Harcok a Negevben

0

Szerző: Unti Ildikó

A kibucok a Palmach /Roham század/ és a Hágáná /Önvédelem/ egységéhez tartoztak. Mivel a kibucokban nagyon kevés ember élt, így bármilyen akcióra került sor, az embereket az összes kibucokból biztosították, ahogy az akció megkívánta. Az új embereket /olékat/ megérkezésük után – mivel nagy részük magyar származású volt és nem beszéltek ahéberül – Smulik vette kezelésbe.

Az első dolog volt, hogy meg kellett ismertetni velük a negevi élet – a sivatag közepén egy pont, ahol körülbelül 25-30 fő él – nehézségeit. A nappalok nagyon melegek voltak, s az éjszakák pedig igen hűvösek: az ingadozás elérte a 10-15 Celsius fok közötti differenciát. Nehéz volt számukra megszokni ezt az időjárást, mivel egyetlenegy fa sem volt a kibuc udvarán! Árnyék hiányában nappal vagy a bunkerekben a föld alatt, vagy a Biztonsági Házban kerestek menedéket a hőség elől. Sokszor a szél – nappal – annyira elvitte a homokot, amely úgy nézett ki, mint egy homokfelhő, hogy minden kis résen bejutott a faházakba és az ebédlő termekbe. Ezért az étkezés előtt néhány perccel mindent ki kellett takarítani a portól. Ugyanígy este lefekvéskor, ki kellett rázni a pokrócokat, amelyeket belepett a por.

A nők a konyhán dolgoztak és az ebédlőtermekben. Volt egy kis varroda, ahol a ruhákat javították, vagy az ingeket vasalták. Smulik a mosodában is dolgozott. Ez nem egy épített mosoda volt, hanem egy primitív valami. Egy 200 literes vashordónak levágták a tetejét, s az egész négy téglán állt. Alul “szoler” égett és forralta a vizet. A hordót vödörrel töltötték meg vízzel és ugyanígy ürítették is. A vízzel nagyon kellett sporólni, mivel nem mindig érkezett meg a vízszállító autó, vagy a csöveket az arabok megrongálták. Ilyenkor a meglévő tartalék víztartályból vették a vizet. A hét elején kezdték a mosást. Elöszőr a fehérneműket, ágyneműket, ingeket, melyet egy “gigidben”, azaz bádogteknőben végeztek. Ez egy padra volt rátéve, melynek egyik végén Smulik állt, a másik végén egy chavéra, Bruria. /Bruria, még a mai napig is itt él Nicanimban!/ Így mostak: majd a forrásban lévő vízbe – hordóba – tették a ruhaneműt, kifőzés céljából. Kifeszített kötelekre teregettek. Minden napra meghatározták, hogy milyen ruhákat mosnak, a hétvégére maradtak a munkaruhák. A víz, amiben a munkaruhákat főzték ki, olyan fekete volt, hogy nem is lehetett víznek nevezni.

Ez így ment hétről hétre. Délutánonként fegyverkiképzést tartottak és gyakoroltak könnyű fegyverekkel, kézigránátokkal. Nem élesben mentek a dolgok, mivel nagyon kevés volt a lőszer.

Újságok majdnem mindennap érkeztek. Egy PRIMUSZ, azaz egyszemélyes repülőgép hozta és dobta le az újságcsomagokat. Ha valamilyen technikai hiba történt a géppel, az újságokat nem kapták meg. Úgyszintén a környező kibucokban sem. Összeköttetés volt – megállapodott órákban – a kibucok között. Morse jelekkel vagy tükörrel – a Nap segítségével – adtak híreket vagy utasításokat egymásnak.

Mindamellett, hogy ilyen primitív életkörülmények között éltek, a baráti együttlét olyan szoros volt, mintha egy nagy család élt volna együtt. Könyvtárakat nyitottak, s alkalom volt a rendszeres olvasásra is. A közművelődés keretén belül pedig művészeti kis csoportok látogatták rendszeresen a kibucokat. /Például Róna András, a későbbi Habima-színház vezető színésze is./

Folyamatos volt az új emberek megismertetése a különböző fegyverek kezelésére. Sokszor csak elméletben tudták bemutatni, mivel alig volt lőszer. Ezekben az időkben csak a kibuc “Notrin” rendőreinek volt engedélyezve a fegyverviselés. Legálisan csak kis számú engedélyt kaptak. Ezek a fegyverek a Biztonsági Ház fegyverraktárában voltak elhelyezve. Mivel ez a fegyvermennyiség nem volt elegendő a telep biztonságának védelmére, így a Hágáná, vagyis a Pálmách illegális fegyvereit a “szlikkekben”,- földbeásott fegyverraktárakban – helyezték el. Nappal a szlikkekben voltak a fegyverek, éjjel pedig az őrség részére lettek kiosztva.

A Negevben volt egy arab rendőrség, a “Pusztaság rendőrsége”, az IMÁRÁ . Ez a hely nagyon sokban zavarta az ott levő kibucok szabad mozgását és nagy probléma volt minden akció lebonyolítása. A Palmach, vagyis a kibucok vezetősége elhatározta, hogy ezt a helyet felszámolják, a szabad mozgás biztosítása érdekében. Kiadták parancsba, hogy minden kibuc ad egy embert fegyverrel együtt, s megindulnak a “Misteret Imárá” – a negevi Pusztaság Rendőrsége – elfoglalására.

Mivtáchim kibucból Smulikot küldték ki a csapatba.

A kora reggeli órákban Célim kibucból két dzsippel indultak el. Mikor a rendőrség a sivatagi úton látóhatárba került, a következő csellel éltek: a magukkal hozott üres jutazsákokat felfűzték fél méterenként egy hosszú kötélre. Ám ezekből többet készítettek el! Ezután a felfűzött zsákokkal teli köteleket ráerősítették a dzsippek hátuljára. Igy indultak el a rendőrség irányába. A két dzsip egymástól 100 méter követési távolsággal haladt. Mivel országutak a sivatagban nem voltak, – csak földutak – a dzsipek hatalmas porfelhőket kavartak a maguk után húzott zsákokkal. Ezért az Arab Rendőrség szentül meg volt győződve arról, hogy itt egy óriási támadás készül ellenük. Ugyanis kémeik jelentése alapján, tudomásuk volt a támadási szándékról. Az óriási porfelhő olyan sokkhatást fejtett ki az Arab Rendőrségből, hogy védekezés helyett azonnal eliramodtak a tevéiken. Így a dzsipek már az üres Misteret Imárá udvarába érkeztek. Amikor a parancsnok kiszállt a dzsipből és a levegőbe adott egy sorozatot, már nem volt választűz. Így kiadta parancsba az állások elfoglalását! Rohamosztagként mindenki elfoglalt egy állást és így várták a további fejleményeket. Néhány napi ott tartózkodás után döntés született, mivel az arab rendőrség nem tért vissza.

Kép: Ujjoncok fegyverkiképzése

Folyt: Bir-Ászlucs elfoglalása

Fotó: Unti Ildikó

Hozzászólás