Az izraeli fű

0

Dési János/ujkelet.live

Izraelben – több más mellett – azt szeretem, hogy olyan sokfélék az emberek. Kicsi, nagyok, feketék, fehérek, szögletesek és kerekek, bumfordik és áramvonalasak, könnyűek és nehezek, vidámak és szomorúak, színesek és színtelenek. Sok arc. Sok kultúra. Szóval, jó ezt nézni.

Ráadásul, nem tudom, megfigyelték-e hogy mindeközben rengeteg a hasonló köztük. Már úgy értem, aki hasonlít egy ismerősünkre.

Pár éve egy pesti barátommal azt játszottuk, hogy leültünk egy közepesen forgalmas helyre és a távolból felénk közeledőket megpróbáltuk felismerni.

– Nézd csak, az a Blau néni a Damjanich 25/A-ból.

És tényleg Blau néni féleség totyogott felénk, igaz közelről már csak közepes másolatának tűnt az eredetinek, aki, amúgy kb. 1982- környékén elhalálozott. De, míg ezen morfondíroztunk, már be is kanyarodott a sarkon egy újabb ismerős. A nevét én sajnos nem tudom, de cipész volt a Lövölde tér sarkán. Illetve ez most itt csak a reinkarnációja, mert az eredeti már, ó, sehol sincs.

De jött itt szembe vélünk egykori kollégánk és közös ellenségünk, aki mindig csak áskálódott és kötözködött. Igaz, ez izraeli kiadásban, talán félreértve azt, hogy kicsit kitartóbban bámultunk az illendőnél, oda jött hozzánk, megemlítette, hogy szép időnk van és nem valószínű, hogy esőt kapunk. Ezen kívül tud füvet is szerezni nekünk, bár szerinte, mi már régen szereztünk magunknak.

Innen is tudható, hogy ez nem a mi régi, pesti ismerősünk, mert annak a fűről maximum a boci jut az eszébe, aki legeli.

És így tovább, sorra kedves és undok arcok, akiket mintha már láttunk volna valahol.

És akkor megegyeztünk, hogy itt aztán igazán otthonosan érezhetjük magunkat, sok az ismerősnek vélt arc és még az sem nagy baj itt, ha nem jut eszünkbe egyből mindenki neve.

 

„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”

Hozzászólás