Ferenc József Erecben

0

szerző: Dési János

Hogyan csókolta meg a Tórát Ferenc József?

Jeruzsálem királya – ez a cím ott szerepelt évszázadokon át a magyar királyok rangjai között, Ferenc József, mint magyar király is viselte ezt, rögtön Galícia, Ladoméria, Kunország, Ráma, Bulgária és Illira királyi címe után. (Ez után következett pár főhercegi, hercegi, majd grófi és bárói cím is, csak az elegancia végett.)
Persze a Habsburgok, ahogy a magyar királyok, a valóságban sosem voltak „jeruzsálemi királyok”. Bár Jeruzsálemi Királyság egy ideig létezett. 1099-ben jött létre, amikor a keresztesek elfoglalták a várost. De nem sokáig maradhattak ott, jött az iszlám hódítás, a király és a latin patriarcha Akkóba menekült- aztán 1291-re az iszlám hódítás felszámolja ezt is, de a cím megmaradt. De mi közük ehhez a magyar királyoknak?

Nem túl sok. Bár a köztudatban úgy él, II. Endre (András) volt az első magyar király, aki egyúttal jeruzsálemi király is volt.
No, nézzük csak. Még III. Béla tett egy könnyelmű fogadalmat, hogy ő aztán visszafoglalja a Szent Sír városát. Persze a kisujját sem mozdította az ügy érdekében, a politikusok már akkor is szerettek könnyelmű ígérgetésekkel operálni. Végül aztán Béla fia II. András vagy baráti körben Endre néven is közismert vágott neki a szentföldi kalandnak, a pápa erőteljes ösztökélésére.. (Hogy Magyarországon mi történt közben, azt nagyjából a Bánk bánból tudhatjuk.)
Az út nem indult szerencsésen, mert a genovai hajósok túl sokat kértek a csapat tengeren való átszállításáért, a velenceiekkel kellett megalkudni, akik cserébe megkapták Zárát és a térségben a szabad kereskedés jogát.
A Szentföldön aztán megindult a csetepaté, állítólag a Tiberias és a Kineret tó környékén is vitézkedtek a magyar csapatok, amelyek amúgy különösebb kísérletet sem tettek Jeruzsálem elfoglalására. A többi keresztesekkel együtt inkább – a kor szokásainak megfelelően – raboltak és fosztogattak, valamint a tengerparti városokat vették célba, mert ugye azok voltak a gazdagabbak. És – bizonyságul annak, hogy a közel-keleti helyzet már akkor sem volt egyszerű – a nyugati keresztények időnként összecsaptak a keleti keresztényekkel is.
Aztán ezt is elunták és a sereg maradéka, Endrével együtt, egy év után visszament Magyarországra, úgy, hogy nagyjából Jeruzsálem közelébe sem kerültek. Endre így sosem szerezte meg a Jeruzsálemi király címet, ráadásul a nézeteltérések odáig fajultak, hogy a latin, azaz a jeruzsálemi, pátriárka ki is átkozta a magyar királyt. Még szerencse, hogy akkoriban nem jártak olyan túl gyorsan a hírek és itthon nem derült ki a dolog. És ha valaki azt terjesztette róla, ő a jeruzsálemi király is, hát csak szerényen megvonta a vállát…

A Jeruzsálemi királyság megszűntével a cím sokfele öröklődött, ebbe most ne menjünk bele részletesen. Elég legyen annyi, hogy egyik ágon az Anjou királyok is megszerezték ezt, így Nagy Lajos valóban viselte ezt. De a nápolyi és a Valois-Anjou házban is öröklődött. A Valois ház később beolvadta Lotharingiai házba, amelyik aztán egyesült a Habsburggal. Az első jeruzsálemi király a Habsburg-Lotharingiai házból II. József volt, ám ő nem koronáztatta magát magyar királlyá (kalapos király), így az első magyar király, aki valóban Jeruzsálem királya volt, testvére II. Lipót lett. Ettől kezdve, egészen az utolsó Habsburg uralkodói, IV. Károlyig, minden magyar király egyúttal jeruzsálemi király is volt. Sőt, ez a cím a trónfosztás után is megmaradt, ma Habsburg-Lotharingiai Károly, IV. Károly unokája, a nálunk is jól ismert Ottó fia, lenne az.
És ugyan jeruzsálemi királyság nincs, de király négy is akad belőle. A „mi fiúnkon” túl viseli ezt a címet a spanyol király. VI. Fülöp, valamint egy Károly, a szicíliai Bourbon ágból és egy egy másik Károly e család egy másik részéből.
Ennyi az egész.

De most vissza Ferenc Józsefhez. A soknemzetiségű birodalom ura mindig is próbált egyensúlyt tartani népei között. S tudta, nem vezet jóra a nemzetiségi villongás. Ferenc József alatt váltak a zsidók egyenjogú polgárrá, majd lett vallásuk is „történelmi”, tehát a hagyományos, nagy keresztény egyházakkal azonos jogállású.
Ahogy az Egyenlőség, a magyar zsidóság egy fontos XIX: századi lapja fogalmazott:
„I. Ferencz József uralkodása alatt szabadult fel felekezetünk a birodalom mindkét részében a rettenetes és szégyenteljes nyomás alól, mely a zsidóságra századokon át nehezedett. Az Ő kormányai, az Ő akaratával adták meg felekezetünknek a polgári egyenjogúsítást, és mint igazi, jó atya, ki gyermekeit boldoggá tette, őrködik afölött is, hogy a mit nekik ajándékozott, azt meg is tartsák, nyert jogaikban őket meg ne zavarják.”
A boldog békeidők.
Ferenc József egyébként többször is tett a zsidók iránt gesztusokat, így volt, hogy a Magyar Királyság területén zsinagógát látogatott meg, fogadott zsidó személyiségeket, s még hadseregében is érhettek el zsidók tiszti, mi több tábornoki rangot is. A korábbi súlyos jogfosztásokhoz képest – amikor a zsidók letelepedését, költözködését, gazdálkodását, de még családalapítási lehetőségeit is erősen korlátozták – ez bizony komoly dolog volt.
És akkor hol vagyunk még a szentföldi látogatástól.

1869-ben több más uralkodókkal együtt az akkor 39 éves Ferenc József is részt vett a Szuezi csatorna megnyitásán. Előtte, ha már arra járt alapon, felkereste a Szentföldet is. 1869 november 8—án kötött ki hajója Jaffán. Egy éjszakát itt pihentek, majd innen indultak lóháton, kocsikkal Jeruzsálembe.
Nem sokkal a város előtt megálltak és díszruhát öltöttek. Az uralkodó még a Szent István rendjét is magára öltötte. Színes lovas bandériumok kísérték őket tovább. A város határig jöttek elé fogadni, többek között a Szentföldön élő, Magyarországról elszármazott zsidók is, akik „Éljen a császár és magyar apostoli király, Ferencz József! Éljen a nemzet! A magyar, morva és cseh izraelita község!” feliratú lobogókkal és üdvrivalgással fogadták. Aztán bekísérték Jeruzsálembe, ahol ismét nagy tömegek ünnepelték, a keresztények is és a zsidók is szép díszkaput építettek neki. (A zsidóké volt a díszesebb, a csinosabb – állítja az Egyenlőség.)
Ferenc Józsefet külön nagy számban köszöntötték az ott élő zsidók, köztük is azok, akik a Monarchia területéről származtak. Nem messze Cion hegyétől „Király Őfelsége leszállott lováról és megcsókolta ájtatosan a földet, mint hajdan Bouillon Gottfried is, földre borult, hogy szolgálja az Urat.” – tudósította Hazánk című hetilap.
Aztán a Jaffa kapun gyalog sétáltak be, a sokadalmat katonáknak kellet visszatartani. Itt a katolikus papság fogadta, egy hosszú, olasz nyelvű díszbeszéddel. Aztán megtekintette a Szent sírt és kilovagolt az olajfák hegyére.
Majd folytatódott az ünneplés. A díszkapunál felolvastak a császárnak a Tórából, aki eztán magához hívatta a rabbit a szent könyvvel és a Tórát úgy ahogy volt, díszegyenruhásan, Szent István rendesen, megcsókolta. Igen, Jeruzsálemben egy felkent magyar uralkodó megcsókolta a Tórát. Ó, azok a tovatűnt boldog békeévek.
És még itt sincs vége. Másnap egy zsinagógába látogatott el, ahol a Hakham Basi – azaz az Ottomán Birodalomban élő zsidók főrabbija – előtt a király fejet hajtott, és az a kezeit Ferenc József fejére téve elmondta rá a papi áldást.
Az éjszakát az osztrák követnél töltötte a király (bár ekkor már néhány éve állt az Óvárosban az osztrák menedékház, amelyet éppen zarándokoknak építettek). Másnap következet az út Betlehembe, majd onnan vissza a Cion kapun keresztül megint az Óvárosba, ahol ismét ujjongó tömeg köszöntötte az uralkodót.

Ferenc József után még Rudolf trónörökös járt itt 1881-ben és Ferenc Ferdinánd főherceg 1885-ben.
Miután az akkor itt uralkodó oszmán birodalom nem tartott a Habsburg terjeszkedéstől, hát nem akadályozták mindezt meg, s mit zavarta őket, hogy valaki még „Jeruzsálem királyának” is nevezi magát, valahol, egykori birodalmuk peremén.

fotó: delcampe.net

Hozzászólás