Riport: lehetséges forgatókönyvek az izraeliek evakuálására Ukrajnából

ujkelet.live A héber médiában a szombat kimenetele után közölt riportok szerint Naftali Bennett miniszterelnök arra törekszik, hogy keddig a lehető legtöbb izraelit evakuálják Ukrajnából. A kijevi izraeli nagykövetségen mintegy 4500 izraelit regisztráltak és a Külügyminisztérium becslése szerint 10000 – 15000 izraeli él az országban. Izraeli tisztviselők úgy vélik, hogy az izraeli állampolgárok evakuálását biztosító lehetőségek szerda reggelre bezárulhatnak. Az izraeli légitársaságok növelik ukrajnai járataik számát, … Riport: lehetséges forgatókönyvek az izraeliek evakuálására Ukrajnából részletei…

Bennett és Liberman 4,4 milliárd sékeles gazdasági csomagot jelentett be a megélhetési költségek visszafogására

ujkelet.live Az ugrásszerűen megemelkedő megélhetési költségek kezelésére a kormány szerdán 4,4 milliárd sékel (1,4 milliárd dollár) értékű gazdasági csomagot jelentett be, amely a munkavállaló családok adójára, valamint az energia- és élelmiszerárak csökkentésére vonatkozó intézkedéseket tartalmaz, illetve Liberman a piaci verseny fokozására is ígéretet tett. A szerda esti órákban megtartott sajtótájékoztatón Naftali Bennett miniszterelnök, Avigdor Liberman pénzügyminiszter és Orna Barbivai gazdasági és ipari miniszter ismertette a … Bennett és Liberman 4,4 milliárd sékeles gazdasági csomagot jelentett be a megélhetési költségek visszafogására részletei…

Riport: Izrael szerint egy lehetséges iráni megállapodás rövid időn belül lehetőséget nyújt a kitörésre

ujkelet.live Izrael attól tart, hogy az Irán és a világhatalmak közötti nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások újraéledése miatt Teherán néhány hónap alatt hozzá fog jutni az atomfegyver előállításhoz elegendő hasadóanyaghoz, jelentette a sábát kimenetele után a Kan közszolgálati média. A riport konkrétumokkal és források megjelölésével nem szolgált, a Teherán aggasztó nukleáris előrehaladásával, eddig is közismert izraeli aggályokkal kapcsolatban. Ugyanakkor amerikai forrásokat idézett, akik elismerték a kockázat … Riport: Izrael szerint egy lehetséges iráni megállapodás rövid időn belül lehetőséget nyújt a kitörésre részletei…

Jobboldali tüntetők ezrei tiltakoztak Jeruzsálemben a kormány ellen

ujkelet.live Csütörtök este több ezren vettek részt a Szamáriai Regionális Tanács vezetője, Joszi Dagan által szervezett kormányellenes jobboldali demonstráción Naftali Bennett miniszterelnök jeruzsálemi irodája előtt. A rendőrség becslése szerint a jelenlevők többezren voltak, később a médiában megjelenő riportok körülbelül ötezer tüntetőről számoltak be. A demonstráción több ellenzéki politikus és a szervező, Dagan mellett felszólaltak a Vallásos Cionizmus frakció tagjai, Becalel Szmotrich, Itamar Ben Gvir és … Jobboldali tüntetők ezrei tiltakoztak Jeruzsálemben a kormány ellen részletei…

Az izraeliek elégedetlenek a kormány omikron-hullám kezelésével

ujkelet.live A héber médiában hétfő este közzétett felmérés szerint a megkérdezettek többsége negatívan ítéli meg a kormány Omikron válságkezelési politikáját, miközbent az étterem tulajdonosok is beszóltak a pénzügyminiszternek, aki szerint “minden vállalkozás kiváló állapotban van.” Az új szabályokat a rendkívül gyorsan terjedő Omikron-változat okozta fertőzések hirtelen megugrása közepette vezették be, végletekig megterhelve a PCR-tesztelő központokat azt követően, hogy mindazok, akik kapcsolatba kerültek a vírushordozókkal vagy … Az izraeliek elégedetlenek a kormány omikron-hullám kezelésével részletei…

Éjféltől a karantén elhagyásához negatív antigén gyorsteszt is elegendő

ujkelet.live Az Egészségügyi Minisztérium szerda éjféltől frissítette irányelveit annak érdekében, hogy a koronavírus-fertőzés miatt karanténban tartózkodó beoltott vagy felépült érintettek negatív antigénteszt kézhezvétele után kiléphessenek az izolációból. A karantén lerövidítésére az új irányelv szerint negatív antigén gyorsteszt is elfogadott [az otthoni teszt nem] és az eddig minden esetben kötelező PCR-teszt használata csak abban az esetben szükséges, ha megelőzően az antigénteszt eredménye pozitív lett. A könnyítés … Éjféltől a karantén elhagyásához negatív antigén gyorsteszt is elegendő részletei…

Startra készen a kormány egy milliárd sékeles Golán-fennsík demográfiai és technológiai fejlesztési terve

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök októberben jelentette be azt a stratégiai kormánytervezetet, amelynek végső célja a Golán – fennsík demográfiai növelése és technológiai fejlesztése. A terv megvalósításának elindításához a kabinet miniszterei vasárnap különleges heti kormányülésre érkeznek a helyszínen található Mevo Hama kibucba, ahol egy milliárd sékel (317 millió dollár) értékű fejlesztési tervet fognak jóvá hagyni az ország kiemelkedő stratégiai területének számító övezete demográfiai növekedésének ösztönzése – … Startra készen a kormány egy milliárd sékeles Golán-fennsík demográfiai és technológiai fejlesztési terve részletei…

Irodája megerősítette, hogy Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk, Abu Dzabi trónörököse elfogadta Naftali Bennett miniszterelnök meghívását és hamarosan Izraelbe látogat

ujkelet.live Az Egyesült Arab Emirátusok vezetője meghívásának eleget téve az öböl-ország fővárosában tett két napos történelmi látogatását követően Naftali Bennett hivatala hétfőn bejelentette, hogy Abu Dzabi trónörököse, Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk, elfogadta a miniszterelnök meghívását és hamarosan Izraelbe látogat. A látogatás pontos időpontját nem közölték, de Bennett utasította az illetékes tisztviselőket, hogy kezdjék meg az előkészületeket bin Zayed látogatására. A kormányfő a koronavírus … Irodája megerősítette, hogy Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk, Abu Dzabi trónörököse elfogadta Naftali Bennett miniszterelnök meghívását és hamarosan Izraelbe látogat részletei…

Izraeli kormányfő első hivatalos látogatásán, az Emirátusok külügyminisztere üdvözölte Naftali Bennett miniszterelnököt

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök Egyesült Emírségekbeli tervezett útját hivatala néhány órával korábban jelentette be, és annak ellenére, hogy történelmi jelentőségű látogatásra került sor, amely során izraeli kormányfő először látogat Abu Dzabiba, a koronavírus Omicron-változatával kapcsolatos aggodalmak miatt Bennett egy szűk delegációval indult útnak, újságírók nélkül. Indulása előtt a Ben Gurion reptéren a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy utazásának célja Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti kötelék … Izraeli kormányfő első hivatalos látogatásán, az Emirátusok külügyminisztere üdvözölte Naftali Bennett miniszterelnököt részletei…

Jeruzsálem: a görög – ciprusi csúcstalálkozón Bennett utalt az Izraelnek tulajdonított legutóbbi szíriai légicsapásra

ujkelet.live Izrael, Ciprus és Görögország nyolcadik alkalommal tartott csúcstalálkozóján, a három vezető nyilvános sajtótájékoztatót tartott a jeruzsálemi Orient Hotelben. A megbeszélésen, mindössze órákkal azután, hogy a szíriai állami média Latakia kereskedelmi kikötőjére mért és Izraelnek tulajdonított légicsapásról számolt be, Naftali Bennett miniszterelnök kijelentette, hogy a hadsereg folyamatos harcot folytat Közel-Keleten a „rossz erők ellen.” Utalva a folyamatban lévő katonai kampányra, a miniszterelnök Kyriakos Mitsotakis görög … Jeruzsálem: a görög – ciprusi csúcstalálkozón Bennett utalt az Izraelnek tulajdonított legutóbbi szíriai légicsapásra részletei…