Tel Avivba nehéz rosszkor érkezni!
Olyankor, hogy ne történjen éppen semmi, úgy szinte lehetetlen.
Vendégeink épp Lag Baomerkor érkeztek. Egy moshavban ünnepeltünk velük.
Aztán körberohantunk jó néhány programot az Open Tel Aviv eseményein. Volt ingyen-múzeum, megtudtuk, hogyan készül a tel avivi metró és végre bejutottam az Allenby és a piac sarkán álló bauhaus épületbe. Szálloda lesz, de előtte még néhány napig nyitva volt, ahogy az egész Tel Aviv.
De a finálé a Pride Tel Aviv volt!
A partykat, vitaesteket nem nekünk találták ki, de a zárónapi felvonulást vendégeim is, én is bekarikáztuk a naptárban.
A magyarországi melegfelvonulások rossz emlékét akartuk feledni. Kordonok között, a rendőrök háta mögött, fújjolók között, provokáló neonácikkal szemben vonultak Pesten. Kicsit a félelmet túlkompenzáló fesztelenséggel. És mindez néma közönybe és bámészkodásba ágyazva, mintha politikai tüntetés lett volna.
Tel Avivban már napokkal korábban sejteni lehetett, hogy itt nem így lesz.
A főutak szivárványos-zászlódíszben várták a büszkeség napjait. Sok épületet lobogóztak fel, az Amerikai Követségtől a Habimáig, ami a Nemzeti Színház Izraelben. Ez utóbbit minden fantáziámat bevetve sem tudom elképzelni Budapesten!
Szóval vártunk az ünnepre. Ez nem csak az „övék” volt, hanem a miénk is. Tel Avivé!
Persze, tudom „csak” 200000-en voltunk. Abból is sokan külföldiek. Lehetne sorolni az érveket a gay-turizmus előnyeiről és hátrányairól. Szerintem Izrael ország-imázsának biztosan jobb a hippy korszak love-peace feelingjével sétáló, bulizó emberek tömege, mint a késeléses merényletek hírei. A világ minden tájáról érkező emberek, itt, éppen itt, a világvélekedés szerint fenyegetettségben élő Izraelben, biztonságban, békében ünnepelhették a Büszkeségüket. A színes forgatag vonzó túrista látványosság is, amire nem csak a szivárványos zászlók népe kíváncsi.
Minket, akik szexuális orintációnktól függetlenül, együtt buliztunk a Meir-parktól végig a Bograshovon át a beach déli csücskéig, nehezen lehetne egymásra uszítani. A boldogsághormon sok politikai maszlag ellenszere. Ehhez persze fontos, hogy a politika boldognak akarjon látni bennünket és ne acsarkodó ellenségeknek, akik a földhöz csapódó bakancstalpak ritmusára vágynak. A remény éveiben, ’89 után Magyarországon nem sejtettem, hogy így gondolok majd szülőhazámra, itt a Földközi-tenger napos oldalán, egy vidám gay felvonuláson.
Én tudok örülni annak, ha a másik örül. Így örült velünk Tel Aviv, éreztem. Ezt kevés város tudja, ennyire pedig egy sem, azt hiszem!
Talán mert ennyiféleképpen egy országban sem lehetek más. A kereszténynek, az arabnak zsidó vagyok. A szefárdnak askenázi. A hívőnek hitetlen. A sabrénak ollé. Aki pedig évek óta itt él, annak ollé hádás, új bevándorló. A vendégmunkásnak állampolgár. Az etiópnak fehér. Az orosznak egyéb. A magyarnak meg másmilyen magyar. A balosnak antikommunista, a rasszistának kozmopolita, a konzervatívnak liberális.
De mindannyian izraeliek vagyunk. Ünnepekkor érzem ezt.
Egy argentín szefárd és egy texasi askenáz, mélyen vallásos család látott minket – vallástalan magyarokat, vendégül az első Rosh HaShanakor, amit Izraelben töltöttünk, és ez volt az első felemelő élményem is. Hanukkakor gyújtottam a gyertyákat, aztán katolikusokkal karácsonyoztam. Másnap oroszokkal buliztam, harmadnak meg egy afro-partyn. A szilvesztert egy nemzetközi baráti társaságban töltöttem, ahol minden órában pezsgőt bontottunk, amikor valamelyikünk szülőhazájának időzónájába ért az éjfél. A Marseillest, sőt az Orosz Himnuszt is énekeltem velük. Március 15-én magyarokkal ünnepeltem. Purimkor egy jiddish színházban voltam, pedig abból a nyelvből csak a német szavakat értem. Jártam mizrahi lagziban és etióp kisfiú brit milláján. Jom Ha’atzmautkor együtt álltam az utcán az összes izraelivel mozdulatlanul és a két perces szirénaszóban én is Izrael hőseire gondoltam. Lag Baomerkor egy moshavban gyújtottunk tüzet. Az utasszállítók úgy szálltak el felettünk, mint otthon, Vecsésen és a magyar vendégek kedvéért cigányzene is szólt. És most heteroszexuálisként megünnepeltem a Pride-ot.
Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Hogy valamelyik eszmét végre öregkoromra illene már rögeszmévé hízlalni és annak bástyái mögül gyűlölni a „másokat” ?
Nem megy! Izraelben ünnepek idején különösen nem.
Fotók: Silló Sándor/ Új Kelet Online
Pontosan igy Sándor, nagyon jól érzed-látod. Az irás pedig nagyon tetszik.