Atzmon Sara, aki megfestette a Holokausztot

1

szerző: Gideon Peer

Sara, a Gottdiener család 16 gyereke közül tizennegyedikként látta meg a napvilágot. Mindez Hajdúnánáson történt 1933-ban. Hét éves volt, amikor apját, és négy idősebb bátyját behívták munkaszolgálatra.

Aztán az ismert, szomorú folytatás. 44-ben a debreceni téglagyárból deportálták az egész családot, a vonat elindult velük Auschwitzba, amely – hosszabb huzavona után – „rakományával” Bécsben, illetve Strasshofban kötött ki.

Onnan vitték tovább a Bergen-Belsen nevű koncentrációs táborba. A 11 éves kislány fél évig állt hóban-fagyban a végtelen hosszú sorakozókon, egyik lábán piros gyerek-, a másikon magas sarkú női cipő. Az volt csak, és jó, hogy az is volt.

Furcsa párosítás, van, aki azt mondaná rá, szürrealista, festői kép. Lehet, de nem ott, nem akkor, és nem olyan körülmények között.

IMG_7157

És mégis, Sara, a borzalmak között is színeket látott – ha azok leginkább feketék is voltak – és képeket, amit majd, ha kiszabadul a pokolból – ígérte magának – meg fog, meg akar festeni. Mint mondtuk, 11 éves volt és 17 kilót nyomott.

A szép, nagy családból 60-an váltak a Holokauszt áldozatává. Akik mindenek ellenére élve maradtak – köztük Sara is – Izraelbe alijáztak. Nagy elhatározással, tétovázás nélkül, elsők között a háború után.

Aztán jött a családalapítás, a normális életért való küzdelem, ami szintén embert próbáló kihívás.

Csak 1982-ben kezdett el művészetekkel foglalkozni, lakhelyén, szakkörökben. Járta közben az iskolákat, hogy beszámoljon a gyerekeknek élményeiről, mert fontosnak tartotta, hogy a következő generáció is megismerje azokat a rémtetteket, amelyek a zsidósággal történtek.

A gyerekek sírtak, de Sarának az volt az érzése, igazából nem jutott el hozzájuk az üzenet. Pedig fontosnak tartotta, életcéljának tekintette, hogy az emlékezet tüze ne hunyjon ki. Rájött, másképpen kell megközelíteni az ifjú korosztályt. Szemléletesebb módon.

FullSizeRender

Festeni kezdett. Egyetlen témája a vészkorszak volt. Semmi más. Csak az, arra emlékeztetett. Tudjuk, hogy az nem kevés!

IMG_7156

Megnyíltak előtte a művelődési házak kapui. Kiállítás kiállítást követett. Sokasodtak a bemutatóhelyek, és egyre rangosabbak lettek. Meghívták a Kneszetbe, az izraeli Parlamentbe. Aztán jöttek a külföldi utak: Budapest, Graz, Ohayo, Philadelphia, Brüsszel, Stockholm, Prága, Kijev, Hannover, Bergen-Belsen, Berlin, Bonn, Emmendingen, Neuwied, Stuttgart, Koblenz, Potsdam, Madrid, Új-Delhi, Yangon-Miamanr (Burma), és a világ más városai. A 2007-ben, a Masadán rendezett kiállítást, ahol 100 ezer látogató volt kíváncsi festményeire.

Ötven országba vitte el jajkiáltását, több százezer emberrel, milliókkal közölte ars poeticáját. MINDENEK ELLENÉRE: SOHA TÖBBET!

Ecsettel küzd az igazáért, igazságunkért, harcol a meg nem értés, a felejtés és a gonoszság ellen. Neves, ismert művésznő lett. De továbbra is a Holokausztot festi meg, egyéni látásmóddal, isten áldotta tehetséggel, elhivatottságból: csak azért, hogy ne történhessen meg többet.

1 komment

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..