Kémtörténet – 20. fejezet

0

szerző: Halász András

20. 

Fodor Péter két hete vonult be a klinikára. Tilda naponta kétszer, reggel és este látogatta. Még nem volt végleges diagnózis, szisztematikusan végezték a vizsgálatokat. Péter állapota változatlan volt. Hol előjött az izomgyengesége, vagy a kezében, vagy a lábában, hol megszűnt. Ilyenkor a beteg reménykedni kezdett, egészen a következő tünet megjelenésig.

Tilda nehezen viselte a bizonytalanságot, bár meg volt győződve a végleges diagnózisról. Igyekezett mosolyogva és csinosan megjelenni szerelme ágyánál, legalább ennyi öröme legyen.

– Hogy vagy drágám? Semmi változás. Már az is valami, vagy nem? Hadd nézzem a lázlapodat! Te jó Isten, nem unatkozhattál, rengeteg vizsgálatot végeztek. Mondott valamit az osztályos orvos? – kérdezte Tilda.

– Csak mosolyognak, minden jóval biztatnak, de az égvilágon semmi újat nem mondanak.

– Ne aggódj, beszélek velük. Kóstold meg a kompótot, amit hoztam. Most rengeteg vitaminra van szükséged. Itt hagyhatlak kicsit? Megyek, megkeresem az orvosokat. Sietek vissza.

*

Dr. Körtés Tibor főorvos volt annak az osztálynak a vezetője, amelyben Fodor Pétert vizsgálták. Tilda a kórtermekhez vezető folyosón vette észre az osztály orvosait feltüntető táblát, élükön Dr. Körtés Tibor nevével. Hogy rohan az élet, futott át az agyán. Több mint húsz évvel ezelőtt ugyanazon az évfolyamon tanultak, és néhány hónapig viharos szexuális kapcsolatuk is volt. Hiába törte a fejét, mi volt az oka, hogy megszakadt a viszonyuk. De ennyi idő távlatából kit érdekel ez már, mosolyodott el magában. Mindenesetre, könnyebben jutok be hozzá, mintha ismeretlen kolléga volnék.

– Szervusz, Tibor. Emlékszel még rám? Tilda látta a férfi arcán, néhány másodpercig töri a fejét, aztán megismerte.

– Tilda, ugye? Istenem, nem is tudom, mikor láttalak utoljára. Mi járatban vagy?

– Tudnál szánni rám néhány percet?

– Gyere, kísérj el, néhány perc múlva kezdődik a nagyvizit.

– Hát persze, útközben is beszélhetünk. Szóval arra szeretnélek megkérni, hogy… – Nem tudta befejezni a mondatot, mert a főorvos közbevágott:

– Emlékszel még, milyen jól éreztük magunkat együtt?

– Persze, hogy emlékszem. De Tiborkám, ez már több mint húsz éve volt! Ha jól tudom, neked is van két kamasz kölyköd. Nekem a lányom első éves az orvosin. Közben odaértek a főorvos szobájához.

– Szép a szobád. Szóval itt fekszik a te osztályodon a párom. Fodor Péternek hívják. Tudnál valamit mondani az állapotáról?

A főorvos elgondolkozott, aztán látszott az arcán, azonosította Pétert.

– Úgy emlékszem, még nem végeztük el az összes vizsgálatot.

– Nagyon kérlek, ne kertelj. Egy régi baráttól ennyit elvárhatok.

– Ez természetes. De amíg nincs a kezemben az összes vizsgálati eredmény, felelőtlenség lenne bármi biztosat mondanom.

– Értem, de neked is az a véleményed, hogy Péternek kezdődő ALS-e van? Én meg vagyok győződve róla. Tudom, hogy nem vagyok neurológus, de annyira jellegzetesek a tünetei.

– Tilda, nagyon kérlek, ne rohanjunk ennyire előre. Légy türelemmel.

– Jó, rendben van. De azt elárulhatod, még mindig nincs ellene semmilyen gyógyszer? A docens tagadóan rázta a fejét.

– Még legalább egy hét, de lehet, hogy valamivel több, amíg elvégezzük az összes vizsgálatot. Ki akarunk minden mást zárni.

– És ha tényleg ALS, akkor szerinted még mennyi lehet hátra? Most mért nézel így rám?

– Tilda, orvosként tudnod kéne, hogy ez minden betegnél más és más.

– De Tibor, az Isten szerelmére, most nem orvosként kérdezlek, én a párja vagyok… Nem, ne félj, nem fogok bőgni. Mindenesetre, köszönöm, hogy foglalkozol velünk. A jövő héten megint benézek hozzád. Még egyszer köszönöm… 

*

Sarolta nehezen birkózott meg a gondolattal, hogy a következő néhány hónapban fel kell hagynia kutatómunkájával. Azzal nyugtatta magát, nem fog kárba veszni eddigi munkája. Megéri, ha a következő néhány hónapot az ALS kutatás sikere érdekében a Cégre áldozza.

A következő napokban nem kellett korán kelnie, hogy időben beérjen a gyárba. Reggelente megengedhette magának, hogy tovább lustálkodjék.

Csütörtök, kora délutánra beszélték meg Róberttel, hogy találkoznak a Belvárosban, az Astoria étteremben. Szerették cserélgetni találkahelyüket, nehogy feltűnjön valakinek, túl sokszor vannak együtt.

Az időjárás kegyes volt hozzá. Csütörtök reggel verőfényes napra ébredt. Besütött a nap a szobájába. Este annyira fáradt volt, hogy elfelejtkezett a roló lehúzásáról. Már nem bánta. Kikászálódott az ágyból, és pizsamában az ablakhoz ment. Az éjszaka néhány centiméter hó esett. A háza előtti játszóteret, az utcákat puha hótakaró fedte. Messziről a hókotró kellemetlen hangja szűrődött be a szobába, a hógolyókat dobáló gyerekek ujjongása, ahogy egymást próbálták eltalálni. Nagyot nyújtózkodott, aztán elindult a fürdőszobába. Levette pizsamáját, de mielőtt a zuhany alá lépett volna, gyors pillantást vetett a tükörre. Homályos képet látott, nem volt rajta a szemüvege. Ruha nélkül visszaszaladt a hálóba, az éjjeliszekrényéről felkapta szemüvegét, az orrára biggyesztette, majd visszaszaladt a fürdőszobába. Elégedett volt a látottakkal. A rengeteg gond és idegesség nyomai nem látszottak meg az arcán. Nem fedezett fel újabb ráncokat. Mellei is tartották régi formájukat. Tisztelgett tükörképének, mintha ő lett volna a parancsnok. Miközben belépett a zuhanyozóba, elképzelte, hogy valaki látja anyaszült meztelenül, ahogy szemüvegben tiszteleg. Kit érdekel, mondta félhangosan, és megeresztette a meleg vizet.

Róbert két óra előtt pár perccel érkezett az étterembe. Leült egy kétszemélyes asztalhoz, és egy pohár vörös bort rendelt. Mire kihozták az italt, megérkezett Saci is. Róbert meglepődött, az asszony mosolygó arcát látva.

– Mi történt, kihúzták a számait? – kérdezte Saroltát.

– Mert jókedvű vagyok? Gyönyörű reggelre ébredtem, mindig imádtam a frissen hullott havat. Aztán eszembe jutott, hogy egészséges vagyok, jól mennek a dolgaink. Hát akkor miért ne lennék elégedett?

– Gondolom, még nem ebédelt, – nézett kérdően a férfi Saroltára. Nem várta meg a válaszát, hívta a pincért, étlapot kért. – Amíg visszajön a pincér, elárulom, miért kerestem. Rozmártól hallottam, milyen jól halad a Varázsdoboz akció. Azzal bízott meg, ismertessem magával az akció eddig kidolgozott tervét.

Róbert minden apró részletre kiterjedően elmagyarázta Saroltának a svájci műveleti tervet. A felderítő csoport már kiutazott, néhány nap múlva munkához lát. A dolog természetéből adódóan a csapat tagjai nem egyszerre érkeznek Genfbe. Mindegyikük több várost érint előtte. Lesz, aki először Rómába, más Amszterdamba utazik, és csak onnan repülnek, egymástól függetlenül, különböző időpontokban a célállomásukra. Más-más szállodában rendeltek maguknak szobát. Sarolta kapcsolattartója azt is részletezte, mi lesz a feladata a csoportnak. Fel kell deríteniük a svájci gyógyszergyárban dolgozó vezető munkatársak szokásait és életvitelüket. Mikor mennek munkába, és térnek haza. Meg kell ismerniük családi viszonyaikat, hová járnak a gyerekeik iskolába, mivel foglalkoznak a házastársak és így tovább. – Azonnal szóljon közbe, ha valami nem világos, vagy kérdése volna,- nézett Róbert kérdően Saroltára.

– Eddig minden világos,- felelte Sarolta.

– A jövő hét elején Genfbe érkezik Éva fedőnevű munkatársunk, aki jelentkezik a genfi gyógyszergyár álláshirdetésére. Könyvelőket keresnek. Ha Évát felveszik, akkor bentről, a gyárból segíti a kinti megfigyelő csoportot.

Amíg Éva és a felderítő egység Genfben dolgozik, maga és Soltész elutazik Krétára, egy kiképzőtáborba. Legalább három hetet töltenek ott. Magukkal utazik a kiképzőjük is.

– De hát engem…

– Tudom, mit akar mondani. Hogy magát már kiképezték. De vegye számításba, Soltészt még nem. Felesleges, hogy mindent tudjon magáról.

– Ez nem biztos, hogy jó megoldás lesz,- kezdett vitatkozni Sarolta. – Laci már tudja, hogy évek óta dolgozom a Cégnek. Van annyi esze, hogy feltételezze, korábban már részt vettem valamilyen kiképzésen.

– Ha Soltész megkérdezné, mondja azt, hogy idáig csak szóbeli kiképzést kapott, de sem önvédelmi, sem pedig fizikai képzésben nem vett részt. Higgyen nekem, el fogja hinni. És megsúgom, nem lesz ideje sokat kérdezősködni, örülni fog, ha este minden baj nélkül beeshet az ágyba. De hadd folytassam a programot.

– És közelebb nem találtak helyet a kiképzésre? –vágott közbe Sarolta.

– A görögök most viszonozzák egy korábbi szívességünket. Azt hittem örülni fog, amikor meghallja Krétát. Járt már ott korábban is. Végül is több hétig lehet együtt a szerelmével, elzárva a külvilágtól, – tette hozzá a kapcsolattartója.

– És Soltész mit fog mondani a családjának, hová tűnik el több hétre? – nézett kérdően Saci Róbertre.

– A fedőtörténete szerint, új munkahelye Dél-Amerikába küldte, hogy megismertesse a dél-amerikai kereskedőket a magyar gyógyszeripar új termékeivel. Pirike kap majd tőle néhány brazil, argentin, chilei képeslapot. Töltesse ki Soltésszal, de vigyázzanak, arról írjon, ami a képen van, ne más országról. A Cég gondoskodik róla, hogy Dél-Amerikában adják fel a lapokat. Ja, és dolgozzanak ki közösen Soltésszal egy útitervet, hogy annak megfelelően érkezzenek haza a képeslapok.

– Rendben van. És Kréta után mi következik?

– Ahogy a kinti felderítő csapat és Éva rátalál arra az emberre, akiről úgy gondolják, alkalmas a presszióra, maguk is Genfbe utaznak. A felderítő csoport vezetője mindenről be fog számolni. Maga dönti el, mikor és hogyan lépnek a porondra Soltésszal. De nyomatékosan hangsúlyozom, mind az, amiről most szó esett, csak terv. A végrehajtás magukon múlik. Tapasztalatból tudja, mindig közbe jöhet valamilyen váratlan dolog. De bízunk a képességeiben és rátermettségében.

– Köszönöm. Első hallásra, jónak tűnik a terv. De van egy problémám, amit még azelőtt meg kell oldani, mielőtt Krétára indulunk. Szeretném hallani a véleményét.

– Miről van szó? – kérdezte Róbert.

Közben megrendelték az ebédjüket. Tárkonyos becsinált levest, roston sültet zöldsalátával, és egy pohár vörös bort.

– A Lacival való viszonyomra gondolok. A gyárban másfajta munkát végzünk, ezért ott nem is ütköznek össze minden napi ügyeink. De Krétán, a kiképzés alatt, és főleg utána, Genfben, fogalmam sincs, milyen viszonyt alakítsak ki vele. Ha fordítva lenne a felállás, vagyis én lennék a férfi, és ő a nő, hagyján. De ebben a felállásban nekem kell meghatároznom, mikor, mit és hogyan csináljon. Vajon képes lesz Soltész alávetni magát az utasításaimnak? Vagy a művelet idejére függesszük fel a viszonyunkat? Furcsán venné ki magát. Nem gondolja?

– Szerintem, túlbonyolítja a dolgot. Az lenne a legjobb, ha az ösztönei vezérelnék. Higgye el, mindig az adott pillanat dönti majd el, az alárendeltjéhez vagy éppen a párjához szól. Emiatt kár előre görcsölnie.

– Így gondolja? Maga is tudja, a múltban mindig egyedül dolgoztam. Most pedig, egy férfinak kell utasításokat adnom. Furcsa lesz.

A pincér meghozta a levest.

– Abból, amit most hallott, csak a lényegét ossza meg Soltésszal. Tapasztalatból tudom, az új ügynökök a beszervezésük után nagyon bizonytalanok. Olyan is előfordult, hogy eljárt a szájuk. Ezért lassan, megfontoltan vonja be az akcióba. És ugye nem kell hangsúlyoznom, a kettőjük kapcsolata a lényege annak, hogy Soltész nekünk dolgozik.

– Pont ezért félek, hogyan leszek képes összeegyeztetni a kapcsolatunkat az elvégzendő munkával.

– Meg fogja oldani. És hogy ne unatkozzon, – ne nézzen rám ilyen csúnyán-, van még egy fontos dolga, mielőtt elutaznak. Valakit még be kell szerveznie.

– Na, ne szórakozzon velem. Nem gondolja, hogy ez már túlzás? – nézett Sarolta dühösen Róbertre.

– Ugye emlékszik, amikor a Fontenbe került, azt a feladatot kapta, kísérje figyelemmel, mi folyik a laborban, és mi van a professzorral. Ha több hónapra elutazik, ki látja el ezt a feladatot? Gondolt már erre? Ezért úgy döntött a Cég, Dr. Forgácsot vegyék fel a kutatólaborba, és ezt maga tudja legjobban elintézni a professzorral. Másodsorban pedig, magára bízzuk a fiatalember beszervezését is. Olyan profi módon oldotta meg Soltész esetében, hogy biztosak vagyunk abban, így lesz Forgács esetében is. Egyébként végeztünk az átvilágításával. Tessék, olvassa el az összefoglaló jelentést.

Sarolta alaposan áttanulmányozta a Forgácsról készült iratot.

– Minden tekintetben alkalmasnak látszik a feladatra,- folytatta Róbert. – Gondoljon arra, ha Forgács beválik, maga lassan abbahagyhatja a nekünk végzett munkát. Sokat és jól dolgozott az elmúlt évek során. Megérdemli, ha további éveit csak a kutatásnak szentelje. De ennek az a feltétele, ha be tud valakit állítani a saját helyére. Ért engem?

Sarolta bólintott a fejével. Nagyot sóhajtott. Túl sokat várnak el tőlem, gondolta. Az egyáltalán nem érdekli őket, vajon fogom bírni?

– Gondolom, csak akkor vesszük fel a Fontenba, ha elvállalja a Cégnek a munkát.

– Látja, félszavakból is értjük egymást. Pontosan. Meglátásunk szerint, Forgács mindent megtenne, hogy bekerüljön a Fonten kutatólaborjába. Bűn lenne ezt a lehetőséget kihagyni.

– Én azért óvatos lennék vele. Valami azt súgja, sok bajunk lesz még vele.

Hozzászólás