pál Irént. Megmérte a pulzusát, vérnyomását, bevilágított a szemébe.
– Magához tért, de még nagyon gyenge, – Legfeljebb öt percig kérdezheti. Utána pihennie kell,- és kiment a kórteremből.
Drichter közelebb húzta az ágyhoz a székét, és beszélni kezdett:
– Jó, hogy magához tért Irén. Emlékszik rám? Drichter rendőr százados vagyok. Fodor Péter halála ügyében nyomozok.
– Tudom ki maga, – suttogta Pál Irén. – Mi történt velem?
– Megsérült a fején, – Árulja el nekem, hogy került a konyhaszekrényébe egy üveg adrenalin?
– Nem tudom, miről beszél. Mi az az adrenalin? És kinél találta?
– Magánál. A konyhaszekrényében.
– Fogalmam sincs… Hagyjon békén… Nagyon fáradt vagyok, – és lehunyta a szemét.
Drichter felállt, és kiment a sötét folyosóra. Csak a nővér pultnál égett a lámpa. Elővette mobilját, az osztályát hívta. Közölte az ügyeletessel, melyik kórházban és kórteremben fekszik Pál Irén. Kérte, hogy éjjel-nappal állítsanak őrt az ajtaja elé. Odament a nővérhez, aki valamilyen táblázat kitöltésével volt elfoglalva.
– Nővér kedves, én most hazamegyek. Rövid időn belül megérkezik a rendőr, aki ott fog ülni Pál Irén ajtaja előtt. Kérem, senkit ne engedjen be hozzá, még a férjét sem. Mondják neki azt, hogy a feleségének pihenésre van szüksége. Délután visszajövök, remélem, addigra kihallgatható állapotban lesz.
A nővér bólintott, búcsút intett a kezével, de nem nézett fel a papírjából.
A százados, amikor benyitott Pál Irén kórtermébe, meglepődve látta, a beteg képeslapot lapozgat, szemmel láthatóan javult az állapota. Kicserélték a kötést a fején, a szemei élénken csillogtak. Drichter az ágy mellé húzott egy széket.
– Örülök, hogy jobban van. Emlékszik már, mi történt magával?
Pál Irán nem nézett a százados szemébe. Tekintete a szoba távoli sarkába fúródott. Szorosra zárta a száját, mint aki eltökélte, nem beszél.
– Látom, nem akar beszélni. Rendben van. Akkor én fogom elmondani, mit állapítottunk meg. Fodor Péter holtteste mellett, az asztalon találtunk két borospoharat, kevéske borral a poharak alján. Az egyik poháron a maga ujjnyoma volt. A másik pohárban lévő borban adrenalint találtunk. Tegnap este, a maga lakásában dr. Tóth Tilda vázával úgy fejbe vágta, hogy ide hozta be a mentő, hogy összevarrják a fejét. A doktornő váltig állítja, maga meg akarta fojtani, ezért vágta fejbe. A lakásában házkutatást tartottunk, és a konyhában, barna színű gyógyszeres üveget találtunk. Félig volt tele valamilyen folyadékkal. A laborban megállapították, hogy adrenalin van az üvegben. Nos, ezek a száraz tények. Hajlandó végre elmondani, mi történt?
Pál Irén behunyta a szemét, és amikor ismét kinyitotta, könnyek gördültek le a takarójára. Eltorzult arccal, rekedt hangon kezdett el beszélni:
– Nem voltam képes elviselni, hogy Péter nem az enyém. Hiszen olyan boldogok voltunk. Milyen alapon vette el tőlem az a kúrva? Egyáltalán nem volt joga hozzá. Neki is, és Péternek is lehetőséget adtam, hogy megértsék, velem nem lehet packázni. Vissza akarom kapni Pétert. Nem érdekelte őket. Annyira elkeseredtem, elhatároztam, végzek Péterrel, és utána magammal. Azt akartam, hogy a doktornő szeme láttára haljak meg. Hagy legyen egész életre lelkiismeret furdalása. Hagy érezze, ő miatta haltunk meg mind a ketten. Nem volt más megoldás.
– Honnan szerezte az adrenalint? – szakította félbe a százados.
– A gimnáziumi osztálytársam állatorvos. A szomszéd házban van a rendelője. Meglátogattam, és amikor kiment a konyhába, hogy kávét tegyen fel, kivettem az orvosi szekrényéből az adrenalinos üveget. Az Interneten olvastam, hogy nagyobb adagban halálos. Megáll tőle az ember szíve. Abból öntöttem Péter borába. Miután Péter meghalt, arra gondoltam, ha már meg kell halnom, a saját lakásomban történjen. Ezért hívtam oda a doktornőt éjjel, nézze végig a haláltusámat. Hazudtam neki, hogy a férjem rosszul van. Eredetileg, neki is az italába akartam tenni a mérget. De amikor ott állt ez a szép és okos nő az orvosi táskájával a kezében, és látszott az arcán a mély fájdalom Péter elvesztése miatt, iszonyú düh kerített a hatalmába. Úgy éreztem, mindennek ő az oka. Ő miatta kellett megölnöm Pétert. Nem kellett már a méreg. Sokkal jobb lesz, ha a saját kezemmel fojtom meg. Nem sikerült. A többit már tudja.
Pál Irén ismét behunyta a szemét, és elfordította a fejét. Drichter százados kiment a kórteremből. A zsebébe rejtett magnetofont kikapcsolta. Nem tudta eldönteni, Pál Irén normális vagy sem. De ez nem az ő dolga megállapítani.
