Rózsa László

3

szerző: Politzer Tamás

Rózsa Laci és felesége, Ilus néni nyaranta szokás szerint a kétszárnyas deszka kapu előtti árnyékban, az utcán hűsöltek termetes méretükhöz illő, terebélyes karosszékben. Kevés olyan járókelő volt, akivel Laci bácsi ne elegyedett volna szóba. Újfaluban jóformán mindenki ismerte őt, a nagyevőt, a sakkmestert, s aki türelemmel korrepetált sok-sok bukásra álló vagy pótvizsgázó gyereket és az akkori dolgozók gimnáziumában tanuló felnőttet. Számosan “írástudását” is igénybe vették…

Az udvar teljes hosszában elnyúló, fő utcai ház – Dózsa u. 3. – udvari lakásában, az utcafronti méteráru bolt mögötti traktusban laktak. A lakás egyik válaszfala szomszédos volt a hajdani nyomdáéval is, ahol anno a Kelet Népe első számait, családi ünnepségek meghívóit, levélpapírokat, névjegyeket nyomtatott Ács ( Adler ) József.

Ha nagy ritkán behívott Laci bácsi, a hajópadlós konyhában ültünk le, amely fura keveréke volt konyhának, fürdőnek, dolgozó és hálószobának. A sparhelten mindig hatalmas edények álltak, a parasztos kredencen vászonkendő takarta a Fábián- vagy a Pethő-pékségből származó, autókerék nagyságú kenyeret. A helyiség egyik sarkában horganyzott lemezből, “méretre” készült ülőkádat takart egy függöny. Egy barnára festett stelázsin könyvek, újságok, imakönyvek, iratcsomók sorakoztak. A szinte fehérre súrolt, szálkás deszka asztal körül négy, minden eresztékében recsegő szék.

1968-ban kaptam a szerzőtől az alábbi írást. Az egyetemi vizsgák után a nyár utolsó hónapját Újfaluban töltöttem. Visszavittem egyik kora este Lacinak az olvasásra kölcsön kapott Múlt és Jövő (Patai József) régi-régi számait. A folyóiratban nagy számban megjelent E.M. Lilien jelzésű rajzos illusztrációkat tanulmányoztam leginkább, mert akkoriban fejembe vettem, hogy márpedig nem jogász, hanem grafikus leszek. A Lilien művek közül sokat le is másoltam: négyzetrácsokat rajzoltam halvány ceruza vonalakkal a főként bibliai alakokat ábrázoló, szinte mérnöki precizitással rajzolt ábrákra, majd egy nagyobb négyzetráccsal ellátott papirosra az egyes négyzetek részleteit átmásoltam. A ceruza nyomokat persze gondosan kiradíroztam a folyóirat lapjairól, mert Rózsa Laci rendszerint végig pörgette a visszakapott folyóiratokat: vajon nem tettem-e bennük kárt…

Faggatott öreg barátom, melyik írás tetszett, folyton biztatott, hogy vegyek tőle héber nyelvórákat. Arra is nógatott, hogy járjak gyakrabban az általa vezetett sakk klubba… Mindig érdeklődött, mit írt Zsandár – apám – a távolból, Azor-ból (RH Hanna Szenes 10.) Emlegette, hogy apám még jóval negyven fölött is rendszeresen beállt a huszonéves focisták közé a labdát rúgni, s a közös, muszos idők alatt is a gólok történeteivel szórakoztatta társait…

Az egyik beszélgetés végén “gyere csak fiacskám, adok neked még valamit” invitálással Laci bácsi a kaput nyitva megindult előttem a házba.

Olvasd el, a tiéd…

Hadd idézzem betű híven:

“Magyar zsidók éneke 5729, Ros Hasonó szent ünnepére.”

“Ujesztendőnk Rós Hasono szent ünnepe közeleg, mint Morse gépen a táviró jelek,
peregnek szivünk hurjain: Zsidó testvérem légy boldog az 5729.-ik Ujévben teljesüljenek vágyaid és álmaid ! Ádesem ! Mindenható ! Áldj meg minket, szétszóródott Fiaid-…,
adj erőt és egészséget, hosszú, békés öregséget, mert csak igy teljesülhetnek álmaink.
De teljesüljön ne csak a miénk hanem minden ember vágya:
Béke – köszöntsön, áldott Béke, e meggyötört, még ma is sok sebből vérző világra…!
Olyan béke, amelyben az erős, megfogja a gyengébb kezét…!
Oly szövetség…, erős pecsét…,
mit nem téphet soha, senki szerteszét!…
Az emberi szellem nagyot fejlődött, az emberi lélek is emelkedett.
Jöjj megváltó GONDOLAT, jöjj megváltó CSELEKEDET !..
A Föld erős méhe vár a magra,
Vetné a magot sok kérges tenyér…!
Dus kalászok erdeje énekelné fel a napra,
Ember örülj, mert belőlünk lenne az áldott kenyér !
Üzemekben, gyárakban zugnak a gépek !
Transzmissziós szijjak csattogása hallatszik.
Erőtök töretlen, ifjú izmaitok épek,
Lelkiismereted ember, mond miért alszik, mond miért alszik ?????
“LOVASHADSEREG”- című novelláskötetében, Iszaak Babel orosz zsidó-iró irja
“GEDALI”-nevü zsitomiri – talmudista a “JÓSÁG” INTERNACIONÁLÉJÁT alapitja !…
Azt szeretné, hogy államában minden ember e g y e n … …
Hogy minden ember jó ember, boldog ember legyen …….!!!

Az ünnep-váró éjszakában erős moraj hallatszik, esőtől duzzadó emlőjű, gomolygó, fekete fellegek vad nyája árad, áldott eső a földre patakzik,
vetést érlelő uj erő támad …
Áhitat szárnyán szól őseink kürtje a Sófár…!
Minden egyes hangja ősi, zsidó fájdalomtól terhes zsoltár !
Testvéreim féltő lelkem ezt hallja ki belőle:
“TÖKIU” : Légy éber a Gonosz támad, atomhalált hoz reád !…
“TÖRIU” : Rabszolgák tehervontató szijja töri majd ujra fel a vállad,
“Tökiu” : Menekülj Testvérem a hegyekbe fel,
Ahol sürü erdő majd magába rejt, magához ölel…!
“SÖVORIM” : A GONOSZ téged és családod ne érjen el …!
Az erdő fái zugnak az éjszakai szélben, vajon miről beszélnek a fák ?
Legyilkolt zsidók porladó csontjaira sárguló leveleik hullanak, egyre hullnak…
Nem tudtak elrejteni sok helyütt e fák, a földig lehajló lombkoronák …
Mert közöttük sok Testvérünk megfogták a szimatot érző farkaskutyák …
Sem Welki Uhercznél, Szlovákiában, sem a stájer erdőkben Eisenerz hegyénél,
Eisenerz hegyének zsidó vérétől sikos szerpentinjénél,
Ahol orvul a sziklák mögül legépfegyverezett Testvéreim drága vére,
Még ma is, itt leirom, még huszonhárom év mulva is az Égre kiált:
Emberek ! Megtoroltátok már a sok – sok gyalázatos halált ????

Még megmaradt zsidó templomainkban,
Hajlékaitokban, hol még zsidó Hitélet terem:
“LÖ SÓNÓ TAJVÓ TIKOSZÉNÜ VÖ TIKOSZMÉHÜ “:
BOLDOG – UJESZTENDŐT kiván az 5729.-ik zsinagógiai évre,
Az én sokat szenvedett, öreg, “musz” szivem.

Irta: Rózsa László zsidó – költő, Berettyóujfalu.”

Kézírással, nevemre szóló ajánló sorokkal zárul a gépelt szöveg:

“ Politzer Tamásnak szeretett hittestvérem fiának ajánlom fenti költői alkotásom.”

Más írásművét nem ismertem, nem mutatta, pedig folyton ígérte… Tudtam, mert emlegette, hogy írja-írta a muszos “kalandjait”. Amikor a “Magyar zsidók énekét” nekem dedikálta, arra kért, próbáljam megjelentetni. Talán azért bízott segítségemben, mert eldicsekedtem neki (is), hogy az egyetemi újságban, a városi és a megyei lapban megjelentek rajzaim, írásaim. Bevallom, akkoriban e lapoknál nem próbálkoztam Laci írásművének elhelyezésével. A hetvenes évek elején viszont – amikor néhány írásom az Új Életben is megjelent -, egy alkalommal Zsadányi Oszkár szerkesztőnek megmutattam, ajánlottam közlésre Laci bácsi alkotását, röviden ecseteltem is az alkotó színes portréját, felkínáltam, hogy ezt meg is írom néhány flekken a vers előtt… Az egykori szerkesztő beleolvasott a verses szövegbe, hümmögött, aztán visszaadta azzal, hogy majd legközelebb beszéljünk róla… Aztán nem beszéltünk… Egy régi irattáskám papír halmazából most ismét a kezembe került ez az írás. A kézirat nem az eredeti példány, hanem valamelyik indigós másolat, a nekem szóló, ajánló sorok azonban eredeti, golyós tollal írottak.

*

Ki is volt a múlt század tízes éveiben született, magát zsidó költőnek tituláló Rózsa Laci, Berettyóújfalu múltjának sokak által ismert, kedvelt alakja?

Nyári viselete kékesszürke, öles termetére szabott, felesége által varrt cejg öltöny, fehér ing, vászon sapka volt. Télen ugyanebben a cejg öltönyben, fekete, parasztos, két soros gombolású, mikádó szabású télikabátban, vastag kötött sállal, parasztos kucsmában járt. Két ujjnyi talpvastagságú, fekete, fűzős cipőt viselt minden évszakban.

Arcát, koponyáját két hetente borotváltatta. Úgy hírlett, a fodrász ktsz. borbélyai grátisz végezték a borotválást, jobban mondva viccek, anekdoták, aktuális újfalui pletykák ellenében, hisz ezekből kifogyhatatlan volt Rózsa.

Az ötvenes-hatvanas években Laci bácsi kereső foglalkozása élesztő kihordó (is) volt. Négyszögletes, két kerekű, fémvázas, négy-öt doboz élesztővel rakott kiskocsit húzott maga után, amikor “terítette” az árut. Így szállította a Füszértből az élesztőt az újfalui boltokba hetente kétszer-háromszor, télen-nyáron. A legközelebbi üzlet a Csóra-bolt volt, úgy kétszáz méterre a Füszért-től, a legtávolabbiak meg a Szalai-bolt a Bem utca végén, vagy a Veres-bolt a Herpályon, egy másik az Oláhvárosban, a legtávolabbi talán a volt Glück (Szeles ) bolt volt…

Mindezt azért tudom, mert egy rövid időre “társak” lettünk: 62 vagy 63 nyarán történt, hogy találkoztam Laci bácsival, aki éppen a herpályi bolt felé húzta az élesztős kocsiját. Sapkáját levette, izzadt, kopasz fejét zsebkendővel törölgetve megszólított:

– Tomikám, ajánlanék neked egy lehetőséget, te is jól járnál, én is. Szünidő van, ráérsz, dolgozhatnánk együtt. Én átveszem az élesztőt a papírokkal együtt a Füszértnél, találkozunk a házunk előtt, átadom a kocsit, a papírokat, te kiviszed az élesztőt a messzi boltokba. Adok neked minden fuvar után 10 forintot. Én nem fáradok ebben a melegben, te meg kereshetnél egy kis zsebpénzt. Neked könnyebb is lenne, a biciklid után kötnéd a kocsit, egy-két óra alatt végeznél, nekem meg reggeltől estig eltart egy-egy túra, nem az én fájós lábaimnak való ez már…

Megegyeztünk. Másnap délelőtt átvettem a szállítmányt, a biciklihez kötöttük a kis kocsit és elfuvaroztam az élesztőt a boltokba. Dél felé végeztem is, visszakarikáztam Laci bácsihoz. Útközben már el is “költöttem” a várt bevételt: azt terveztem, hogy pár hét és dinamót, lámpát vehetek majd a bicajra. Laci bácsi csak a fizetése után volt hajlandó fizetni, a következő hónap első napjaiban. Szóval még vagy három hétig várnom kellett, hogy betérhessek a Konrád-boltba lámpáért, dinamóért. Már közeledett a fizetési nap, amikor kitört a botrány: egy kanyart gyorsan vettem, a bicikli után kötött kis kocsi felborult, az egyik élesztős doboz borulás közben kiszakadt, az élesztő egy része a poros járdán kötött ki. Próbáltam kiegyengetni a dobozt, de nem sok sikerrel járt. A boltos semmiképpen nem akarta átvenni a sérült dobozt, hívta is nyomban a füszérteseket:

– Kérlek Bélám, ez az élesztős gyerek egy szétszakadt élesztős dobozt akar nekem átadni, én azt nem fogadhatom el, visszaküldöm nektek, majd cseréljétek ki.

A füszértes nem értette, milyen élesztős gyereket emleget a boltos, aztán amikor kiderült, hogy nem Laci bácsi végzi a kihordást, nagyon elcsodálkozott… Mire Laci bácsihoz értem, már a füszértes is ott volt. Volt egy kis szóváltás: ha nem kell Laci bácsinak a munka, csak szóljon, van rá jelentkező, nem lehet ezt a munkát kiadni albérletbe, micsoda dolog ez, nyilván ennek a gyereknek egészségügyi lapja sincs, ami pedig kellene az élesztő kezeléséhez, stb., stb. Laci bácsi úgy mentette meg a helyzetet, hogy elhitette, csak ezen alkalomból “segítettem” neki, mert ő a jövő heti sakkversenyre készíti fel a sakk-kör tagjait és hát az ugye elég fontos dolog… Béke lett, a fuvarozási “vállalkozásomnak” viszont vége lett, Laci bácsi továbbra is vonszolta kis kocsiját… A fizetési nap után elszámoltunk, lett dinamóm, lámpám…

“Tanítóként” is működött Laci bácsi az ötvenes-hatvanas években. Számos diákot korrepetált, készített fel pótvizsgára magyarból, történelemből, matematikából. Különösen kedvelte a dolgozók gimnáziumában érettségire készülő felnőttek felkészítését. Előttük inkább tudta olvasottságát, műveltségét kiselőadásaival mutatni. Nekem is felajánlotta, hogy tanít, bevezet az alefbét rejtelmeibe, de ez mindig elmaradt…( Most aztán két anyanyelvű unokáim kuncogása mellett próbálkozom…) Jut eszembe, én is elpanaszoltam neki, hogy matekból rendszerint több az elégséges érdemjegyem, mint a közepes… Hozzad a könyvedet, füzetedet, biztatott, majd együtt megoldunk mindent. Nem vettem igénybe a segítségét, restelltem, hogy “bukott szamarak” helyébe üljek Laciék recsegő, ingadozó székén…

Sakkot is tanított… Vakációim alatt szinte mindennapos volt a találkozás Laci bácsival. Ő is ott ült majd minden nap a könyvtárban. Olvasgatott, majd nehézkesen felcammogott az emeleti sakk-köri szobába, ahol a tanítványai várták. Engem is hívogatott, de sokáig tartózkodó voltam, nagyon gyengének éreztem, restelltem a “sakktudásomat”. Aztán egyszer kötélnek álltam. Bár ne tettem volna… Először Laci bácsi mérte fel a tudásomat: schnell matt – mondta kedves kajánsággal. Aztán Hegedűsre bízott – a nálam pár évvel idősebb kórházi írnokra -, hogy tanítson. Sok-sok gyors matt után – miközben Hege az ötéves terv nevű cigiket láncban szívta – azzal állt fel: Laci bácsi, ez nekem nem edzés, szerintem az alapoknál kéne kezdenie a srácnak. Szabadkoztam, hogy még zavar a sakkóra, annak csapkodása… Laci bácsi erre úgy irányította az “edzést”, hogy általános iskoláskorú gyerekekkel ültetett le. A tanítványok is elporoltak. Néhányszor még látogattam a sakk-kört, de szigorúan csak nézőként… Mint laikusnak, tetszett, hogy Laci bácsi öt-hat sakktáblán folyó játszmát egyszerre figyel és minden játékost instruál.

Írt más műfajban is… Sokszor segített ilyen-olyan beadványok, hivatalos levelezések készítésében “ismerőseinek”, hangsúlyozva mindig az “ügyfélnek”, hogy ő csak a gépelést végzi… Tudták persze a tanácsi, telekkönyvi irodisták, hogy a gyakorta szakszerű beadványt ki “alkotta”, de sosem merült fel, hogy ez netán zugírászat…

Híres volt nagy étvágyáról is…. Apám egyszer úgy emlegette, hogy anno nem napokat evett Laci barátja, hanem naponta órákig… Egy-egy napra ugyanis több ismerős család meghívását is szervezte, elfogadta és ette-ette a felkínált étkeket…

Úgy hírlett, hogy fogadást is nyert a nagyétkűségével. Laci bácsi mesélt ezekről:

– Az úgy volt, hogy Balogh Sanyi a kocsibakról megszólított:

– Te Laci, te tényleg meg tudsz enni egy egész libát ebédre?

– Meg én, Sanyikám, akár fogadhatunk is?

– Aztán mibe’ fogadjunk?

– Hát egy másik libába’.

– Jó, gyere el vasárnap.

Elmentem. Három tányér levessel kezdtem, aztán a levesből kiszedett zöldségekkel folytattam. Volt aztán aprólékból készült ludas kása, kemencében, tepsiben sütött combok, mell, szárnya töve. Ezekhez lucskos lila káposzta és hagymás tört krumpli és ezekhez meg a zsírba sült májhoz majd egy fél házi kenyeret is megettem. Ízlett nagyon a lekváros bukta is, vagy fél tucatot megkóstoltam ebből is. Baloghék csak nézték, nézték… Az ebédezésem után Baloghné szótlanul összekötözte a megnyert hízott liba lábait és a hónom alá tette, férjére szúrós tekinteteket vetett. De örült a feleségem… Csuda jó vacsorát rittyentett a megnyert libából…

Aztán a másik fogadás: meghívást kaptam Pestre egy ankétra. Hajnalban vonatra ültem, nyolckor már a Nyugatiban voltam. Elvillamosoztam a székházba, kérdeztem a portást, hol lesz az ankét, mondta, hogy az első emeleten. Felmentem, beléptem az első cirádás ajtón. Hát, mit látok: két hosszú asztalon szendvicsekkel, süteményekkel, gyümölcsökkel megrakott tálcák, szörpök, szódás üvegek. Ez már rossz ankét nem lehet, gondoltam. Ember sehol. Vártam, vártam, senki nem jött. Én meg egyre éhesebb lettem. Gondoltam nagy baj nem lehet, ha kóstolgatok… Így ment ez majdnem tizenegyig. Addig-addig kóstolgattam a finomságokat, mígnem alig maradt valami a tálcákon… Egyszer csak nyílt az ajtó, egy tucatnyi ember tódult be. Megrökönyödve észlelték, hogy…, szóval érted… Hirtelen előkerült a sokaságból egy ismerős, aki nevetve közölte az elnökkel: Hát elnök úr, a fogadásnak vége, ezt a fogadást a mi Rózsa Laci barátunk nyerte…

*

Nagy étvágyához kapcsolódik az a legenda is, amit Laci egyik ismerősétől hallottam nemrég. Állítólag Rózsa azért nem szökött együtt társaival a koncentrációs tábor felé vezényelt muszos századból, mert abban reménykedett, hogy az egész század élelmét majd ő eheti meg…

*

A dedikálás volt az utolsó találkozásunk. Majd tizenöt év után vetődtem el újra a Dózsa utcába. A korhadt deszka kapun már nem volt ott Rózsa László bádog névtáblája… Mikor halt meg, nem tudom, nem kérdeztem senkitől… Vajon ki olvasgatta halála után a konyha asztal fiókjába rakott iratokat, kié lett a patinás táskaírógép? Kimentem a vágóhíd melletti temetőbe, gondoltam megkeresem a sírját. Hiába való vállalkozásnak bizonyult, akkoriban áthatolhatatlan bozót, gaz uralta a temetőt, a keresést néhány méter után feladtam…

Laci bácsi! Vedd úgy, hogy ez a néhány sor egy kavics a sírodra…

kép: illusztráció

3 Kommentek

  1. A meseben talatam,hogy valaha Eisenerz hegyeben lovoldozott egy nemet gepfeggyerrel az atmeno transzportra.Ez vissza Emlekeztet arra,hogy talan eggyut vonultunk el ott a Mauthazen fele utunkon.Kitol lehet erdeklodni?Valaszra varva,tisztelettel Krausz Chaim Oszkar.

    sem a stájer erdőkben Eisenerz hegyénél, Eisenerz hegyének zsidó vérétől sikos szerpentinjénél, Ahol orvul a sziklák mögül legépfegyverezett Testvéreim drága vére,

  2. Jó volt egy kicsit emlékezni. Kiderült, milyen felületesen ismertem Laci bácsit.

Hozzászólás