Kohn bácsi és a politika

0

Szerző: Sáfrán István

Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy az öregnek rigolyái vannak. Nem olyasmikre gondolok, hogy nem megy tovább azon az úton, amelyen előtte keresztbe futott egy fekete macska, vagy hogy ha beüti a könyökét, akkor azon nyomban megdörzsöli háromszor a sajgó testrészt és sietve az aszfaltra sercint, nehogy véletlenül vendég álljon a házhoz.

Arról már nem is szólva, hogy ha mondjuk, találna egy ötsékelest az utcán, hát persze, hogy lehajolna érte, annak is van valószínűsége, hogy ugyancsak háromszor megköpködné a fényesebbik oldalát, de az teljességgel kizárt, hogy utána behunyt szemmel a háta mögé hajítaná a fémpénzt. És nem csak azért, mert amiért lehajolni érdemes, azt eldobni vétek! Nem nem! Ő az ilyesféle asszony beszédnek már régen nem ül fel.

Elvei vannak.

Ennek okán tartózkodik például a politikától is. Harapófogóval kell kihúzni belőle a véleményét még a számára kedves közéleti szereplőkről is, az meg, hogy rosszat mondjon akármelyikről, aki esetleg másként gondolkodik, mint ahogyan ő – hát az szinte teljesen kizárt.

Kelet-Európában nőttem fel – osztja meg tapasztalatait -, és ott mindenki tudta, hogy a falnak is füle van: azaz akadnak közöttünk olyanok, akik önszorgalomból, és akadnak, akik jó pénzért adják tovább a megszerzett információikat. Mit gondolsz, mitől volt olyan jól értesült a kágébé, a szeku, az ávéhá, meg többi ilyen-olyan elhárító kémszervezet? Hát onnan, hogy az emberek mindig mindent kifecsegnek. Aztán még jóformán be sem fejezted a mondatot, máris a gulagokon, a Duna-deltában vagy Recsken találtad magad.

Tucatnyi példával hozakodik elő olyan időkről és olyan személyekről, akiknek emlékét és tevékenységét immár jótékony homály fedi.

Amíg valahol és valakik el nem határozzák, hogy kitörik a nyakadat, – ad nyomatékot mondandójának -, ficánkolhatsz kedved szerint. Akkortól véged. Mehetsz fűhöz-fához, a sorsod beteljesedik. Ne hidd, hogy változik a világ. Olvasom én az újságokat, meg nézem a tévét és látom, hogy húznak elő a semmiből régen volt, talán igaz sem volt históriákat egyik pillanatról a másikra, látszólag minden előzmény nélkül. A szerencsétlen polgár harmadnap már azt sem tudja, hogy fiú volt-e vagy lány a története kezdetén.

Bólogatok, magam is askenázi lévén akár ki is egészíthetném meséjét az általam ismert példák valamelyikével, amikor szája elé emelt ujjával tudatja, hogy még nem adott szót. Magához int. A füles fotel mellé telepszem, de ez úgy látszik, most kevés, mert az öreg közelebb kucorodik hozzám, s mintha gyóntatója lennék, sutyorogni kezd a fülembe.

Tudod mit hallottam a Bibiről? – kérdezi lapos pillantásokat vetve körbe az udvaron, majd egészen csöndes hangon folytatja.

– Tudod, kivel akar koalíciózni? Hogy miért mondott le a főkatona? Van fogalmad arról, hogy miért ment oly sietve Moszkvába a múltkor?

Hátra hőkölök.

Kohn bácsi! – próbálom a régi mederbe terelni beszélgetéseink tónusát. Miért kezdtél el suttogni? Félsz valamitől? Arra gondolsz, hogy lehallgatnak minket? Vagy kihallgat valaki? Poloskákat telepítettek volna egy kiérdemesült hadfi, egy obsitos otthonába? Ez már egy másik világ! Izraelben vagyunk. Itt azt mondasz, amit akarsz, a kutya se küldi rád egyik rendőrséget sem. Bibi, Ehud, Mose, Sára asszony, meg a többi nagyfejű… Ebben az országban mindenki tud mindent mindenkiről. Ki vitte vissza az üres üvegeket, ki lopott a közkasszából, ki nyúlt kinek a szoknyája alá, kit vesztegettek meg és mennyivel. Izrael akár az ablaküveg. Oda-vissza átlátni rajta. Különösen meg mostanában, hogy senki nem tesz lakatot a szájára. Fecsegnek az emberek, fecsegnek a hivatalnokok. Mindenki dumál. Nincsenek titkok.

Az öreg felpillant rám, tűnődik egy sort, aztán visszahúzódik a füles-fotel közepébe. Mintha megorrolt volna rám hallgat egy sort, de végül mégiscsak rámemeli békülékeny tekintetét.

Válaszolj nekem, de őszintén! – tartja fogjul a jobbomat. – Szerinted érdemes egy olyan világban politizálni, ahol már semmi rizikó sincs abban, ha az ember megmondja a magáét?

Az tény, hogy mi, messziről jöttek, nem ebben nőttünk fel, de azért ne kapkodjuk el a választ.

Szóval?

Érdemes…?

facebook-reactions-cool

 

Fotók: illusztráció/forrás internet

Hozzászólás