…ültessünk virágot?

1

Szerző: Sáfrán István

Se vége – se hossza!

Ebbe úgy látszik bele kell törődnünk, legalább is egy jó időre.

Azt mondják a képzett politológusok, hogy az újkori terrorhullám a 9/11-gyel indult meg. Jómagam, mint a politika iránt inkább csak érdeklődő, azon a véleményen vagyok, hogy még a legújabb kori kezdetek kezdete jóval korábbról datálódik, mint a háromezer valahány száz áldozatot követelő ikertornyok szétbarmolása. A nyugat-németországi Vörös Hadsereg, az IRA, a baszk vagy a karabachi szélsőségesek, a mindenféle szeparatisták, a busz- és metrórobbantások elkövetői – még hosszan sorolhatnám “korunk hőseit” -, példázzák: nem tegnap kezdték átkozott tevékenységüket.

Jómagam zsigerből gyűlölök minden vérontást, amelynek ártatlan áldozatai fizetik meg bármilyen elvakult eszme diadalra jutását. Hangsúlyozom: bármelyikét. És hányingerem támad azoktól az “igen, de…” kezdetű sunyi mondatfoszlányoktól, amelyek olykor már jóelőre mentséget vagy magyarázatot keresnek a terrorszervezetek tagjainak.

Illusztráció/forrás: internet

Az én kiinduló igazságom pofonegyszerű: mindahány terrorszervezet egy tőről fakadt, a kibékíthetetlen fundamentalizmus talajából táplálkoznak.

Mindezt csak azért szerettem volna előrebocsájtani, mert mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk olyasféle nézetekkel, amelyek az áldozatokban keresik a hibát, bennük lelik meg a felelősöket. Emlékezzünk talán a francia szatirikus lap elleni kíméletlen leszámolásra. Még fel sem takarították a vérfürdő nyomait, amikor már megjelentek olyan írások, amelyek a szerkesztőket okolták a történtekért: ha nem engedik felületükre a muszlimok legfőbb letéteményesének karikatúráit – még ma is élhetnének.

Innen már csak egy szellemi bakugrás felelősségre vonni a hajdani gyarmattartókat, spanyolokat, angolok, belgákat – reggelig sorolhatnánk! -, tetézve a mindenütt fellelhető zsidókkal..!

Minden célpont magára vessen!

Illusztráció/forrás:internet

Ma is békében és nyugalomban élhetne Európa és a világ, ha akkor valamikor..! Ez persze szemenszedett hazugság de legalábbis szemérmetlen csúsztatás.

A fundamentalizmusnak ugyanis nincs nemzeti specifikációja.

A legkisebb közös többszöröse, a közös nevezője, hogy megbékíthetetlen. Lételeme a szembenállás, a harc és a küzdelem. Jószerivel teljesen mindegy, hogy kivel. Mindenkivel, aki világuralmi vagy részhatalmi törekvéseikkel szemben áll. És ugyanígy fatális tévedés azt hinni – pláne hirdetni! -, hogy a fundamentalizmus egy tőről fakad az arab világgal, a muszlim hittel. Minden nemzetnek és nemzetiségnek, eszmének megvannak a maguk könyörtelenjei. Hova tegyük az alig pár száz esztendeje történt hittérítők áldásos tevékenységet, akik a szó legszorosabb értelmében tűzzel-vassal irtották a másként gondolkodókat, az eretneknek bélyegzett embertársaikat. Mehetünk a történelemben előbbre és visszábbra is. Minden kor kínál példát a kegyelmet nem ismerő kizárólagosságra törekvőkről.

Különböznek ezek bármiben is az iszlám állam mai gyakorlatától?

De ne legyünk szemérmesek, beszéljünk egy kicsit magunkról is. A világnak újra és újra szembesülnie kell azzal, hogy a XX. században újjáéledő terrorizmus nem zsidó kérdés.

De! Amikor Európa szemérmesen félrenéz és csak azt látja meg, hogy izraeli rakéták csapódnak civilek lakta gázai településekbe, arról azonban nem akar tudomást venni, hogy percekkel előtte ugyanonnan indították lövegeiket a hamas szabadcsapatai – tulajdonképpen keblére öleli a terroristákat, felmentést és menlevelet ad a gyilkosoknak. Hányszor mondtuk, kértük, kiáltottuk, hogy ennek nem lesz jó vége. Nincs kettős mérce. De van mi az, hogy van, nagyon is van! És marad még szemlátomást jó ideig.

Jeruzsálem Európa Nándorfehérvára.

Aki ennek az alig több, mint huszonezer négyzetkilométernyi országnak a létezéshez való jogát megkérdőjelezi, az öreg kontinens sírját ássa. Ebben a vitában nincs helye az ál-objektivitásnak. Le kell tenni a voksot egyértelműen. A világfórumokon elítélem az ISIS-t, de amúgy üzletelek vele, veszem az olaját, támogatóitól kölcsönért kuncsorgok és születésnapján drága ajándékokkal halmozom a nagy nemzetvezetőt, a szivarszobákban pedig fennhangon zsidózok velük és feloldom a már amúgy is többszörösen kijátszott gazdasági embargót.

Ez lenne a magas-politika.

És amikor elszabadul a hajóágyú? Mint most. Összedugják a fejüket a főokosok, mi legyen hát a világméretűre kalibrált összeesküvőkkel, az ISIS szabadcsapataival, terrorlegényeivel? Hajlok azok táborát gyarapítani, akik a meggyőzés sorozatos fiaskói után a határozott erő felmutatásában bíznak. Elutasítom a mostanában mind több pulpitusról elhangzó véleményeket, amelyek szerint ha kiegyezni nem is tudunk, azért mutassunk megértést és indítsuk a párbeszédet újra tiszta lapról. Természetesen – ha van kivel.

Most Európán a sor, hogy tanuljon Izrael példájából. Jeruzsálem kinyújtott kezét azonban még egyetlen szemben-állója sem fogadta el, amikor kiderült, hogy minden együttműködés kiinduló pontja a zsidó állam elismerése. Ha nem fogadják el a békejobbot tartsuk oda a másik orcánkat is? – hogy egy másik világvallás szellemét idézzük.

Mindig, újra meg újra?

Vezet ez célra?

Babits Mihály sorai tolulnak emlékezetembe. Ha nem is szó szerint, de fel tudom idézni a tartamát:
…ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot,
szeressük és megértsük az egész világot…

Nem tudom! Idéznék egy másik, nemkülönben bölcs szentenciát: ha békét akarsz – készülj a háborúra.

Azt hiszem hosszú harcra kell felkészülnünk, amit – szívem szándéka szerint – nem fegyverrel fogunk győzelemre vinni. Sem itt, sem Európában.

Hanem…?

Címlap kép: illusztráció/forrás:internet

1 komment

  1. A moralis ekvivalensek es a tortenelmi parhuzamok keresese inkabb csak arra valo hogy felmentest kapjunk a cselekves kotelezettsege alól. Egy gyakorlati problemat gyakorlati eszkozokkel kell megoldani. Igekre van szukseg es nem az Obama fele elvont fonevekre.

Hozzászólás