Viharos Ophir-díjátadó

    0

    Nesama Feldheim/ujkelet.live

    Az izraeli Oscarnak megfelelő Ophir-díj minden évben a Filmakadémia döntése alapján kerül kiosztásra. Múlt héten csütörtökön az Asdodban tartott gálán a legtöbb díjat a Homokvihar (Szufat chol) kapta, többek között a legjobb mellékszereplő – Ruba Blal-Asfour, a legjobb rendező – (az első filmes) Elite Zexer és nem utolsó sorban a legjobb film kategóriában.

    A film egy beduin közösségben zajló családi drámáról szól, amelyben két beduin nő harcol – a maga módján -, hogy megváltoztassák a megváltoztathatatlan szabályokat. Az első filmes rendező egy olyan marginális társadalmi réteg mindennapi életét mutatja be, amely helyi viszonylatban is kevésbé ismert.

    A Homokvihar első bemutatkozása tavaly Locarnoban már elismerést hozott a rendezőnek, aki a forgatókönyvet is maga írta. Az első igazán fontos elismerést azonban idén januárban a Sundance Film Fesztiválon kapta, ahol megnyerte a zsűri nagydíját.

    Elite Zexer számára nagy előrelépést jelenthet az izraeli akadémia elismerése, ugyanis a legjobb film győztese indulhat az Oscar jelölésért Izrael képviseletében a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Eddig 49-szer jutott ki izraeli film Hollywoodba és 10 alkalommal jelölték, de ezidáig még egyszer sem sikerült hazahozni az arany szobrot. Jövő januárban először indulhat izraeli-zsidó rendező teljes egészében arab nyelvű filmje a Oscar jelölésért.

    Ashdodban a ceremónián kis homok azért mégis került a gépezetbe.

    Miri Regev kulturális és sport miniszter az ünnepélyes átadón tüntelőleg kivonult a teremből, amikor az arab-izraeli rapper, Tamer Nafar előadására került sor, aki Mahmúd Darwish palesztin költőtől idézett. Regev visszatért ugyan, hogy bejelentse a legjobb fim kategória győztesét, a közönség azonban hangos fújolással nyilvánította ki nemtetszését korábbi viselkedéséért.

    kép: internet

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .