Zsidó Művészeti Napok – Budapesten

1

szerző: Silló Sándor

Már csak néhányat kell aludni és jön a

Zsidó Művészeti Napok

Étlapja sokszínű, széles skála. Mit ajánlanék, ha pincér volnék és odaintene a Budapestre érkező fesztivál vendég?

Amit nem ismerek és ezért kíváncsi vagyok rá, és azt, amit jól ismerek és szeretek.

Ez utóbbiból elsőnek – hisz pont a 28-ai nyitónapon lesz – az Amsterdam Klezmer Band koncertjét. Néhány éve hallottam, láttam őket a Szigeten. Húsz éve nyomják, de a lendület töretlen. A balkán-láz kapta föl őket, de annak múltával is toppon maradtak. A klezmer mellé egy csipet elektronika, hip-hop, ska, balkanika. Igazi lábdobogtató világzene.

Amsterdam klezmer bLátom már, hogy a zsidó kultúra és az európai érintkezése lesz az irány, amin végigszemlézek, szemezgetek. Ezt az ars poetikát írta a zászlajára a Stetl zenekar. Koncertjük címe: Sávuot, Törvényre várva. Nem ismerem őket, de nagyon kíváncsi volnék… Akárcsak az On the Shoulders of Giants zenekarra amely Izraelből érkezik. (Őket majd itthon Tel Avivban bepótolom, ha hazajönnek.)

Épp csak átszaladok azokon a fellépőkön, akik minden – a sokszínűség jegyében szerveződő – fesztiválon fellépnek. David Yengibarjan triója, Lajkó Félix triója, Müller Péter Sziámi AndFriends… De egy-két extrára azért felkapom a fejem;

Tony_foto_fbTony Lakatos, szaxofonos és a holland, Jasper van’t Hof zongorista duója izgalmas lehet. Különösen, mert Lakatos Anti ritkán jár mostanában haza.

Horgas

Két zsidó Amerikában: Gershwin és Bernstein. Horgas Eszter koncertje is izgalmas ízt tesz hozzá a fesztiválhoz.

A cigányzene is ilyen olvasztótégely, mint a két amerikai zenéje. A magyar városi folklórban együtt érezni az összes itt élő kisebbség zenéinek ízeit.

100Tagu_fotó
fotó: Csortos Szabolcs

Nem ismerem a 100 Tagú Cigányzenekar erre az alkalomra összeállított műsorát, de behunyt szemmel, kedves melódiákat dúdolgatva el tudom képzelni.Vendégük – többek közt – Szakcsi Lakatos Béla lesz.

Kovats_Nyary_foto_Vajda Tamás
fotó: Vajda Tamás

Mint a flódni rétegei (ki nem evett ilyet a két hazában?), úgy olvad össze a zsidó és a magyar kultúra azokban a sorsokban, akiket Nyáry Krisztián és Kovács Kriszta idéz meg zenében, irodalmi, történelmi csevegésben;
a Magyar flódniban: 48-as hősünk Löw Lipót, a rámás csizmás rabbi, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Örkény István, Szerb Antal…hosszú a sor. Az esten elhangzik a leginkább irredenta dalként elhíresült Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! is, amelyről kevesen tudják, hogy két zsidó szerző alkotása és egyikük internálótáborban halt meg.

És ha már az irodalom is terítékre került, semmiképp sem hagynám ki Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál
Szó és Zene című estjét, ahol a cím második felét Dés László, Dés András és Barcza Horváth József jelentik.

Kétnyelvű irodalmi est is lesz! Mai izraeli költők műveiből és azok magyar fordításaiból. Ilan Mor Izrael Állam magyarországi nagykövete előadóként debütálva Székhelyi József oldalán idéz majd a Szomjúság járványa című héber és magyar nyelvű antológiából.

Nem hagynám ki Rubin Eszter: Barhesz című regényének felolvasó-színházi estjét sem, Csákányi Eszterrel.

Röhrig Géza új kötetéről már írtam link. Meghallgatnám a verseit, a szerzővel a főszerepben.

Ha már gondolatban végigesszük az étlapot, jöjjön főfogásnak a színház.

Elsőnek Romain Gary (Émile Ajar): Salamon király szorong című művének magyarországi bemutatója. Nem a híres bibliai uralkodóról, hanem Salamon Rubinstein, párizsi nadrágkirályról szól a történet. Három szövevényes sors, Ajar keserédes humanizmusába mártva, és mind ehhez briliáns szereposztás: Hernádi Judit, Jordán Tamás, Mohai Tamás, Sipos Vera.

salamon

Izrael színházi életéből is hoz majd kóstolót a fesztivál;

A Beer Sheva Színház vendégjátékának címe: Slichot-Yom Kippur
Kicsit szégyellem, hogy pont ezt nem tudom első kézből ajánlani, de ígérem ha hazaérnek megnézem.

Maayan Kaufman photography

Egy nap az anya visszaadja a házát az ingatlanforgalmazó társaságnak és eltűnik. A hírre mind a négy lánya haza érkezik, hogy megkeressék anyjukat és hogy együtt töltsék a Yom Kippur-t, az Engesztelés Napját. Ebből már sejthető a főszereplő az anya lesz, aki meg sem jelenik… Fájdalmas titkok, mély érzelmek és humor. Ezt ígérik a beer shevaiak.

Desszertnek pedig jöhet egy kis TLV Party: DJ Nadavval és Guy Shomronival. Kortárs elektronika és tánc, ahogy itthon Tel Avivban a Kuli Almaban szokták…

A végén pedig hadd dicsérjem meg az étlapot magát.

Izraelben és Magyarországon is ritka az ilyen jól szerkesztett, áttekinthető, használható honlap. Nem kellett teleírnom a cikket információval. Akit érdekel a „hol és mikor”, azt rábízom a web site-ra.

www.zsidomuveszetinapok.hu

Jó szórakozást!

1 komment

  1. Hogy tetszik ezt erteni,Sillo uram,”Ha hazaernek…” azt hittem Izraelben
    otthon van,vagy….??

Hozzászólás