Kémtörténet – 38. fejezet

0

szerző: Halász András

38.

Fodor Péter hihetetlen felgyógyulása megváltoztatta viszonyát a külvilághoz. Az élet apró ajándékait sokkal többre értékelte, mint azelőtt. Boldog volt, ha verőfényes napra ébredt, munkába menet megcsodálta a bölcsődébe siető anyukák karjaiban a csemetéit, rámosolygott a szomszéd fűszeresre, amikor elhaladt a boltja előtt. A korábban fekete-fehérnek látott világ színessé vált. Rámosolygott a nőkre, akik nem tudták mire vélni, hogy a velük szemben haladó jóképű férfi nem a mellüket vagy a feneküket bámulja, hanem kedvesen a szemükbe néz.

Az irodába fütyörészve érkezett. Megállt az ügyintézők asztala előtt, és hogylétük felől érdeklődött. Először furcsállották, később természetessé vált, hogy Fodor Péter irodájából muzsikaszó szűrődik ki. A munkaidő lejártával, nem maradt az irodában. Inkább a parkban vagy a Duna parton sétált.

Tilda először a betegség utóhatásának vélte párja megváltozott viselkedését. Péter minden nap friss virágot tett a vázákba, ha Tilda délután rendelt, vacsorával várta. A férfi karjaiban nemcsak vágyát, hanem az iránta érzett szerelmét is megérezte.

Mindketten boldogok voltak. Tildának időnként eszébe villant, lehet, hogy csak időleges Péter javulása. Bármelyik nap ismét előtörhetnek a tünetek. De ahogy teltek a napok, és nem történt semmi, megnyugodott. Hálás volt a sorsnak, de leginkább Saroltának, hogy odaadta a titkos vakcinát.

Ez a munkanap is úgy indult, mint a többi. Péter korán kelt, tornázott, megreggelizett, lezuhanyozott, munkába indult. Amikor befordult az iroda utcájába, ismerős női alakot fedezett fel maga előtt. Irén volt, korábbi szeretője. Péter rámosolygott, a kapuban előreengedte. Felfelé, a liftben Péter az asszony hogyléte felől érdeklődött.

– Köszönöm, megvagyok. És te? Látom, megúsztad a műtétet. Jobban nézel ki, mint valaha. Még együtt vagy a doktornővel? – kérdezte Irén.

– Meggyógyultam. Igen, együtt vagyunk. Azt hiszem, így is maradunk.

– Jó neked. Azzal élsz, akit szeretsz.

Fölértek az irodaszintre. Péter előreengedte Irént, aztán eltűnt a szobájában.

Ezen a napon Tilda délutános volt, este fél nyolcig rendelt. Kilenc óra körül szokott hazaérni. Péter készítette el a vacsorát: kisütött két szelet húst. Korábbról maradt még rizs és saláta is. Bement a nappaliba, és jéghoki meccset nézett a sportcsatornán. Csöngettek. Fogalma sem volt, ki lehet. Nem várt látogatót. Lehalkította a televíziót, és a bejárati ajtóhoz indult. Pál Irén állt az ajtóban, kezében borosüveggel.

– Nem zavarok? Erre jártam, gondoltam, benézek. Tudom, a párod délutános. Ha nem alkalmas, már itt sem vagyok.

– Fáradj beljebb. Miben segíthetek?

Irénen a kabát alatt rikítóan vörös pulóvert és fekete szoknyát viselt. Péter figyelmét nem kerülte el, hogy az asszony nagyon feldúlt volt. Hiába kínálta ülőhellyel, Irén, mint egy ketrecbe zárt állat föl – alá járt a nappaliban. A sublódhoz érve kezébe fogott egy porcelán díszt, aztán visszarakta. Háttal nekidőlt a könyvespolcnak, és Pétert nézte.

– Hová tetted a bort, amit hoztam? – kérdezte.

– Betettem a hűtőbe. Igyunk egy pohárral? – nézett kérdően Irénre.

– Az jól esne.

Péter behozott két boros poharat, kihúzta a palackból a dugót, és félig megtöltötte a poharakat.

– Egészségedre! – koccintott Irénnel.

Irén kortyolt az italból, és leült Péterrel szemben a fotelba. Keresztbe rakta a lábát, eligazította a szoknyát a térdén.

– Ne haragudj, hogy rád törtem. Muszáj volt eljönnöm, hogy lássalak. Képtelen vagyok elfelejteni. Folyton azt kérdezem magamtól, miért a doktornő, miért nem én? De nincs válasz. Te meg tudod magyarázni? Hátha ettől megnyugszom.

– Veled nagyon jó volt az ágyban, de nem több. Mi kizárólag a szex miatt találkoztunk, ezt te is nagyon jól tudod. Azon kívül semmi más nem kötött össze minket. És ne feledd, nem Tilda miatt hagytalak ott. Már korábban elhalt a kapcsolatunk.

– De volt, hogy azután is felugortál, – mondta elkeseredetten Irén.

– Igaz, de csak a szex miatt.

– Már egyáltalán nem hiányzik a testem? Ha akarod, itt, most rögtön a tied leszek.

– Nem, erre semmi szükség. Próbáld megérteni Irén, szeretem Tildát, és nem csalom meg.

Az asszony szemei könnybe lábadtak. Lehajtotta a fejét, és hangtalanul zokogott. Péter nem tudta, mit tegyen. Ha odamegy hozzá, és megpróbálja vigasztalni, Irén félreérti. Arra vár, hogy valamilyen módon a karjaiba varázsolja magát. Ezt pedig nem akarta.

– Hoznál egy pohár vizet? – kérte Irén.

– Hát hogyne. – Péter kiment a konyhába, tiszta poharat vett elő, és teletöltötte vízzel. Amikor visszatért a nappaliba, Irén ugyanott ült a fotelban, és a szemét törölgette. Felnézett. Tekintete, arckifejezése mindent elárult lelki állapotáról.

– Ne haragudj, hogy ugráltatlak. Behoznád az előszobából a táskámat? Rendbe akarom hozni az arcomat.

Péter megint felkászálódott, és kiment az előszobába. Akárhogy is kereste, nem találta a táskát. Dolga végezetlenül tért vissza Irénhez.

– Sehol sem találom. – Akkor vette észre, hogy annak a fotelnak az oldalán lóg, amelyben ült. – Ott lóg a fotel karfáján, Irén. Nyilván elfelejtetted.

– Látod, milyen hülye vagyok, – hagyta el a mosolynak szánt grimasz Irén arcát. Ölébe vette a táskát, és elővette a púderét. Aztán kirúzsozta a száját is. Új csomag papír zsebkendőt nyitott ki.

– Megnyugodtál egy kicsit? – kérdezte aggódó hangon Péter.

– Minden rendben, ne aggódj, – válaszolta Irén. Felállt, indulni készült. – Nem zavarlak. Nézd csak nyugodtan a meccset. Ne állj fel, kitalálok. Határozott léptekkel hagyta el a szobát. Néhány másodperc múlva Péter hallotta a bejárati ajtó csapódását. Nagyot fújtatott. Ezt olcsón megúsztam, gondolta, és visszakapcsolta a közvetítés hangját. Kortyolt egyet a boros poharából.

Tilda kilenc óra öt perckor lépett be a lakásba. Kihallatszott a szobából a televízió hangja. Valamilyen meccs ment. Furcsállotta, hogy Péter nem reagált a jöttére. Benyitott a nappaliba. Péter a fotelben ült, szemben a televízióval. Keze ernyedten lógott a fotel két oldalán. Közelebb ment, és akkor vette észre, hogy a férfi mindkét szeme nyitva van. Odaugrott a férfihoz. Megérintette a nyaki artériát. Nem lüktetett. Ráhajolt a mellére, a szíve sem dobogott. Halott volt. Állt a fotel mellett, és nem tudta, mit tegyen. Egy pillanatra arra gondolt, vissza kellene mennie a bejárati ajtó elé, csöngetni, és akkor Péter ajtót nyit. Képtelen volt elfogadni a halál tényét. Végül lerogyott a másik fotelba, és nézte annak a férfinak a holttestét, aki reggel fütyörészve hagyta el a lakást, miután csókkal búcsúzott tőle. Mi történhetett? Az ALS? Nem, az képtelenség, az lassan, kitartóan végez áldozatával. Nem ilyen váratlanul.

Felállt, a telefonhoz vánszorgott. A mentőket hívta.

*

Galamb furcsa változáson ment át. Érzelmei Böbe iránt fikarcnyit sem változtak, annak ellenére, hogy Zsuzsával, legalább hetente egyszer, ágyba bújt. Szeretkezéseiket úgy könyvelte el, mintha kötelezettségét teljesítené, hogy minél többet megtudjon Zsuzsa kapcsolattartójáról.

Rozmárnak és Róbertnek igazuk volt. Zsuzsa többet akart tudni a diabétesz ötletéről. Az egyik délelőtt, miután kibújtak egymás karjaiból, Galamb nagyot sóhajtott.

– Tegnap bekopogtam a professzorhoz. Felvázoltam előtte az új kutatási tervemet. Javára legyen mondva, végighallgatott, nem szólt közbe. Amikor befejeztem, annyit mondott:

– Fiatalember, ezek nagyon szép gondolatok. De egyelőre felejtse el. Nincs egyetlen felesleges fillérünk, hogy új kísérletekbe fogjunk. Mindenesetre, kérem, foglalja írásba az elképzelését, és tegye le az asztalomra. Idővel, egyszer, erre is sort kerítünk. –  Kijöttem a szobájából. Forrt bennem a méreg. Szerintem, nem is figyelt rám. Bólogatott a fejével, de az agya egészen máshol járhatott. Én nem ezt érdemlem, ennél sokkal többre vagyok hivatott. Fogalmam sincs, mit tegyek.

– Szegény kicsikém, – simogatta meg Zsuzsa Galamb fejét. – Ne keseredj el, meglátod, minden jóra fordul.

– Mitől lenne jobb? Az égvilágon semmi nem történik. Az idő meg rohan. Talán azt akarják, hogy negyvenévesen produkáljak csodákat? Egy tudós, – hiszen ezt mindenki tudja, – a harmincas éveiben éri a legtöbbet.

Zsuzsa Galamb fölé hajolt. A lány mellei Galamb mellkasát súrolták. Kezével vándorútra indult, a célállomás Galamb hímvesszője volt.

Amikor lihegve kiszabadultak egymás öleléséből, Zsuzsa kiugrott az ágyból, és behozott a konyhából két pohár narancslét. Egy hajtásra kiitták. A lány bebújt Galamb mellé, és azt kérdezte:

– Még nem gondoltál arra, hogy máshol is körül nézz a piacon?

– Mire gondolsz? – ült fel Galamb.

– Én nem vagyok szakértő, de elképzelhetőnek tartom, hogy van, akiket érdekelne az ötleted.

– Arra gondolsz, hogy adjam el az ötletemet máshol? Kedvesem, azzal, hogy aláírtam a munkaszerződésemet a Fontenban, kötelezettséget vállaltam, hogy más céggel nem tárgyalok. Ha megtenném, és kitudódna, páros lábbal rúgnának ki, és még fegyelmi eljárás is indulna ellenem.

– Nem úgy szólt a szerződésed, hogy az ötleteidet köteles vagy a Fontennak felajánlan?

– De igen.

– De drágám, hiszen te megtetted. Felkerested a professzort, és mindent elmondtál neki, de egyáltalán nem érdekelte. Szerintem, ha leteszed az asztalára a vázlatot, minden kötelezettségednek eleget tettél.

Fifikás ez a lány, gondolta Galamb. Most következik, hogy van egy ismerőse, akivel össze akar hozni, akit nagyon érdekel az ötletem.

– Te tudod, hány gyógyszergyár van Magyarországon? – kérdezte Zsuzsa.

– Fogalmam sincs. Néhány nagyról tudok, de biztosan vannak kisebb laborok is, amelyekről nem hallottam. Miért kérded?

– Eszembe jutott, van egy régi, kedves ismerősöm, aki néhány évvel ezelőtt valamelyik magyar gyógyszergyár kereskedelmi osztályán dolgozott. De ha megölsz, akkor sem jut most eszembe a gyár neve. Arra gondoltam, persze, csak ha akarod, felhívom, és elmondom neki a problémádat. Hátha van egy jó ötlete, sohasem lehet tudni. Na, mit szólsz hozzá?

– Most mivel foglalkozik? – kérdezte Galamb.

– Egy magánkézben lévő laboratóriumnak a munkatársa. Időben hagyta ott a gyárat. Azóta jól megszedte magát. BMW kocsi, budai villa, soroljam még?

Megérkeztünk. Ez az ember lesz Zsuzsa orosz kapcsolattartója. Végül is, mit veszíthetek, ha találkozom vele? De hirtelen bevillant az agyába, mire figyelmeztette Rozmár. Mielőtt találkozom az orosszal, beszélnem kell vele. Egyszer már megjárta Saroltával. Másodszor nem akar hibát elkövetni.

– Drága vagy, hogy ennyit foglalkozol a problémámmal. Hadd aludjak rá néhány napot. Még visszatérünk rá.

*

A mentőorvos sem tehetett csodát. Megállapította Fodor Péter halálát. Értesítették a rendőrséget, az ismeretlen okból bekövetkezett haláleset miatt. Tilda egyedül maradt a lakásban. Képtelen volt fölfogni a történteket. A konyhában megtalálta a vacsorát, amit Péter kora este készített. A nappaliban, a televízióban tovább ordítozott a sportriporter.

Leült a holtesttel szemközti fotelba. Tekintete a két fotel közti kis asztalra vándorolt. A tálcán, nyitott boros palack, és két boros pohár volt. Mindkettő alján maradt valamennyi ital. Valaki járt itt, mondta magában, de váratlanul csöngettek. Az ajtóban kettő egyenruhás rendőr állt, a hirtelen haláleset ügyében jöttek. Bementek a szobába, és ahogy ők mondták: biztosították a helyszínt, amíg meg nem érkeznek a helyszínelők.

Már éjszaka volt, mire megjött a többi civil ruhás rendőr. Néhányan nyomokat biztosítottak, köztük a kis asztalon marad boros palackot és a két poharat is becsomagolták, és magukkal vitték. Az egyik, nagyjából Tildával egyidős férfi arra kérte, menjenek át a hálószobába, hogy nyugodtan beszélgethessenek.

– Önök házasok voltak?- kérdezte a rendőr.

– Csak együtt éltünk. Nagyjából tíz hónapja. A lakás egyébként az övé.

– Van más hozzátartozója az elhunytnak? – nézett kérdően a rendőr Tildára.

– Két kamasz fia van, akiket az anyjuk nevel. Pár hónappal ezelőtt hivatalosan is elváltak.

– Ön mivel foglalkozik?

– Családi orvos vagyok.

Tilda elmondta hol van a rendelője, hol van a lakása, amelyben a lánya és élettársa lakik.

– Volt a párjának haragosa? Kapott fenyegető leveleket, vagy tud bármiről, amiből arra kéne következtetnünk, hogy valaki el akarta tenni láb alól?

– Ezt kizárt dolog,- tiltakozott Tilda. – Nagyon kedves és aranyos ember volt. Mindenki kedvelte.

– És mint orvos, mire gondolt, amikor holtan találta? – nézett kérdően Tildára.

– Tudja, két – három hónappal ezelőtt halálos betegséget, ALS-t diagnosztizáltak nála. Nem részletezem a betegség mibenlétét. A lényeg: a beteg, nagyjából egy-két éven belül lebénul, majd meghal. Képzelheti, mit éltünk át. És akkor, valami csoda történt. Péternél kezdtek eltűnni a tünetek, majd, nagyjából egy hónappal ezelőtt a Klinikán is megállapították, hogy meggyógyult, bár ők sem tudták mire vélni a dolgot. Újra dolgozott, minden visszatért a régi kerékvágásba. És akkor ma este hazajövök, és itt találom holttan… Nem bírta türtőztetni magát, kitört belőle a sírás.

– Köszönöm asszonyom, nem nyúzom tovább. Később részletes vallomást kell tennie. Értesíteni fogjuk. Fogadja őszinte részvétemet.

Miután a rendőrök elmentek, és a holttestet is elszállították, Tilda felhívta telefonon Böbét, aztán Pirikét. A lánya követelte, hogy azonnal jöjjön át hozzájuk, ne töltse a lakásban egyedül az éjszakát. Tilda visszautasította. Böbe felajánlotta, ő megy át hozzá. Tilda ezt sem akarta. Úgy érezte, tartozik annyival Péternek, hogy egyedül marad abban a lakásban, ahol annyi boldog órát töltöttek el kettesben. Pirike is át akart menni hozzá, Tilda ezt sem engedte.

Péter holttestét felboncolták. A gyomrában halálos mennyiségű adrenalint találtak. A patológus szerint ez okozta a halálát. A rendőrség laboratóriumában megvizsgálták a boros palackot, és a két boros poharat is. Az egyik pohár alján kimutatható volt az adrenalin nyoma. Igazságügyi orvos szakértőt vettek igénybe, aki a véleményében többek között rögzítette, az adrenalin, vagy más néven epinefrin, a mellékvesevelő által termelt hormon. Nagyobb dózisban érszűkítő és vérnyomásnövelő hatása van. Gyógyszerként injekció formájában alkalmazzák helyi érszűkítésre (pl. vérzéscsillapítás céljából), vagy súlyos allergiás állapotokban, illetve akut szívelégtelenségben vagy szívmegálláskor. A megengedettnél nagyobb dózisban, halált okoz.

Az ügyet vizsgáló rendőrtiszt tudta, a családi orvos mindig tart magánál adrenalint. Ha Tilda tette volna az áldozat poharába az adrenalint, lett volna annyi esze, hogy elmossa a poharakat. Felemelte a telefonkagylót. Tilda rendelőjét hívta.

–   A rendőrségről beszélek. Drichter János százados. Már találkoztunk a lakásukban. Arra szeretném kérni, délután négy után fáradjon be a kapitányságra, hogy felvehessük a vallomását.

– Tudnak már valamit? – kérdezte Tilda.

– Majd tájékoztatom, ha ideér, – fejezte be a beszélgetést a rendőr.

A rendőrkapitányságon Drichter százados azonnal fogadta. Mielőtt bármit mondott volna, Tilda orra elé nyomta az orvos szakértői jelentést. Alaposan végigolvasta, aztán a rendőrtisztre nézett.

– Nyilván arra gondol, mindig van nálam adrenalin. Ez természetes. Ha lemennénk a ház elé, ahol a kocsim parkol, saját szemével is meggyőződhet róla, része az orvosi felszerelésemnek. De ha volt is lehetőségem az adrenalin beadására, miért gondolja, hogy én tettem? Magának fogalma sincs, milyen boldogok voltunk. Most épült fel a halálos betegségéből, és senki sem tudja, hogyan. Egy csoda volt. És ezután fogom magam, és megölöm? Ez teljes képtelenség. Viszont szeretnék segíteni maguknak. Nyilván látták, hogy ott, ahol Péter meghalt, a kis asztalon, volt egy boros üveg és két pohár, aljukon kevéske borral. Fogalmam sincs, ki járhatott Péter halála előtt a lakásban, kivel ittak a borból. Szerintem, ha erre rájönnek, a gyilkost is megtalálják.

Drichter százados figyelmesen hallgatta a doktornőt. Tapasztalata szerint, az együtt élők életében mindig vannak olyan dolgok, amelyeket nem kötnek mások orrára. Vajon ez a szimpatikus doktornő és párja mit titkolt?

– Nézze, doktornő, bárki is csempészte az adrenalint a megboldogult borába, nyilván számolt azzal, hogy maga orvos, és könnyen jut adrenalinhoz. Ugye jól gondolom, ezt az anyagot csak orvosi receptre lehet kapni?

– Viszont,- nyilván maga is gondolt erre,- el is lehet lopni egy-két ampullát. Akár kórházból, vagy más orvosi rendelőből.

– Ez így van. Mindenesetre, csak a rend kedvéért, házkutatást tartunk a lakásán, és a rendelőjében. Szeretnénk tudni, hol és hogyan tárolják az adrenalint.

– Ahogy gondolják. Tegyék a dolgukat, – mondta lemondóan Tilda.

Drichter és csapata átkutatta Péter és Tilda lakását. Böbét meglepte a rendőrcsapat, szerencsére anyja is elkísérte őket. Megmondta Böbének, mi okozta Péter halálát, és mi az oka a házkutatásnak.

A rendőrök egyetlen helyen sem találtak adrenalint, csak Tilda orvosi táskájában. A körzeti orvosi rendelőben szabályosan, a gyógyszeres szekrényben volt néhány ampulla adrenalin. A mennyiség mindenben megfelelt az előírásoknak.

Drichter sejtette, hogy így lesz. Tovább kell kutatnia. Ki kell derítenie, ki járt utoljára az elhunytnál.

Hozzászólás