Kultúra

Smulik katonai parancsnoksága alatt

szerző: Unti Ildikó

Mikor megszülettek az első gyerekek az új Nicanimban, az első fiúgyerek Smulik fia volt! A Vigi nevet kapta. Azon a héten még két lánygyerek  is született! Vigi egy hónapos volt, mikor legálisan megérkeztek az országba Smulik szülei. Apja aktív cionista volt és évtizedeken át dolgozott a Magyar Cionista Szövetség tagjaként. Átvészelték a háborút, s mivel a gyerekeik Izraelben voltak, úgy érezték, régi álmuk megvalósításának eljött az ideje.

Ők nem a kibuci életet választották, hanem Smulik hugánál, Marinál laktak. Eleinte Jaffán, majd Kfár Unon. Legszebb emléke Smuliknak az a fénykép  – apjától -, ahol a négy nemzedék találkozott!

Kfár Unoról Tel Baruchba költöztek, ahol együtt éltek életük végéig. Édesanyja a Hatnapos háború utáni évben halt meg. Előtte még meg tudta látogatni a jeruzsálemi szenthelyeket: Bét Lechemben Rachel sírját és Chebronban az ősanyák és ősapák sírjait. Ugyanis “Tisá beáv” napja volt, mikor este lefeküdt és álmában meghalt. Édesapja tíz évre rá követte feleségét örök nyugovóra a chuloni temetőbe.

Múlt az idő, s az első gyerekek iskolás korba jutottak. Reggel és délben Smulik vitte őket a régi Nicanimban levő iskolába. Ott épült egy Gyermekfalu, ahol a gyerekek bentlakásos iskolában éltek, s ott tanultak eleinte a nicanimi gyerekek is. Aztán újra háborúba került az ország, mégpedig Egyiptommal: ez volt a Szináji háború.

“Egységeink behatoltak az ellenség területére és rajtaütöttek a fidain-táboron Rász-El-Nákebban és Kuntillában, állásokat foglaltak el a Náchuál csomóponttól nyugatra, a Szuezi-csatorna közelében. Az izraeli katonai akció következménye volt, hogy az egyiptomi beszivárgók sorozatos terrorcselekményeket követtek el, súlyos károkat okoztak a közlekedési hálózatban, pusztításaik emberéletben és anyagi javakban egyaránt kifejezhetők, s Izráel népe nem tűrheti garázdálkodásukat.”

1956. X.29-én este 21.oo-kor a Kol Jiszráel, a jeruzsálemi rádió ezzel a hírrel kezdte adását. Így értesült az ország népe a Szináji háború megindulásáról. A katonai szóvivő jelentését ezúttal Mose Dáján, a vezérkari főnök fogalmazta, s egy órával a mikrofonba olvasás előtt hagyta jóvá David Ben Gurion.

A “kádés-akció” a szináji háború fedőneve, ma a leghíresebb katonai vállalkozások sorába tartozik, s ennek egyetlen magyarázata van. Híre ment, hogy milyen halált megvető bátorsággal hajtották végre a katonák a parancsokat, s milyen nagyszerű volt az együttműködés a parancsnoki kar és a harcosok között. Az is nagymértékben növelte az izraeli hadsereg jóhírét, hogy győzelmeit egyedül, saját erejére támaszkodva érte el. Ami az együttműködést illeti a szövetségesekkel, annak inkább politikai jellege volt.

Az angolokkal és a franciákkal nem voltak megosztható katonai sikerek. A Szövetségesek — nagynehezen– elfoglalták Port-Szaid  egy részét. A Szuezi-csatornával kapcsolatos terveiket nem tudták megvalósítani.

Milyen hibák mutatkoztak ebben a hadjáratban?

1. Kiaknázatlan maradt katonai értelemben az Angliával és Franciaországgal való szövetség. A két nyugati hatalommal való szövetség a világ egyik részén negatív színekben tüntette fel Izraelt. Ma már kétségtelen, hogy az a segítség, amit katonai vonatkozásban kaptak ettől a két országtól, nem érte meg azt a politikai kárt, amelyet Ázsiában, Afrikában és Amerikában elszenvedtek miatta.

2. Politikailag rosszabbul volt megtervezve, mint katonai vonatkozásban. Hiszen arra nézve semmi előkészület nem történt, hogy mi legyen majd egy nappal a fegyverszünet után. Mi lesz az elfoglalt területek sorsa? Mi lesz az ott élő lakossággal és a gázai sáv menekültjeivel?

Ha ezekre nézve is lettek volna világos elképzelések 1956-ban, talán megváltoztatta volna a szináji-háború a Közel-Kelet helyzetét, a körzet politikai viszonyait. De a győzelem napján Izrael miniszterelnöke rádió-beszédében kijelentette, hogy megszületett a harmadik zsidó birodalom a történelmi határok között, s másnap már kénytelen volt mindent visszavonni! Ez a politikai vonal teljes hiányát, az előkészületek kudarcát mutatta.

Mose Dáján így ír erről:

“Arra gondoltam, hogy tegnap este, amikor közöltem Ben Gurionnal: Sárm-El-Sejk a miénk, s ezzel a harcosok eljutottak a kitűzött célig és a háborúnak vége, a miniszterelnök és a hadügyminiszter így válaszolt:

– Hogy tudod Te ezt elviselni?

Nem feleltem Ben Gurionnak. Tudta ő nagyon jól, hogy nem a háború befejezése az én gondom. Hanem az, hogy helyt tudunk-e állni ebben a politikai küzdelemben, amely a fegyverropogást követi?!”

A Szináji háborúnál a kibucban besorozták Smulik autóját, így a katonaság szolgálatába került. Ő pedig átkerült egy hidraulikus emelővel ellátott nagy teherautóra. A sóderbányákból ezzel szállította a sódert a Betoncsőgyárba, s négyszer-ötször fordult naponta a gyár és a bányák között. Délután a Betongyárból blokkokat és cserepeket szállítottak az akkor épülő falvakba és városokba. Este — ha szükség volt rá — a konyhakertészetből beszállította a zöldségeket a Központi Elosztóba, a Tnuvába.

A Szináji háborúban Smulik, mint helyettes katonai parancsnok működött, egészen a fegyverszünetig. Később átvette a teljes parancsnokságot. A fennmaradt időben dolgozott a teherautóval. A munkanap nem nyolc órából állt, hanem a duplájára is felment és ezeket túlóra formájában feljegyezték. Ám soha nem került kifizetésre.

A teherautót műszakilag átépítették úgy, hogy autóbuszt is tudott helyettesíteni, mivel abban az időben nem volt privát busz. Így a gyerekek iskolába szállítását, a chaverok kirándulásait, vagy a színházi látogatásokat ezzel a teherautóval oldották meg.

A nagyobb gyerekek Chanuka idején mindig Éjláton vagy annak környékén töltötték a vakációjukat. Szállításukról Smulik gondoskodott. Ezek az utazások örök élmények maradtak, mivel még országutak sem voltak. Az utazás földutakon vagy járatlan, úttalan utakon történt.

Smulik munkájához tartozott az építőanyagok szállítása is a még déli részen épülő új városok részére. Így több újonnan megépült városok és falvak első házainak építőanyagait szállította a juvalgáti betongyárból. Ebben a gyárban készültek az óriási betoncsövek — 1o tonna súllyal — abból a célból, hogy a Kineret vizét a csöveken keresztül átszállítsák a Negevbe! Óriási szemét-trelleren szállították, de csak egy cső fért rá az átmérő nagysága miatt, hiszen még egy dzsip is elfért volna benne. A csőhöz szükséges sódert a nicanimi tengerpartról hozták. A csöveken kívül “blokkokat” is gyártottak, az újonnan épülő házak felépítéséhez. Akkor épültek fel a mai városok, mint pl.: Askelon, Asdod, Kirját Gát, Kirját Malachi, Sdérot, Beér Sévá, Dimona, Tel-Jeruchám, Árád és még egyéb falvak.

A Szináji háború befejezése után /1956.X.29.- XI.5-ig/ értesítést kapott a kibuc, hogy a tender, amelyen Smulik dolgozott és a háború kezdetén be kellett szolgáltatni, most visszakerült a hásszá-i katonai táborba. Ám olyan állapotban volt, hogy nem lehetett használni. A Szinájból gumiabroncsok helyett vaskerekeken vontatták be. Egy szináji könyvben –később– látta a fotóját, a felismerhetetlenségig tönkremenve.

Közben Smulik háromnapos eszméletvesztésből  –amit stressz idézett elő– ébredezett. Az orvos már elment, s a chaverok egymás után nyitottak be hozzá, majd körülvették az ágyat. Az egyik chaver, egy hivatalos katonai pecséttel ellátott borítékot szorongatott. Smulik kinevezése volt. Nicanim új katonai parancsnoka még sápadtan, de már gyógyúltan fogadta a gratulációkat!

kép: Smulik a hidraulikus teherautójával

Folyt: Izraeli Hánoár Hácioni szervezése

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s