A palesztin bölcsek megmagyarázzák

    5

    szerző: dr. Kende György

    Mint tudott, Brüsszelben öngyilkos merénylők a Zaventem repülőtéren az amerikai check in pult mellett, majd egy órával később a Maelbeek metróállomáson az EU központjának közelében gyilkoltak. A merényletekben 35 ember vesztette életét és 340-en megsérültek.

    A terroristák a szent dzsihád jelszava alatt így akarják félelemben tartani a világ lakosságát. Kétségtelen, hogy félelmet és pánikot okoznak, melynek következményeit ártatlan muszlimok (is) fogják elszenvedni.

    Ilyen és hasonló tömegmészárlások esetében muszlim terrorszervezetek vállalják magukra e véres tetteket, Párizs és Brüsszel esetében az ISIS, míg az Ikertornyok esetében az al-Káida. Összesen több mint száz muszlim terrorszervezet van.

    Ám a palesztinok azt bizonygatják, hogy az egészet Izrael szervezte. Hogy hogyan sikerült minden esetben az izraelieknek muszlimokat rávenni ilyen tömeggyilkosságokra, arra még nem derült fény, ahogy arra sem, hogy miért is rendeznek a muszlimok hálaadó örömünnepségeket.

    Az éleslátású, magas katonai rangot viselő Adnan al-Damirinek, aki a Palesztin Hatóság biztonsági szolgálatának szóvivője, semmi kétsége sincs afelől, hogy a tettesek az Izrael érdekében dolgozó ISIS emberei voltak. Al-Damiri már évek óta azon a véleményen van, hogy az izraeli kormány hasonlít az ISIS-re és Netanyahu olyan, mint abu-Bakr el-Baghdadi. Al-Damiri felteszi a kérdést „Az időzítés, mikor ISIS Európa ártatlanjait támadja merő véletlen? Miért van az, hogy az ISIS terroristáinak mészárlásai Párizsban és Brüsszelben akkor történnek, mikor az Európai Unió megpróbálja megszabadítani magát az izraeli zsarolástól, az európai zsidóüldözés vádjai alól, és mikor az Európa Parlament támogatja a Palesztin Állam létrejöttét?” Al-Damiri szerint, ez a bizonyíték arra, hogy Izrael áll az említett terrorizmus mögött és magyarázatba is bocsátkozik: „Európa akkor lett a terrortámadások és ártatlanok gyilkolásának színhelye, mikor az EU elismerte a Palesztin Államot és bojkottálja a „telepesek” termékeit? Mikor a Palesztin Állam népszerűsége és támogatása az EU-ban egyre nő? Segítsetek nekem ezt megérteni!” (Al-Damiri 2016 március 24). Még aznap azonos tartalmú beszámolót közölt a palesztin al-Hayat al-Jadida (Új Élet), hadd tudják meg az igazat a palesztin polgárok is.

    Amit al-Damiri helyesen lát és próbál Izrael ellen kihasználni, az az EU erkölcstelen szerepe Izraellel szemben, mikor bojkottot hirdetett a települések termékeire, magáévá teszi a Palesztin Állam létrejöttét és következetesen Izrael-ellenes álláspontot foglal el. Az erkölcstelen európai politika mögött antiszemita érzelmek rejtőznek, a muszlimokat szeretnék kiengesztelni és megnyerni Izrael számlájára. Hogy e hintapolitika mennyire sikertelen azt a párizsi és brüsszeli véres terrortámadásokból láthatjuk, de ne felejtsük el a madridi vonat és londoni autóbusz robbantásokat és sok mást egyebet sem, melyeknek joggal félő, folytatása következik. Az EU Izrael-ellenes politikája a legcsekélyebb mértékben sem változtatja meg a radikális muszlimok valódi célját, a szent dzsihádot, Európa meghódítását.

    Ez a kísérlet nem új. Spanyolország és Portugália 711-től 1614-ig voltak muszlim uralom alatt és a muszlimok szerint máig is a Kalifátushoz tartoznak. Charles Martel 732-ben a Tours-i csatában 30.000 gyalogosával megsemmisítette Emir Abdulrahman al-Ghafiqi 80.000 fős lovashadseregét vezérével együtt és megvédte Franciaországot és Európát a muszlim behatolástól. Franciaországnak ma nincs Charles Martel-je. Európa egy részén és a teljes Balkánon az Ottománok uralkodtak négy évszázadon át (1300-1600). 1571: a Lepanto tengeri csatában az egyesült európai hajóhad döntő győzelmet aratott az ottomán hajóhad felett és elkezdődött az Ottomán birodalom összeomlása, mely 1922-ig tartott.

    Vigyázat! A történelem megismétli önmagát.

    E:// Archive 2016 Adnan al-Damiri Brusszel-Izrael UK Int 31.3 2016 GK

    kép: internet

    5 Kommentek

    1. Nem tudja megismételni önmagát, nem csak azért, mert ” kétszer nem léphetünk ugyan abba a folyóba”, de azért sem, mert az akkori iszlám nem is hasonlított a maira, ( jó példa, hogy akár a perspektívát vagy kétszáz évvel megelőzve Európát, felfedezték, vagy az arab számok, melyek révén mentődött át az ókori tudomány.) Ez az a korszak Spanyolországban, amikor az Európában általános sötét, vallási elnyomatással szemben, három vallás virágzik szabadon. Ez az a kor, és hely, mely többek közt Even Gvirolt ajándékozta a világnak. Ezzel szemben az ön által üdvözített, muszlimok kiszorítása Spanyolországból, szörnyű pogromokat, az inkvizíciót hozta magával.

      Lehet ijesztgetni, csak kérem, egy kicsit igényesebb érvekkel…

      • Így igaz.

        Továbbá a telepes (idézőjelek nélül) bojkottnak Európában nincs megoldása. De ehhez meg kellene érteni, hogy mi jelent a telepespolitika egy külső szemlélő számára: Izraelnek esze ágában nincs megengedni egy palesztín állam létrejöttét. És valljuk be, jól látják.

    2. Hát igen, nem az a helyzet, ami abban az időben volt, az a külömbség, hogy egész európa állandó félelemben van, a mostani időszakban oda költözőtt muzulmánoktól, azt se tudják az európai belbiztonsági emberek, ki a terrorista, s hogy hol lesz a legközelebbi terror akció.

    3. Gabriella Fenyves-nek.

      Ketszer nem lephetunk ugyanabba a folyoba? Valoban?. Hogy a tortenelem megismetli onmagat nem az en felfedezesem.

      G. Kende

    4. Nincs semmi a nap alatt. Sajnos a palesztin próblémát, nehéz megoldani, mert ez a nép nem a békéért küzd, s félre vezeti a világ orzágait a hamis própagandájukkal ! Miszerint Izrael elvette a földjüket ! Persze az ilyen hazugságokkal járják be sok országokban, s ezzel csak ártanak Izraelnek, s állandó jeleggel Izrael ellen szónokólnak minden nemzetközi forumokon. Izrael békére törekszik, s tőbb állam férfi próbálkozott az amerikai közvetitéssel leülni egy béke tárgyalásra, de máig elutasitották a palesztin vezetők ! S hogy mikor lesz vége ennek szörnyű helyzetnek, azt senki nem tudja. Úgyan akkor a palesztinok, abban hisznek, hogy a terroral elérik a céljukat, ez csak a fantázia, s akarják, hogy az ENSZ gyakoroljon nyomást izraelre, hogy a területekről mondjon le, mert gátolja a béke kötést ! Ez nem fog sikerrel járni, mert Izrael jogosan a közvetlen palesztin-izraeli tárgyalást követel !

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .