Jarden Bibasz levélben szólította fel a miniszterelnököt a felelősségvállalásra és az állami vizsgálóbizottság felállítására

ujkeletlive Az ellenzék által kezdeményezett Állami vizsgálóbizottság felállítása az október 7-i kudarc ügyében plenáris vitaülés, amelyen a miniszterelnök részvétele kötelező volt, már eleve azzal indult, hogy a Kneszet-gárda erővel akadályozta meg a gyászoló családok bejutását az ülésre. A parlamenti őrség egy korábban történt zavargásra hivatkozva a jelenlévők számát mindössze 15 – eleve szelektált vendégre korlátozta, továbbá az elnök – Amir Ohana [Likud] helykorlát miatt utasította … Jarden Bibasz levélben szólította fel a miniszterelnököt a felelősségvállalásra és az állami vizsgálóbizottság felállítására részletei…

Lag B’Omer – zavargások a Meron-hegyen

ujkeletlive A hadikabinet minisztere, Beni Gantz nyilatkozott a Lag B’Omer ünnepén történt zavargásokkal kapcsolatban, mondván, – „a Meronban történt lökdösődés és a túlzott erőszak alkalmazását bizonyító durva képsorok elítélést, és alapos vizsgálatot tesznek szükségessé. A helyszínre érkező hívek még ha meg is sértették az irányelveket, figyelmen kívül hagyva a biztonsági veszélyt, olyan akciók, mint amilyeneket láttunk, azonban nem történhetnek meg.” Továbbá hangsúlyozta, miszerint a háborús … Lag B’Omer – zavargások a Meron-hegyen részletei…

Ben Gvir: A Templom-hegy lezárása a zsidók számára, kapituláció lenne a Hamász előtt

ujkelet.live A hétvégén bejelentett kétoldalú, kötelezettségek nélküli Gázai tűzszünet életbe lépését követően és közel három hét zárlat után először nyílhatott meg a Templom-hegy a zsidó látogatók előtt. Izraeli arabok által a hónap elején a jeruzsálemi óvárosban kirobbantott tüntetések a fővárosban alkalmazott izraeli politikák és intézkedések ellen, a Templom-hegyen lévő al-Aksza mecsetnél lázadással és a rendőrökkel való összetűzéssel tetőzött május 10-én, a város zsidó újjáegyesítésének ünnepján. … Ben Gvir: A Templom-hegy lezárása a zsidók számára, kapituláció lenne a Hamász előtt részletei…

A jeruzsálemi zavargásokat támogató Gázából kilőtt rakétára a hadsereg drón támadással válaszolt

ujkelet.live A jeruzsálemi és gázai határmenti zavargásokat szombatról vasárnapra a biztonsági erők megfékezték, és az erőszak hajnali 2 óra körül alábbhagyott. A Templom-hegy körüli feszültségek súlyos fellángolása közepette szombaton és vasárnap éjjel tovább folytatódtak a jeruzsálemi összecsapások a palesztinok és az izraeli rendőrök között valamint az izraeli-gázai határ mentén Molotov-koktélt szállító léggömbterror, amely a határ melletti izraeli erdőkben és mezőgazdasági területeken számos tüzet okozott. Tegnap … A jeruzsálemi zavargásokat támogató Gázából kilőtt rakétára a hadsereg drón támadással válaszolt részletei…

Összecsapások Kuszra közelében

Avi/ujkelet.live Hétfőn ismét összecsapásra került sor telepesek és palesztinok között Észak-Ciszjordániában, miután egy szélsőjobboldali aktivista által vezetett izraeli csoport visszatért a múlt heti halálos összecsapás helyszínére a palesztin Kuszra faluhoz. A hadsereg szóvivője szerint a helyszínen lévő katonák az égő gumiabroncsokat és sziklákat görgető mintegy 50 palesztin, és a néhány tucat izraeli aktivista megfékezésén dolgoztak, utóbbiak annak ellenére léptek a területre, hogy azt „zárt katonai … Összecsapások Kuszra közelében részletei…