בית קפה

Kémtörténet – 33. fejezet

szerző: Halász András

33.

Burger és Hármas kiment a folyosóra, és a melléklépcsőn indultak felfelé. Talán két emelettel jártak feljebb, amikor a férfi megfogta Hármas vállát, jelezve, hogy álljon meg. Jellegtelen ajtó előtt álltak. Burger kulccsal kinyitotta. Sötét és szűk folyósra jutottak. Burger haladt elől, miközben fogta Hármas kezét. Pár méter megtétele után benyitottak egy sötét helységbe. Burger felkapcsolta a villanyt. Franciaágy, mellette két oldalt két fotel volt mindössze a berendezés. A fotelokkal szemben, mindkét oldalon, nagy LCD képernyős televíziós készülékeket szereltek fel a falra. Burger levette a zakóját, az egyik fotelba hajította, levágta magát az ágyra, és a távkapcsolóval működésbe hozta a tv-ket.

Hármas nem tudta, mit tegyen. Úgy döntött, legjobb lesz, ha leül a fotelba, onnan fogja figyelni, mi történik. A képernyőkön, az ő szobájukhoz hasonló berendezésű szobákat láttak. Egy lélek sem volt bennük. Burger ismét megnyomta a távkapcsolót. A kép másik szobára váltott, ahol ismeretlen szmokingos férfi és egy estélyi ruhás nő beszélgetett egymással. Jól lehetett hallani őket. Arról beszéltek, hogy lenne jobb. Először ketten szeretkezzenek, és utána csatlakozzanak más párokhoz, vagy azonnal a második megoldást válasszák. A férfi mindjárt másokhoz akart csatlakozni, a nő csak később. A vitát az döntötte el, hogy a szép arcú, viszonylag alacsony, de karcsú nő vetkőzni kezdett. Pillanatok alatt ott állt a férfi előtt egy szál bugyiban. Formás melleit a fotelban ülő férfi feje felé tolta, aztán szélsebesen vetkőztetni kezdte partnerét. Nem telt bele két perc, a pár a franciaágyon szeretkezett egymással.

Hármas minden apró részletet lefényképezett. Burger kipirult arcát is, amikor azt bámulta, hogy a képernyőn a pár egymásba gabalyodott.

– Nem látom az annyira beígért szex partit,- nézett Hármas kérdően a férfira.

– Várj csak, nem kell sietni. Hosszú az éjszaka, – válaszolta Burger, és a megnyomta a távkapcsolót. A kép újabb helységet mutatott, ahol két pár tartózkodott. Az egyik férfi éppen a pezsgősüveg kinyitásával bajlódott. Sikerrel járt, négy kristálypoharat töltött tele. Mind a négyen koccintottak. A két férfi az ágy két oldalán lévő fotelba foglalt helyet. A nők egymással csókolóztak, aztán levetkőztek. Meztelenül feküdtek az ágyra, ahol egymást kényeztették. Az egyik férfi a nőket bámulta, a másik háttal a szeretkező párnak, a tv-ben egy másik szobát figyelt, ahol két nő és egy férfi ügyködött.

– Idejönnél mellém? – kérdezte Burger Hármastól. Mindketten az ágyra dőltek. A lány észrevette, a férfi slicce nyitva van, és eltűnt a keze benne. Hármas Burger felé fordult az ágyban, hogy ezt a jelenetet is megörökítse. Tudta, mit szeretne a férfi. Kibújt estélyi ruhából, kicsatolta a melltartóját, és lehúzta bugyiját. Odahajolt Burgerhez, és a kezével kezdte cirógatni a péniszét. Mély sóhaj tört fel a férfiból, de egy pillanatra sem vette le tekintetét a képernyőről. Néhány másodpercen belül elélvezett.

Az éjszaka további részében Burger és Hármas a képernyőkön, négy másik szobába is belestek. Volt, ahol két férfi és egy nő, volt ahol csak egyneműek szeretkeztek egymással. Hármasnak még kétszer kellett megismételnie, hogy a csúcsra segítse partnerét, akinek – Hármas szerencséjére – eszébe sem jutott, hogy őt is élvezethez juttassa.

Hajnali négy óra volt, amikor Burger a kocsijához kísérte Hármast, akinek, mielőtt beült volna a volán mögé, Burger kezet csókolt, és megköszönte a társaságát.

– Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt töltöttük az éjszakát. Bármelyik hétvégén rendelkezésedre állok. Tudod a számomat. Boldog vagyok, hogy velem voltál.

Hármas búcsút intett a kezével, és beindította a motort. Ahogy a nagykapu felé hajtott, kapcsolatba lépett Egyessel.

– Végeztem. A kapu után száz méterrel felvehetsz.

*

– Hol hagytad a ruháidat? – kérdezte, és felült az ágyban.

Sarolta nem válaszolt, hanem felöltözött. Hűvös éjszaka volt. Még mindig fázott. Lefeküdt az ágyba, magára húzta a takarót.

Laci kiment a konyhába, hogy teát főzzön. Gőzölgő csészével a kezében tért vissza. Leült Saci mellé az ágyra.

– Téged nem bántottak? – kérdezte Saci.

– Csak üvöltöztek velem, meg állandóan a szemembe világítottak. Azt akarták tudni, kik vagyunk. Az első kérdésüknél tudtam, csak szórakoznak velem. Azt hajtogattam magamban, ha ők, akkor én is. Közöltem velük, hajlandó vagyok mindent elmondani. Mindjárt másképp viselkedtek. Behoztak egy magnetofont, és mindent rögzítettek, amit mondtam.

– De honnan tudtad, hogy nem az ellenség akarja megtudni, kik vagyunk, és mit csinálunk itt? – nézett kérdően rá Saci.

– Milyen ellenség? Nincs itt semmiféle ellenség. Tudod, sohasem gondoltam volna magamról, hogy kiélezett helyzetben képes vagyok logikusan gondolkodni. Amíg üvöltöztek velem, végiggondoltam, kik lehetnek ezek az őrültek. Végül is, szigorúan őrzött katonai bázison vagyunk. Csak hallottuk volna, ha idegen erők, vagy, ahogy te mondtad az előbb – az ellenség – elfoglalta volna a bázist. Így csak két megoldás kínálkozott. Vagy a mi Cégünk ellenőriz minket, mennyire vagyunk eltökéltek, és mennyire vagyunk képesek befogni a szánkat, vagy pedig a görögök saját akcióba kezdtek, meg akarják tudni, mire készülünk.

– És mire jutottál? – kérdezte Saci.

– Semmire. Mivel az elutazásunk előtt nem avattak be a genfi akció részleteibe, csak azt kellett titokban tartanom, hogy Genfbe készülünk, persze csak akkor, ha a kihallgatók görögök volnának. Ezért azt mondtam, ne szórakozzanak velem, ők is tudják, ez egy kiképző bázis, Kréta erdeiben, a görög hadsereg őrizetében. Azért jöttünk ide, hogy elvégezzük a tanfolyamot. Arról pedig fogalmam sincs, utána hová akarnak küldeni. Először angolul, aztán magyarul is megismételtem. Persze, azért, hogy ők is csináljanak valamit, elkezdtek azzal fenyegetőzni, hogy téged fognak bántani, ha nem beszélek. Megvontam a vállam, és közöltem velük, nagyon fogom sajnálni a társamat, de akkor sem tudok mást mondani. Kínjukban azzal a trükkel próbálkoztak, hiába tagadok, a társam már mindent bevallott. Követeltem, hozzák ide a társamat, a saját fülemmel akarom hallani a vallomását. És különben is, ha már tudják az igazságot, mit akarnak tőlem? Megkérdezték, hol dolgozom Magyarországon. Megmondtam, ez nem titok. És mi a célja annak, hogy ideküldtek, faggattak tovább. Megismételtem, amit már korábban is bevallottam, hozzá téve, nyilván van valamilyen tervük velünk, de nem kötötték az orrunkra. Ennél többet nem tudok mondani. Ja, és azután arról érdeklődtek, te mivel foglalkozol a civil életben. Elárultam, hiszen nem volt titok. Ott hagytak megkötözve. Aztán jött valaki, levette rólam a köteleket, és elengedett. Mit tehettem, visszajöttem a szállásunkra.

– Nem kellett volna elárulnod, mivel foglalkozom. Ha ezek nem a mieink, nyilván terveznek valamit. Minél kevesebbet tudnak rólunk, annál jobb.

– Idefigyelj Saci. Kezd elegem lenni ebből a kémesdiből. Amikor elindultunk, egy szóval sem említetetted, hogy titkolni kellene a kilétünket. A nevünket sem változtattuk meg, a saját útlevelünket használtuk. Akkor meg mi a fenének kéne titkolni, kik vagyunk?

Saci nem válaszolt. Végül is, Lacinak igaza van. Nekem sem kellett volna megijednem.  Megdöbbentette Laci hihetetlenül logikus gondolkodása, és nyugodt viselkedése. Én dolgozom közel húsz éve a Cégnek, mégis, szégyenszemre, ő viselkedett a helyzetnek megfelelően. Kibújt a takaró alól, és átölelte a férfit.

– Olyan megnyugtató, hogy velem vagy, – súgta a férfi fülébe. Laci átölelte, és lehúzta maga mellé az ágyra.

Másnap reggel Kamu úgy viselkedett velük, mintha semmi sem történt volna az éjjel. Az kizárt, hogy ne tudna róla, súgta Lacinak, aki egyetértően bólintott.

Az volt a témájuk, milyen módszerekkel lehet ellenséges területen ügynököket találni és beszervezni. Megismerkedtek azokkal a fogyatékosságokkal és függőségekkel, amelyeket munkájukban felhasználhatnak. A mértéktelen alkoholizmus, kábítószer használata, nemi rendellenességek, bizonyos esetekben a titokban tartott homoszexualitás és a szerencsejáték, ezek mind alkalmasak arra, hogy a káros szenvedéllyel küzdő személyt nyomás alá helyezzék, és beszervezzék.

Kamu megtanította, milyen pszichológiai eszközök segítségével lesznek képesek a szenvedély betegeket magukhoz kötni, és rábírni, hogy nekik dolgozzanak. Az elméletben tanultakat esetjátékok formájában gyakorolták egymással. Hol Kamu, hol Laci volt a kábítószeres, és Saroltának az volt a feladata, hogy rávegye a függő személyt az együttműködésre. Aztán szerepeket cseréltek.

Az óra végén Saci megkérdezte Kamut, tudja-e, mi történt az éjjel.

A kiképző csodálkozó szemekkel kérdezett vissza:

– Miért, mi történt?

– Az éjszaka közepén felzavartak, és kihallgattak minket. Engem meztelenre vetkőztettek, és azt akarták tudni, mit keresünk itt, és milyen feladatra készülünk. Eléggé megalázó helyzet volt.

– És hogy ért véget?

– Kényszerítettem az őrt, hogy engedjen ki. Kötelet hurkoltam a nyakába, és valóban megöltem volna, ha nem engedelmeskedik.

– Gratulálok, Sarolta. Látja, megtanulta, hogyan védje meg magát.

– És maga? – fordult Lacihoz. – Magával mit csináltak?

– Engem nem vetkőztettek le, úgy látszik nem ugyanazt a hatást váltom ki a férfiakban, mint Sarolta. De komolyra fordítva a szót, meggyőztem őket, hogy amit csinálnak, óriási marhaság. Különben sem tudok semmit arról, hová akarnak küldeni minket a kiképzés után. És amiről úgy gondoltam, hogy úgy is tudják, azokat a tényeket nem tagadtam. Helyesen tettem?

– Mind a ketten tökéletesen viselkedtek. Büszke vagyok magukra. Holnap befejezzük a kiképzést. Kapnak két szabad napot, amit bárhol eltölthetnek a szigeten. Elvihetnek egy kocsit is, hogy szabadon mozoghassanak. Most pedig, gyerünk, irány a kerítés! Futás, szedjék a lábukat!

*

A figyelő csoport tagjai újból összedugták a fejüket. Szétosztották egymás között a Hármas által, a kastélyban készített képeket. Egyes ragaszkodott hozzá, Hármas szóban is számoljon be az éjszaka történtekről.

Hármas egyetlen részletet sem hagyott ki. Beszámolt Burger szexuális problémájáról, és arról, milyen különös megoldást választott a kielégülésére. Hármas színre lépésig meg voltak győződve róla, hogy a kastély szextanya, és Burger fő pénzforrása. Hármas történetét hallva kiderült, egészen más ok vezérli a kastély tulajdonost.

El kellett dönteniük, Burger mássága elegendő ok-e arra, hogy rákényszerítsék, nekik dolgozzon.

Ráadásul fogalmuk sem volt arról, vajon Burger hozzáfér-e a szükséges műszerhez, vagy annak rajzához.

Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés. Úgy döntöttek, Hármas egyelőre maradjon kapcsolatban Burgerrel, a csoport pedig tovább folytatja a genfi gyógyszergyár laboratóriumi dolgozóinak felderítését.

Egyes magára vállalta, hogy Évát nagyobb erőfeszítésre ösztönzi. Valamilyen módon meg kell tudniuk, a listájukon szereplő további négy ember, milyen munkát végez a laboratóriumban.

Négyes és Egyes ugyanaznap délután Egyes kocsijában ültek a SWISMAD Gyógyszergyár kapujával szemben, amikor Wolfgang Schmidt elhagyta a gyárat. Jó karban lévő, nagyjából egy méter száznyolcvan centi magas, kopaszodó férfi volt. Beszállt Volvójába, és kihajtott a parkolóból. – Hazafelé tart, – közölte rádión Egyes. A közeli mellékutcában, két társa az autójukban hallgatta őket. Schmidt a lakásánál leállította a kocsit, és bement az épületbe. Türelmetlenül várták, mit csinál a lakásban. A poloska jól működött. Tisztán hallották, Schmidt bekapcsolta a rádiót. Híreket mondtak. Félóra múlva elegáns öltönyben lépett ki a kapun. Beült a Volvóba, és elhajtott.

Egyes tájékoztatta a másik kocsiban ülőket Schmidt távozásáról. Nem tudták, hová és milyen célból indult el. Mind a két kocsi felkészült, hogy felváltva kövessék.

A város déli része felé hajtott, aztán elhagyta Genfet. Félórai autózás után, megállt egy út menti motel parkolójában. Kiszállt, és bement az épületbe. Egyes utána eredt. Schmidt megállt a pultnál, elővette pénztárcáját, néhány bankjegyet hajított a pult mögött álló férfi felé, aki kihúzta a fiókot, és zsetonokat adott Schmidtnek, aki bólintott, és befelé indult. Egyes utána eredt. Schmidt csigalépcsőn lefelé tartott. A lépcső alján szekrény nagyságú, kopasz ember állta el az útját. Schmidt elővett egy zsetont, és az óriás képe elé nyomta. Az morgott valamit, és továbbengedte Schmidtet a lépcsőn. Egyes visszaballagott a pultoshoz, elővett 2000 frankot, és a pultra hajította. A pultos anélkül, hogy felnézett volna, letette a pultra a zsetonokat. Egyes elindult a lépcsőhöz. Felmutatott a zsetonját. Szabaddá vált az út.

A csigalépcső alján füstös terembe nyitott be. Három asztal mellett kártyáztak, egynél pedig a rulett kereket állták körbe a fogadók.

Az arcokat nehezen lehetett kivenni. Az asztalok fölött erős lámpák égtek, amelyek csak az asztalokat világították meg. Az egyik fal mentén, a szendvicsekkel megrakott asztalnál két pincér várta a rendeléseket.

– Jó estét uram, ha nem tévedek, először jár nálunk. Rulettezni vagy pókerezni kíván?- kérdezte  egy fekete frakkba öltözött férfi.

– Először talán a pókert próbálnám ki. – A pincér a távolabbi asztalhoz vezette.

Négy férfi, ingujjra vetkőzve kártyázott. Hárman dohányoztak is, hihetetlen mennyiségű füstöt termeltek. Egyes illő távolságra megállt mögöttük, és a játékot figyelte. Ennél az asztalnál játszott Schmidt is. Egyes szemben állt vele, megfigyelhette arckifejezését.

A licitnél tartottak. Schmidt oszlopokba rakosgatta az előtte lévő zsetonokat. Ha már elég magasak voltak, megfelezte őket, és újra kezdte az oszlopépítést. Nyilván ezzel vezeti le a feszültségét, gondolta Egyes. Schmidt vesztett. Az egyik zseton oszlopot kénytelen volt középre dobni. Újabb licit következett. Most sem volt Schmidtnek szerencséje. Az összes zsetonját elvesztette. Felugrott, odament az ajtóban álló frakkos pincérhez. Suttogva tárgyaltak. Egyes látta, Schmidt leveszi a karóráját, és a frakkos kezébe nyomja. Az óra eltűnt a pincér zsebében. Néhány zsetont kapott érte cserébe.

– Nem akar beszállni? – kérdezte valaki az asztalnál játszók közül Egyestől.

– Dehogynem, arra várok.

– Akkor ne sokat habozzon, hanem üljön le, és kezdjünk hozzá.

Egyesnek erősen kellett összpontosítania, hogy az asztalnál történtekkel együtt Schmidtet is szemmel tartsa. Az első körben Egyes nyert. Schmidt közben leült a másik asztalhoz. De csak egy körre futotta az órájáért kapott zsetonokból. Egyes látta, hogy Schmidt felállt, és elhagyta a helységet. Elnézést kért az asztalnál ülőktől, és ő is kiment a teremből. Schmidt a pultossal vitatkozott. Pénzt követelt tőle, de a pultos megtagadta.

– Bocsásson meg Schmidt úr, de nem adhatok több hitelt. Már így is ötezer frankkal tartozik. Ha kiegyenlíti a tartozását, kap zsetont.

Schmidt csalódottan és dühösen ült le a fotelba. Látszott rajta, nem tudta, mihez kezdjen. Egy fillére sem maradt, mégsem volt képes otthagyni a kártyabarlangot. Egyes leült mellé.

– Láttam, elkerülte a szerencse,- nézett sajnálkozva Schmidtnek, aki ránézett, látszott a szemén, fogalma sincs, ki az, aki megszólította.

– Van valami köze hozzá? – kérdezte dühösen Schmidt.

– Az égvilágon semmi. Csak azért merészeltem megjegyezni, mert már jártam a maga cipőjében.

– És mit tett? – kérdezte Schmidt.

– Semmit, mit tehettem volna? Elindultam haza, de mielőtt beszálltam a kocsimba, odajött hozzám egy idős asszony, és azt kérdezte:

– Vesztett, ugye? Van egy ajánlatom: adok magának ezer frank értékű zsetont. Ha nyer, akkor a nyereményét megfelezi velem.

– És honnan tudja, hogy nem csapom be? – kérdeztem a nőtől.

– Sehonnan. De látom a szemén, maga becsületes ember, nem vág át. Nos, áll az alku? – kérdezte, és elkezdett kotorászni a zsebében. – Maga nagyon jól tudja, mit érezhettem. Megkötöttük az üzletet. Visszamentem játszani, és aznap este több mint ötvenezer frankot nyertem az idős asszony pénzén.

– És visszaadta a felét? – kérdezte kíváncsian Schmidt.

– Maga mit tett volna? – feszítette tovább a húrt Egyes.

– Megadtam volna a tartozásom. Persze, lehet, hogy a nyereményből lehazudtam volna valamennyit, nem is tudom.

– És az egyáltalán nem érdekli, miért volt ilyen jó hozzám az öregasszony? – nézett Egyes kérdően Schmidtre. – Hiszen bemehetett volna bármelyik játékterembe, és minden további nélkül beváltották volna a zsetonjait.

– Fogalmam sincs. Maga megkérdezte?

– Igen. Az volt a válasz, nem bírta, hogy ne fogadjon. A kaszinókba már nem engedték be a ruházata miatt. Ezért kiszúrt magának valakit, jelen esetben engem, akiről azt gondolta, ha nyer, megosztja vele a nyereményét. Jól választott. Nem csaptam be.

– És elárulja, miért mesélte el nekem ezt a történetet?

– Szeretném én is kipróbálni. Adok magának ezer frankot, ha nyer, megfelezi velem a nyereményét. Ha veszít, az én pénzem fogja bánni. Na, mit szól hozzá?

Schmidt szemei felcsillantak. Újra feléledt benne a játékszenvedély.

– Rendben van. Hol a pénz? – kérdezte türelmetlenül.

Egyes elővett a tárcájából ezer frankot, és Schmidt kezébe nyomta. – Itt fogom várni, a kijáratnál. Schmidt nem válaszolt, ment beváltani az égből pottyant pénzt.

Késő éjjel került elő újra. Látszott az arcán az elégedettség. Egyes ott ült a pultossal szemben, jól látta, nyolcezer frank értékű zsetont ad át beváltásra a pultosnak. Háromezer frankot kapott kézhez. Nyilván levonta a tartozását, gondolta Egyes. Schmidt anélkül, hogy körülnézett volna, kiviharzott az előtérből. Egyes utána vetette magát.

– Azt hittem, megbízhatok magában, – és közben vasmarokkal fogta Schmidt karját. – Tartozik ezerötszáz frankkal. Schmidt kelletlenül benyúlt a zsebébe, és átadta  az Egyesnek járó összeget.

– Csalódtam magában. De biztos vagyok benne, holnap is itt lesz, és ismét pénzre lesz szüksége. Majd találkozunk. Mielőtt beindította volna a motort, Schmidt kezébe nyomta a névjegyét, rajta a mobilszámával.

Schmidt megkövülve állt, nézte, ahogy elviharzik Egyes a kocsijával.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s