Ha valaki egyszer arra adná a fejét, hogy összeszámolja, mennyi kávézó van Izraelben, nem érne a végére. Mert mire igen, újabb két kávéház kérne legitimitást a maga számára. Érjük be annyival, hogy a pontos számuk: rengeteg.
És miért?
Mert az izraeli a kávéházba megy, ha egyedül akar lenni, akkor meg pláne, ha nem akar egyedül lenni, de odamegy, ha világot akar látni, vagy ha szeretne elmerülni gondolataiba, és elvonulni egy csendes sarokba. Odamegy olvasni, és írni, és oda megy, ha elege van a betűkből.
Odamegy a nyugdíjas, hogy képviselőtársaival elfoglalja a kávézó állandó asztalát, ahol a Parlament napi rendszerességgel megtárgyalja az ország ügyes-bajos dolgait, tanácsokat adva, megoldást kínálva, és felelevenítve a régi szép időket, amikor még, ki-ki a maga helyén, a kávéházi lordok tartották kezükben az ország gyeplőit.
És odajárnak a kismamák gyermekeikkel, két-három kismama 6-8 kis gyerekkel, picikkel, akik ide-oda szaladnak, másznak, asztal alatt, és asztal fölött is. Odaviszik kutyáikat a kutyabarátok, ahol a kutyák teljes jogú vendégeknek számítanak, sőt.
És ott keresnek maguknak menedéket a nagymamák is, néha egyedül, sokszor a barátnőkkel, hogy kibeszéljék, akinek aznap éppen beállt a fájás a derekába.
Az izraeli kávéház nem hasonítható semmihez, főleg nem tengerentúli társaihoz, de leginkább a Karmel piachoz hasonlít: zúg, morajlik, zakatol benne az élet.
Ja, és előfordul, hogy még kávét is mérnek benne.
