Kémtörténet – 14. fejezet

0

Szerző: Halász András

14.

Ez volt Rozmár tervének kritikus pontja. A Cég szakemberei pontosan tudták, Soltész több megoldás közül választhat. Igent mondhat Saroltának. Ebben az esetben két lehetőség nyílik meg előtte. Amennyiben idegen hírszerző szerv ügynöke, feltétlenül átadja a külföldi hírszerző szervnek az ALS vakcina képletét, és találkozni akar Sarolta pénzemberével is, aki lehet, hogy a magyar titkosszolgálat ügynöke. De úgy is dönthet, kiszáll az ügynöki munkából, és a továbbiakban Saroltával él gondtalanul.

De Soltész, a leglényegesebbről, a dolog természeténél fogva, nem tudhatott. Saroltának esze ágában nem volt egyéni akcióba kezdeni. Az egész londoni terv kizárólag azért született meg, hogy Soltészt próba elé állítsák.

A Cég Soltész valamennyi döntésére felkészült. Ha idegen hatalom ügynöke volna, és azért lenne hajlandó „társul szegődni” Saroltához, hogy átadhassa a vakcina leírását a londoni vevőnek, a Cég már korábban elkészítette Saroltával az ALS vakcina finoman megváltoztatott képletét. Bagoly olyan apró, szinte észrevehetetlen változtatásokat hajtott végre rajta, hogy egy jól képzett szakember is, csak a vakcina előállítása közben fedezné fel.

Természetesen, a Cég nem akadályozná meg Soltészt, hogy kapcsolatba lépjen Londonban a külföldi hírszerző szervezet emberével. Az ellenőrzés alatt tartott ellenséges tevékenység felderítése igen nagy eredményt jelentene a Cégnek.

Ha pedig Soltész nem ügynök, és mégis úgy döntene, hogy részt vesz az ALS képlet külföldi értékesítésében, arra nyilvánvalóan a valóságban nem kerülne sor. Ebben az esetben Sarolta „beismerné” Soltész előtt, hogy csapda áldozata volt. Feltárná előtte, hogy a Cég embere. Amennyiben nem lenne hajlandó Soltész a Cégnek dolgozni, Sarolta kénytelen lenne emlékeztetni arra, elvállalta a vakcina londoni értékesítését. Lejátszaná előtte a kazettát, amelyet a beszélgetésük során rögzített. Megemlítené Soltésznak, milyen következményekkel járna, ha a kazetta tartalma a magyar hatóság tudomására jutna.

Végül, ha Soltész nem külföldi ügynök, és nem is lenne hajlandó részt venni a vakcina értékesítésében, azt kockáztatná, hogy elveszíti Saroltát. A Cég szerint, Soltésznak nem marad más választása, mint hogy elvállalja Sarolta irányítása mellett az ügynöki munkát.

*

Soltész sokáig vívódott. Kiment a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. Soha nem gondolta volna, hogy élete szerelme képes volna olyan aljasságra, mint amit néhány perccel korábban neki. Képtelen volt megemészteni, hogy Saci becsapná a Fontent, megszakítana minden otthoni kapcsolatát, valamilyen távoli helyre távozna, és sohasem térne vissza szülőföldjére. De azzal is tisztában volt, milyen csábítást jelent a vakcináért kapható összeg. Egész vagyon.

Leült a konyhaszékre, kortyolt a hideg vízből. Próbált logikusan gondolkozni, és sorba venni, mivel járna, ha csatlakozna Sacihoz. Egyik pillanatról a másikra gazdag emberré válna. Együtt élhetne, minden gond nélkül szerelmével. Azzal is tisztában volt, nevet kellene változtatnia, talán még plasztikai műtéten is át kellene esniük, nehogy a nyomukra bukkanjon a magyar titkos szolgálat. Viszont, soha többet nem láthatná a családját, imádott lányát, és a szüleit sem.

Felállt a székről, kibámult a konyhaablakon. A panelház előtti játszótér már üres volt. Időközben beesteledett, az utcai lámpák gyér fénnyel világították meg a kapualjakat. A szemközti házban egy család vacsorához készülődött. A bakfis lány éppen megterítette az étkezőasztalt, nem messze tőle egy asszony, – nyilván az anyja – mondott valamit, a lány elnevette magát.

Egy pillanat alatt született meg benne a döntés. Rájött, képtelen lenne mindent hátrahagyni, és mint a mesékben, világgá menni. Bement a szobába, ahol Sarolta még mindig ugyanazon a helyen, felhúzott lábakkal ült a fotelban, és válaszára várt. Soltész odaült mellé, megfogta az asszony kezét, kedves mozdulattal megsimogatta a fejét:

– Ez képtelenség, Saci. Föl nem foghatom, hogy juthatott ilyen ötlet az eszedbe. Képes lennél mindent hátrahagyni és eltűnni? Szerintem, nem gondoltad végig ezt a dolgot alaposan. Az előbb azt mondtad, ha eltűnünk, elárulod, mit jelent neked a haza kifejezés. Bármi is történt veled korábban, nem tudom elképzelni, hogy mindent félredobnál a nyavalyás pénz miatt. Nem ragozom tovább. Nem tudlak megakadályozni abban, hogy felszívódj. De bármennyire is fájdalmas lesz, nem mehetek veled. Itt születtem, itt taníttattak, itt vannak a szüleim és a lányom is idejön haza. Szóval, nem vállalom. És nagyon szeretném, ha te is meggondolnád magad.

*

Dr. Kővágó Sarolta naplójából

1998. július 29.

Másnap korábban keltem fel a szokásosnál, és lementem reggelizni az étterembe. Rajtam kívül csak néhány korán kelő lézengett a teremben. Leültem az asztalunkhoz, de alig fogtam hozzá a rántottámhoz, megérkezett Frigyes. Udvariasan köszönt, és helyet foglalt mellettem. Érdeklődött, hogyan telt az első éjszakám a szállodában. Felajánlotta, reggeli után menjünk sétálni a Rabindranath Tagore sétányra. Még sohasem jártam Balatonfüreden, de hallottam erről a névről. És a feladatom szempontjából sem jött rosszul a kettesben töltött idő.

Szép nap ígérkezett. A tavon hattyúk köröztek senkitől sem zavartatva. Alig lehetett kivenni a déli partot. Nem volt messze a sétány. Frigyes kiselőadást tartott Tagoréról. Misztikus költőnek nevezte, aki 1926-ban több hetet töltött Balatonfüreden. Közben elkalandoztak a gondolataim. Azon járt az eszem, hogy képes, a híres kémia professzor ennyi adatot elraktározni a fejében. Persze okos arccal bólogattam. Megnéztük a költő szobrát a sétányon, aztán visszafordultunk, mert hamarosan kezdődött a konferencia első előadása.

Mielőtt beértünk volna a szállodába, Frigyes a karomnál fogva megállított, maga felé fordított, és azt kérdezte, nagy bűn lenne-e, ha kihagynánk a délutáni előadásokat, és kiruccannánk Tihanyba. Rámosolyogtam, és beleegyezően bólintottam. Arra kért, délután három körül menjek a szálloda mögötti parkolóba, ott fog várni sötétkék Volkswagen Golfjában.

Hamar eltelt a délelőtt, és be kell vallanom, nem igazán tudom, miről volt szó az előadásokon. A fejem a délutáni eseményeket latolgatta. Vajon Frigyes megint idegenvezetőt akar játszani, vagy egyéb tervei is vannak velem. Mert ha igen, megkönnyítené a dolgomat.

Három óra után pár perccel indultunk el Tihanyba. Elámultam az út szépségétől. Baloldalon a kékeszöld Balaton, jobbra kisebb – nagyobb dombok mellett suhantunk el. És volt egy útszakasz, ahol az út mindkét oldalán a fák úgy sorakoztak, mint őrt álló katonák. Nem volt hosszú út. Letettük a kocsit, és gyalog másztunk fel a templomhoz. A kiselőadást most sem úsztam meg a Benedek-rendi apátságról és annak alapító leveléről, amely az első magyar nyelvű írásos emlékünk. Vajon a német kémia professzor honnan tudja ezeket a dolgokat? Nem volt merszem rákérdezni. Nyilván utána olvasott, hogy elkápráztathasson. A cukrászdából fenséges panoráma tárult elénk. Fagylaltot ettünk, kávét ittunk, és láttam Frigyesen, nagyon szeretne mondani valamit. Segítek neki, határoztam el, és finoman megfogtam a kezét.

– Valamit akar mondani, de nem meri. Látom a szemében. Ne legyen gyerek. Fogjon hozzá, csak bátran.

Frigyes a szemembe nézett, és elmosolyodott.

– Maga kis boszorkány, gondolatolvasással is foglalkozik, nemcsak kémiával? – kérdezte. Aztán nem engedte meg, hogy elhúzzam a kezem. Amíg beszélt, végig fogva tartotta. Elmondta, attól a pillanattól fogva, hogy meglátott, furcsa érzés kerítette hatalmába. Azt is be kell vallania, hogy a múltban még sohasem történt vele ilyen. Húsz éve él kiegyensúlyozott házasságban, nálam pár évvel fiatalabb lánya van, aki első éves bölcsészhallgató. És ha hiszem, ha nem, még sohasem csalta meg a feleségét. De most minden felkavarodott benne. Annyira tetszem neki, hogy csak rám tud gondolni. Ott ül a konferencián, látja és hallja az előadót, de fogalma sincs, miről beszél. Én járok a fejében.

– Drága Sarolta, mit tegyek?

Itt a várva vár pillanat. Vigyázz Saci, ne rontsd el a dolgot. Csak szépen, lassan, megfontoltan. Lesütöttem a szemem, de nem húztam el a kezem. Aztán lassan a másik kezemmel átfogtam Frigyes kezét.

– Maga sem közömbös nekem, Frigyes. De úgy gondoltam, én nem kezdhetek ki egy professzorral. Ez még sem volna illendő. Tudja, először a rangja, a tudományos pozíciója fogott meg. Ma reggel döbbentem rá, e mögött az érzés mögött valami más is rejtőzik. Nem szokásom a mellébeszélés. Maga is tetszik nekem. És szerintem, ne fecséreljük a szűkre szabott időnket fölösleges locsogásra. Keressünk egy szobát, és szeressük egymást.

Sohasem fogom elfelejteni az arckifejezését. A meglepetéstől tágra nyílt a szeme, arca kivörösödött. Ajkához emelte kezemet, és csókot lehelt rá. Felugrott, bement a cukrászdába. Néhány másodperc múlva széles mosollyal az arcán jött vissza.

– Itt, a közelben van egy szálloda. Az jó lesz? – kérdezte bizonytalanul. Hát persze, válaszoltam.

A délután hátralevő részét, gondolom, nem kell részletesen ecsetelnem. Minden esetre, ennyi visszafojtott vágyra és kedvességre nem számítottam. Késő este volt, amikor visszaindultunk Füredre. Kettő nulla a javadra, Saci. Már csak a harmadik felvonás van hátra, és teljesítettem a feladatomat. De erről majd legközelebb…

fotó: illuszráció/forrás internet

Hozzászólás