szerző: Sáfrán István
Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Valami nagyon nem stimmel ma. Az öreg elébem jön a buszmegállóig, végigviccelődi a hazáig vezető utat és otthon is, ahelyett, hogy belehuppanna az öblös füles mélyébe, beszalad a házba, hogy egy jókora köteg borítékkal meg mindenféle papírral térjen vissza.
Na! – mondja diadalmasan lobogtatva a maréknyi különféle küldeményt – ez itten a tegnapi postám. Privát levelek, banki elszámolások, reklámküldemények, meg az ég tudja, mi minden jófene. Hanem ezt itt – emel ki egy kétrét hajtott papírt – ez itt egy igazi kincs!
Pénz állt a házhoz? – próbálom felfejteni lelkesedése okát, de még csak el sem mosolyodik harmatos viccem hallatán.
– Több ez annál! – dorongol le vészt jósló komolysággal. – Ez egy mese. Igazi mese. Egy általam ismeretlen személy küldte mélen. Odaadom neked, elolvashatod, aztán csinálsz vele, amit jónak látsz, de egy valamit kikötök! Ha megjelenteted, még véletlenül se piszkálhatsz bele, mert elrontod a báját és oda lesz a tanulsága.
Letettem a nagy-esküt – megkaptam a kéziratot.
Íme Kohn bácsi meséje.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gazdaságban száz tyúk és az öreg kakas. A gazduram – aki már maga is alaposan benne járt a korban -, átérezvén az öreg kakas helyzetét, úgy gondolta, ideje lenne megfiatalítani a baromfiudvart. El is ment a piacra, s hazaállított egy délceg, fiatal, hetyke kakaskával, aki miután alaposan szemrevételezte a baromfiudvar korábbi urát, kihívó szemtelenséggel rákukorékolt.
– No papa, maga mostantól csak húzódjon a szemétdomb sarkába, a továbbiakban én uralom ezt a száz tyúkot! Maga mehet nyugdíjba!
Az öreg nem akarta mindjárt az első pillanatban élére állítani a helyzetet, ezért inkább kompromisszumot ajánlott. Nagy a baromfiudvar – próbálkozott a megegyezéssel -, sok a tyúk, megférünk mi itt ketten is. Osztozzunk meg fele-fele alapon. Tiéd ötven, nekem is marad annyi, egyel se több!
– Hova gondolsz?! – csattant fel a fiatal kakas – Csak nem képzeled, hogy a négy diplomámmal, nyelvvizsgával, száz órás manager tanfolyammal és megszámlálhatatlan csapatépítő tréning szervezésével a hátam mögött belemegyek bármiféle alantas alkuba? Enyém mind a száz! Más világot élünk ma már papa. A szabad verseny korát!
Jól van jól, – adta a megértőt az öreg tarajos -, értem én az idők szavát, de legalább tízet hagyj meg nekem. Beérem az idősebbjével is akár, legyenek tied a fiatal, rántani való jércék, csak ne kelljen tétlenül és haszontalanul töltenem a napjaimat. Nyomorúságos lenne az élet tyúkok nélkül, megértheted. Légy belátással..!
A kiskakas természetesen nem hajlott az egyezségre! Kötötte az ebet a karóhoz és a végén még meg is szégyenítette az udvar hajdani urát, körbe rikoltva a világban, hogy az ő teljesítményének nincsen párja. És egyáltalán, hogyan juthatott egyáltalán eszébe bárkinek is összemérni magát a virágkorában lévő sarkantyússal.
– Azért mégiscsak próbát tehetnénk – okvetetlenkedett tovább az öregebb. – Fussunk versenyt itt a kerítés mellett. Tét a száz tyúk. Aki nyer, azé a száz tyúk! Te mondtad, a szabad-versenyek korát éljük. Csak nem félsz versenyre kelni velem?
A kiskakas jót nevetett az ajánlkozáson, de aztán nagy kegyesen belement a játékba, gondolván legyen meg az öröme az öregnek. Felálltak a rajtvonalra, s a legöregebb tyúk kárálására megkezdődött a verseny. Szedte a lábát az öreg, már amint az a már petyhüdő inas combjaiból kitelt, a fiatal meg éppen csak a sarkában maradt, mondván magában, bőven ráér majd megelőzni az öreget a cél előtt néhány méterrel. Igen, ám de még a féltávot sem hagyták maguk mögött, amikor hatalmas dörrenés rázta meg a baromfiudvar levegőjét, s a délceg ifjú kiskakas felismerhetetlen tollcsomóként kenődött föl a kerítésre.
Amikorra végre elült a por meg a riadalom, látni lehetett az udvarház tornácán éktelenül káromkodó gazdát, aki miközben újratöltötte a puskáját, fenemód perlekedett magával:
– Hogy lehetek ilyen balfék! Már a harmadik kakast veszem meg a piacon, és ez sem a tyúkokat szereti, hanem az egyetlen öreg kakast hajkurássza…!
Kohn bácsi várakozás teljesen keresi a papírról feltévedő pillantásomat, de nem szólok egy szót sem, csak bólintok. Minden esetre megjegyzem magamnak, ez Kohn bácsi kedvenc meséje.
Azt hiszem érteni vélem, hogy miért…
Ajajj , Ajajj ! Van itt baj bőven ! Ha hagyjuk , hogy ÉLETTAPASZTALAT nélküli emberek basáskodjanak felettünk , abból semmi jó nem lesz . De a gazda is rosszul itélte meg a helyzetet , és már lőtt is a szerencsétlen