Gideon Peer

ALFA – A KÉK-FEHÉR KALASNYIKOV

szerző: Gideon Peer

Szovjet, illetve orosz fegyverekkel viszonylag mindig jól el volt látva Izrael, annak ellenére, hogy azok nem kereskedelmi egyezmények útján érkeztek az országba. A Hatnapos, és később a Yom Kipur-i háború során hadizsákmányként szovjet gyártmányú tankok, ágyuk és nem utolsósorban Kalasnyikov gépkarabélyok jutottak izraeli kézre. Nem beszélve a MÍG 21-es orosz vadászgépről, amelyet egy iraki pilóta „szállított” 1967-ben az országba, és amely felkeltette az amerikaiak érdeklődését is: addig ugyanis szinte semmi információjuk nem volt az orosz hadiipar e félelmetes termékéről, talán még a fotóját sem látták.

De térjünk vissza a Kalasnyikovhoz. A fegyver több évtizede – 1947-óta, amikor az elfogadott prototípust, az AK-47-est Mihail Kalasnyikov konstruktőr kiadta a kezéből, és elkezdődött a sorozatgyártása – óriási karriert fut be. Hadseregeket – elsősorban az oroszt – valamint forradalmárokat, felkelőket, és nem utolsó sorban terroristákat fegyvereztek fel vele, az utóbbiaknak több évtizede – kétes értékű – emblémájává is vált.

Honnan származik az osztatlan elismerés, mit tud az orosz jobban, mint más, hasonló célra gyártott gépkarabély?

A legfontosabb ismérve, hogy viszonylag könnyen előállítható és karbantartható, strapabíró, valamint – ami nem kevésbé fontos – szinte sosem mond csütörtököt, minden helyzetben üzemképes. Ugyanakkor a pontossággal – ami különben egyik legfontosabb tulajdonsága a jó fegyvernek – vannak problémái, abban nem éri el a nemzetközi színvonalat.

Izrael is a fegyvergyártás élvonalához tartozik, tőlünk is kikerültek olyan eszközök, amelyek meghódították a világot, sőt, még Hollywoodot is. Nehéz például egy olyan maffia, vagy akciófilmet találni, ahol ne tűnne fel az izraeli Uzi.

Nem biztos, hogy mindenki tudja, de létezik hazánkban egy cég, Kalashnikov Israel a neve. A leányvállalata a Kiryat Gáton található CAA. Négy évvel ezelőtt ennek a gyárnak a mérnökei „baráti látogatásra” Oroszországba utaztak és felkeresték a Kalasnyikov fegyvereket előállító nagyvállalatot. Együttműködési szerződéssel tértek haza, ami lehetővé tette, hogy a Kalasnyikov szerkezetének felhasználásával új fegyvert hozzanak létre. Ha le akarnánk egyszerűsíteni, ami az óta történt, azt mondhatnánk, hogy a Kalasnyikovot új, kék-fehér ruhába bújtatták. Divatosabb öltözetet kapott, de az új kimenőbe számtalan olyan újítást, precíziós műszereket, modernizálást is iktattak, amelynek eredményeként az eredeti fegyver kiváló tulajdonságait felhasználva, új – még jobb – harci eszközt hoztak létre.

Izraelnek gyakorlata van az ilyen „turbósításban”, a legmodernebb amerikai harci repülőgépek is minden esetben átesnek némi fazonigazításon. Miután – mint tudjuk – (főleg) az amerikai piac mérhetetlen mennyiségben képes a különböző típusú fegyverek befogadására, a CAA tervezői megalkották számukra az Alfa félautomata változatát. Ezek polgári felhasználásra kerülnek. A hadseregek számára a fegyver automata típusát hozták létre, különböző hosszúságú és kaliberű változatban.

Az izraeli Kalasnyikov Alfa külalakja is „férfias”, modern, ami – a tervezők véleménye szerint – szintén fontos tulajdonsága egy mai fegyvernek. Izraelen kívül, a világ más országaiból is már többtízezer megrendelés érkezett a gyárba. Nem lennénk meglepve, ha a hollywoodi filmgyár anyagbeszerzői is köztük lennének…

kép: CAA

Advertisements

1 reply »

  1. Hiányzik a történetből, hogy az eredeti AK-47est egyszer az izraeli fegyveripar meszerezte és modernizálta, ez volt az izraeli hadseregben tömegesen alkalmazott Galil gépkarabély. Közben a Kalasnyikov iroda sem pihent, több új modernizált változatot állítottak elő az orosz hadsereg utóljára az 1991es modelből rendelt valamennyit, de a használatban levő Kalasnyikov “gitárok” szintén a ráncfelvarrt AK-74 sorozatből kerültek ki.

    Az izsevszkben működő Izsmas gyárat azóta privatizálták és nem csak Izraelben, hanem az USA-ban is van leányvállalatuk. A nagy névre alapozva egyre inkább a civil felhasználók felé orientálódnak, mivel a tömegek közt zajló háborúk eltüntével a raktárakban levő régi cuccok is elegendőek, legfeljebb a különleges alakulatok igényelnek kis szériában “csodafegyvereket”. (Így járt az izraeli fegyveripar igen korszerű és kiváló terméke, a Tavor gépkarabély, amit szintén nem tudtak eladni az IDF-nek.) Így a z izsevszki gyár most valószínüleg többet ad el a Kalsnyikov dizájn alapján készült sörétes vadászpuskából, mint gépkarabélyból.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s