A “patikus”

0

vendégposzt: Politzer Tamás

Az ötvenes-hatvanas években csütörtökönként volt a nagy piac. Ilyenkor nemcsak zöldséget, gyümölcsöt, virágot, baromfit, tejet, vajat árultak, hanem mást is. Ma úgy neveznénk, hogy bolhapiac, akkoriban zsibpiacként emlegették. Külön területrész volt kijelölve erre a célra. Mindenféle ócskaságot kínáltak ott. Ilyesféle volt az árukészlet: ásó, kapa, gereblye, vaskályha, lószerszám, ócska bicikli, szerszámok, bőr- és gumicsizma, edény, kinőtt, kopott ruhanemű, befőttes üvegek, edények, rongyszőnyegek, régi könyvek, megsárgult újságok. Két könyvre emlékszem. Egy nagy alakú, színes borítójú könyv nagyon érdekelt. Az volt a címe: Hogyan lett az ember órás. Amikor megkérdeztem az árát, akkor derült ki, hogy a vásárlási izgalomtól félreolvastam a címet, nem órásról szól a könyv, hanem óriásról, azaz Hogyan lett az ember óriás. Nem tudtam megvenni, nem volt elég pénzem. Megvettem viszont 2, azaz kettő forintért a Snipp, a nagy vadász című könyvecskét, ami egy tacskó kutya kalandos életéről szólt. Sokszor elolvastam ezt a papírkötésű könyvet, ma is hiányzik, már pótolni akartam, de még nem találtam egyik antikváriumban sem.

Mindig megnéztem a bicikli kínálatot. Régóta vártam akkortájt, hogy megérkezik a zöld postakocsival az apám által ígért kétkerekű, de az bizony a mai napig késik… Egyszer nagyon felcsillant a remény: mentem haza az iskolából, az utcánkba érve megpillantottam a postakocsit, amit egy ló húzott, zöld színű, dobozszerű négykerekű volt.

És mit látok a tetején? Egy feles ( mostani ismérv szerint 18-as vagy 20-as ? ) bordó biciklit! Rohantam a kocsi után, kiabáltam a postásruhás kocsisnak: jövök, Pista bácsi, az enyém lesz az a bicikli. A postás kurtán válaszolt: dehogy a tiéd, Takácsékhoz viszem.

De visszatérek a zsibpiachoz, amelynek érdekes figurája volt a “patikus”. Titokzatosság lengte körül. Sokáig nem értettem, mit is kiabál a vevőket csalogatva:

tyúktetűbolhamolypoloskanadálysebajelmúlikabaj

Tömzsi, ápolatlan, koszlott fekete öltönyben izzadó emberke volt ez az árus. Ócska vulkánfíber bőröndből árulta kis alakú, hajtogatott papírtasakokba csomagolt csodaszereit: tyúk tetű, bolha, moly, poloska irtására szolgáló porokat, a celofánnal lezárt üvegek vizében tekergő piócákat, más néven nadályokat. Utóbbiakat a kuruzslók a beteg testére tették, azok megszívták magukat vérrel, így csökkent állítólag az „ápolt” gutaütési hajlandósága, magas vérnyomása… A híresztelés szerint árusunk valaha patikus segéd volt a megyeszékhelyen, de valamilyen zavaros orvosság kiadása és származása okán eltanácsolták a pályáról. A háború után falunkba nősült, egy szegény paraszt özvegyét vette el. Az asszonyság arra számított, hogy a tanult férj majd gazdálkodik, de az bizony egy kapavágásra sem volt hajlandó, egész nap a kamra homályában kevergette porait, s járta a faluszéli pocsolyás vizeket a piócákért. A néhány hold földet a bérlő a termés felének megfelelő összegért művelte, abból és az asszony özvegyi nyugdíjából tengődtek, no meg Palócz bácsi piaci bevételéből – ha sikerült neki a csodaszereket rásózni a vevőkre…

Történt egyszer, hogy egy harcias parasztasszony kiabálva, szitkozódva vitte vissza Palócznak az állítólagos rovarirtó port tartalmazó zacskót és a piaci sokaság füle hallatára harsányan mondta:

– Széltoló maga, nem jó ez semmire, se a poloskát, se a bolhát nem irtja. Csak az segít, ha az ember a ronda dögöket agyonüti !

Palócz félbeszakította a tyúktetűbolhamolypoloskanadálysebajelmúlikabaj reklám mondat ismétlését, és csendesen azt válaszolta:

– Agyonütni? Hát, az se rossz…

Hozzászólás