Kodrucz Sándor írása
Sáfrán Pista barátom felhívására ragadtam pennát, aztán másnapra már Szigeti Andris is megírta a magáét. Most aztán már nekem is kell a kibontakozott szópárbajba beleszúrni egy parádriposztot. Teljes legyen a triumvirátusi kör. Magamon persze golyóálló mellénnyel, jöjjön aminek jönni kell alapon. Nem akarok senkit sem megcáfolni, sem megerősíteni és még meggyőzni sem. A véleményemet adom közre. Vitatkozni lehet velem is.
A főrabbi inkriminált, cunamiszerűen szelet vetett megjegyzéséről…
Azt gondolom, hogy a világ bármely reguláris, vagy irreguláris katonai alakulatába kerülve ab ovo potenciális golyófogóvá válik a beöltöztetett és felfegyvereztetett harcos. Onnantól ez már nem is választhatóság kérdése, hogy egyikben igen, a másikban nem, erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Nincs opció. A golyó útlevél nélkül megy az elrendeltetett útján, neki aztán pont indiferens, kiben áll meg. Nincs GPS, nem is tervezgeti és nyomköveti, vajh most a célpont Izraelben, avagy Tokióban, netán Limában van. Ahova odaért, ott többnyire öl is. Mellesleg melyik nemzeti hadseregbe vonulnak be örömittasan énekelve és dalolva? A XXI. század második évtizedében hol tombol visszafordíthatatlan és megkérdőjelezhetetlen belső késztetés a hon fegyveres védelmére? Ugye nem képezheti vita tárgyát, hogy ez nem lenne egy százas lista. Ne keverjük össze a törzsi, vallási, diktatúrák elleni fegyveres ellenállókkal! Természetesen alapvetően más szituáció az itt, az anyaországban született és ebben az egyedi miliőben felnőtt fiatalok bevonulása, és más az identitástudatból, ám külhonból érkezők harcosok szerepvállalása. Az azonos cél ellenére is. Katonának lenni a legbékésebb helyeken sem életbiztosítás. Jelen esetben pláne, Magyarországon nincs már sem kötelező, sem önkéntes sorkatonai szolgálat. Szóval lehet ezen polemizálni is, polarizálni is. Nem kell feltétlenül belemagyarázni a Robi szavaiba, ami az Ő szándékai szerint talán nem is így volt benne. A helyzetértelmezése a hajlandóság okán mindenesetre szerintem helytálló. Erről ennyit.
Alija vagy nem alija, ez itt a kérdés?
Azt látom, hogy a világ legtöbb országában, de Európában és főleg a magyaroknál igen torz kép van kialakulva Medinat Israelről, Erec Jiszráélről. Ez már a zsidó állam és a külhoni, a diaszpórai zsidó oktatás és ismeret nemterjesztés bűne is. Nem a hibája, annál sokkal több. A bűne. Két és fél éve élek Izraelben. Ez az ország nem az az ország, aminek a fél (?) világ hiszi. Izrael milyenségének megítélése persze vérmérséklet, vallási elkötelezettség, egzisztenciális helyzet és egyéb szegmensek függvénye is. Ám nem látni a láthatót és nem megérezni a láthatatlant az egyéni lehetőség. Csak opció. Nem gondolom, hogy alapelvárás kellene legyen az 5776 év napra történő ismerete. Ám akinek fogalma sincs róla, hogy ez milyen naptár, az mit keres itt? Az 1948-as államalapítás, és a moden Izrael története az már inkább friss, meg fontosabb napi dózis. Ám ha ezekről majdhogynem lila gőze sincsen az ideérkező alijázónak, – aki nagy fába vágja alapállásból is a fejszéjét,- akkor könnyen és szinte biztosan csalódás éri. Nem lehet beilleszkedni egy ilyen unikális társadalomba, nagyon súlyos hit és történelmi ismerethiánnyal. Itt élni persze lehet, de az küszködés lesz. Vért izzadós.
Izrael nem is hasonlítható össze csak Izraellel.
Mindegyik más országtól és társadalomtól hihetetlenül különbözik. Ezt vagy megérzed a földön, vízben, levegőben, de leginkább a hátborzongásodon Jeruzsálemben a Kotel előtt, vagy Cfátban, Jaffón, a Maszadánál, meg Názáretben, Betlehemben,- lehetne sorolni még sokáig, hol mindenhol,- vagy nem érzel semmit Izraelből. Akkor meg annyi. Akkor kár volt idejönni. Nem elvárás, bár jó lenne, ha így lenne, hogy mindenki azonmód a szerelmese legyen Júdeának és ennek a 2oooo km2- nél alig nagyobb, sokszor vérben tocsogott Szent Földnek. Ezt nem lehet tanítani. Ennek belülről kell jönni.
Számtalan oka lehet az alijázásnak. Nincsen két egyforma alija eset. Nincsen két egyforma alijázó. Nincsen két egyező motiváció. Sem az anyaország elhagyása, sem a betérés terén. Sem a (jó esetben) tervezett, vagy hát legalább a megálmodandó jövőkép terén. Nem is beszélve azokról, akik holocaust áldozatok, vagy a túlélők rokonai, leszármazottai. Ők szerintem ebben egy külön kategória. Magamról is tudom mennyivel más az indíttatás. A hithű vallásosok pedig abból fakadóan rendelkeznek is megfelelő, autentikus ismeretekkel a célországról. Szóval, ahány ház, annyi szokás, de itt a megszokás nem napi rutinfeladat. Senkinek. Még az első látásra szerelem ellenére is kemény és áldozatos hétköznapok meg sabbatok során alakul ki az ittlétben az otthonlét. Még így sem mindig és mindenkinek.
Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj Isten is. Itt is. Csak mosolyra van mosoly válasz. Ez persze nem Szochnut adomány, de felhívni erre a figyelmet, azért nem ártana. A többi már az alijázón múlik. Ezért az alijázó kellő információkkal való ellátása, megfelelő napi és hasznos munícióval történő teljes kipárnázása részben a Szochnut, másrészről pedig magának a betelepülőnek is fontos feladata. Itt azonban nagyon nagy hiányosságok vannak. Mindkét részről. A szochnutnál nem adtak meg minden alapinformációt az aktuális államigazgatási eljárásokról, a jogokról az alijázóknak. Pedig nem könnyű megszokni, hogy nem is ritkán ám, azért is az asztalt, ill. az ügyintéző fejét kell verni, ami biztos járandóság. Nem megy minden automatikusan. Az apparátus amúgy semmivel nem jobb és semmivel nem rosszabb mint magyarhonban, vagy másutt. Egyszerűen más az élet, más a lifestyle.
Izraelben nagyon jó élni. Izraelben nagyon nehéz élni. Izraelben mégis megéri élni.
A kezdés mindenhol nehéz. Az újrakezdés sokkal nehezebb. Itt meg egyenesen difficult. A Merkaz Klitában volt olyan idő, amikor 17 magyar lakott együtt. Ennyi. Nem együtt éltek, csak egymás mellett. Nem volt olyan kohézió, mint a dél-amerikaiak, az orosz ajkúak között. Több, kisebb mag az volt. Szőlőmag, nem avokádó mag. Nem nagy különbség ugye? Napkeltétől naplementéig lehetne sorolni az érveket és tényeket az alijázás mellett. Nyílván ellene is. Csak Bíztatni tudnék mindenkit, hogy megfelelően előkészítetten vágjon bele.
Leginkább miért is?
Mert mindenhol jó, de legjobb Izraelben.
fotó: Kodrucz Sándor
Előzmények: link
👍👍👍 בתאריך 22 ביולי 2016 13:37, Új Kelet online כתב:
> Új Kelet online posted: “Kodrucz Sándor írása Sáfrán Pista barátom > felhívására ragadtam pennát, aztán másnapra már Szigeti Andris is megírta a > magáét. Most aztán már nekem is kell a kibontakozott szópárbajba beleszúrni > egy parádriposztot. Teljes legyen a triumvirátusi kör. Mag” >
“Nem kell feltétlenül belemagyarázni a Robi szavaiba, ami az Ő szándékai szerint talán nem is így volt benne. ”
1. Nincs belemagyarázás ugyanis szó szerint ezt írta:
“A Magyarországon viszonylagos biztonságban élő fiatalok ezért vagy éppen ennek ellenére, nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz. ”
Golyófogó: érzelem, elkötelezettség nélküli tárgy aminek egyetlen haszna van: megállítja a golyót.
Ez vágta ki a biztosítékot ugyanis egy nemzeti hadsereg katonáira mondta akik szó szerint az életük kockáztatásával védik a hazát.
2.Az számít amit leírt. Márpedig úgy tűnik akarata szerint írta amit írt.
Lehet szégyenkezni:
Távolsági autóbusz. minden ülőhely foglalt. Felszáll egy csapat katona, vállukon hatalmas csomaggal, mennek haza, kimenőjük van. Egy ülő idős néni feláll és kapacitálja az egyik hatalmas, szép szál katonát, hogy üljön le. Az szégyenkezve szabadkozik: nem ő nem ül le a néni idős, nem foglalja el a helyét.
A néni ráparancsol: ül le fiam, te véded a hazát, védsz minket és fáradt vagy.
Most lehet szégyenkezni a golyófogó miatt.
Minden nemzeti hadsereg katonái szó szerint az életük kockáztatásával védik a hazát. Nemcsak az izraeli hadsereg katonái. Ez nem zsidó specifikum. Ebben nincsen semmi új elem kedves Kalapács Gábor. Mi nem érthető azon, hogy minden katonának csak 5o% esélye van túlélni a katonai szolgálatot. Nem több, és nem is kevesebb. Ne boncolgassuk most azt, hogy milyen helyzet van itt, ahol a 4 szomszédos országból 2-vel mind a mai napig hadiállapot van. Számos ország van a világban, ahol pontosan ilyen, vagy rosszabb szituáció várja a katonákat a túléléshez. Nem a rabbinak kell elsősorban és legjobban szégyenkezni amiatt, hogy a mai magyar zsidó fiatalok nem jönnek. Én itt is ismerek olyan alijázót személyesen, aki 18 évesen külfödre küldi majd
tanulni a fiát, hogy ne kelljen katonának mennie a gyereknek.
Gábor, nem mellesleg golyófogónak nevezik a gyalogos katonát is, aki a testével állja útját a golyózápornak. Ezt a kifejezést már réges-régen használják a katonai nyelvezetben, szerte a világban. A doni mészárlásban is pont arra küldték Horthyék a II. magyar hadsereget. Bármit mondunk mi most itt és vitázunk a rabbi definicióján, az áldozatok mindig, mindenkinek fájnak. És elkerülhetetlenek.
Sokkal mélyebb elemzést az igényelne, hogy miért ilyen közömbös a magyar zsidó fiatal ezzel a helyzettel. A zsidó állammal. Ha félti az életét az normális.
sabbat salom
Korucz Sándor: az írásod tartalmával egyetértek, különösen a Szochnut-féle felkészítés hiányosságairól lehetne beszélni!!!!!!!!!
Lehetne Éva és fogok is, biztos lehetsz benne.