Bambi akció

1

Gideon Peer/ujkelet.live

A fenti elnevezést kapta az a katonai bevetés, amelyet a múlt hét végén az izraeli határőrök egyik egysége hajtott végre. Nem titkos fedőnévről van szó, az akció nem vonul be – feltételezhetően – az izraeli hadsereg megannyi parádés, lélegzetelállító katonai rajtacsapásai közé.

A tényeken alapuló névválasztás inkább szívet melengető történetet takar.

Az alakulat parancsnokához információ érkezett: a Hizma nevű, Jeruzsálemtől északra fekvő arab faluban, egy ház kamrájában szarvasborjút tartanak fogva törvénytelenül, „embertelen” körülmények között.

A szarvasok Izraelben védett állatoknak számítanak, különösen igaz ez, ha egy fogságba ejtett jószágról van szó, amely nem részesül megfelelő ellátásban és gondozásban.

Nem tudni, pontosan mire gondolhatott a parancsnok, amikor elhatározta, kimenti az állatot kényszerű fogságából. Mint ismeretes, az izraeli katonák – enyhén szólva – nem szívesen látott vendégek a palesztinok lakta falvakban, ezért valóságos katonai akcióként kellett megszervezni a műveletet, ami – többek között – azt is jelentette, hogy megfelelő számú, és megfelelően felfegyverzett katonával kellett kivonulni.

Szerencsére nagyobb ellenállásba nem ütköztek, a szarvasborjú visszanyerte szabadságát, katonákkal körülvéve, katonai terepjárón hagyta el a körzetet. Onnan rövidesen az addigra riadóztatott Környezetvédelmi Hatóság állományában találta magát.

Szakemberek döntik majd el, hogy visszaengedjék-e természetes környezetébe, a környező hegyekbe-völgyekbe, vagy, teljes megerősödéséig az egyik izraeli állatkertbe kapjon ideiglenes beutalót.

Fotó: illusztráció. Forrás: internet

1 komment

  1. Nocsak! Ilyen és ehhez hasonló történetekre mondjuk, hogy: “רק בישראל”! Tényleg szívet melengető történet, köszönjük!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .