A kormány júliusban ismét napirendre tűzi az E1 telepes építkezési projektet

ujkelet.live A Védelmi Minisztérium jóvoltából úgy tűnik ismét terítékre kerül a Jeruzsálem melletti érzékeny E1-térségben való telepes építkezés, azt követően, hogy nemzetközi nyomásra az előző kormányok, majd biztosítva Joe Biden amerikai elnököt, a jelenlegi Bennett-koalíció is felfüggesztette erre vonatkozó terveit. Az Államügyészség kedden megerősítette a tervek újbóli előkerülését a Ma’ale Adumim telepes építkezés petíciójára adott válaszában, amely során azt követelték, hogy a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság … A kormány júliusban ismét napirendre tűzi az E1 telepes építkezési projektet részletei…

Bennett: Biden a múlt hónapban értesített döntéséről, hogy az iráni gárdát továbbra is a terrorszervezetek feketelistáján szándékozik tartani

ujkelet.live A Politico hírportál kedden közzétett riportja egy magas rangú tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy Joe Biden már korábban eldöntötte, hogy megtagadja Irán követelését az Iszlám Forradalmi Gárda terrorszervezetek feketelistájáról való levételét illetően. A megjelent riport után Naftali Bennett miniszterelnök megerősítette, hogy Biden legutóbbi telefonbeszélgetésük kapcsán, a múlt hónapban tájékoztatta őt arról, hogy döntése végleges és az iráni Iszlám Forradalmi Gárdát a külügyminisztérium külföldi terroristaszervezetek … Bennett: Biden a múlt hónapban értesített döntéséről, hogy az iráni gárdát továbbra is a terrorszervezetek feketelistáján szándékozik tartani részletei…

Ultimátumot adva Netanjahunak, Edelstein ismét bedobta a tisztújítás lehetőségét

ujkelet.live A héber média a szombat kimenetele után rendre arról számolt be, hogy a baloldali Meretz képviselője, Ghaida Rinawie Zoabi múlt hétvégi nagy port kavart bejelentése után visszakozni fog és ilymódon a kormány 60 mandátumon billegve mégsem fog meghátrálni. Miközben Juli Edelstein, a Likud-lista második számú képviselője arra szólította fel az ellenzéki frakciót, hogy tartsanak tisztújító előválasztást, amennyiben a párt jelenlegi vezetője, Benjamin Netanjahu volt … Ultimátumot adva Netanjahunak, Edelstein ismét bedobta a tisztújítás lehetőségét részletei…

Kneszet: hétfőn veszi kezdetét a nyári ülésszak és a Bennett – kormány túlélési tesztje: lenni vagy nem lenni

ujkelet.live Tíz hónappal a kormány eskütétele után hétfőn kezdetét veszi a Kneszet nyári ülésszaka. A legfontosabb napirend a lenni vagy nem lenni kérdése, azaz a Bennett – koalíció képes lesz-e túlélni az Idit Szilman [Jamina] kiugrása következtében elvesztett parlamenti többség illetve a Templom-hegyi feszültségekre reagáló iszlamista Ra’am által eddig ideiglenesen felfüggesztett koalíciós tagsága miatt kialakult kormányválságot. Elkerülve a szükségtelen politikai súrlódásokat, a kormány frakciói közötti … Kneszet: hétfőn veszi kezdetét a nyári ülésszak és a Bennett – kormány túlélési tesztje: lenni vagy nem lenni részletei…

A temetőkben a viták elnémulnak – Herzog egységre szólított fel az emléknapi beszédében

ujkelet.live Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja, kedd este vette kezdetét Izraelben. Az 1860 óta vezetett adatok szerint az áldozatok száma 24068, az elmúlt egy évben 56 új név került fel az ország védelme során elhunytak listájára. Az elmúlt évben 84 hadirokkant hunyt el a szolgálat közben szerzett sérüléseik szövődményeinek következtében. Kedd este 8 órakor egy percre országszerte megszólaltak szirénák. Az … A temetőkben a viták elnémulnak – Herzog egységre szólított fel az emléknapi beszédében részletei…

Maratoni vita után a Kneszet-bizottság Amichai Sikli képviselőt szakadárnak nyilvánította

ujkelet.live Idit Szilman (Jamina) koalícióból való kilépését követően, és a pártján belüli fegyelem hiánya miatt ért kritikákra reagálva Naftali Bennett miniszterelnök úgy döntött szankcionálja a Jamina lázadó törvényhozóját Amichai Siklit, aki hónapokkal ezelőtt már tulajdonképpen ténylegesen átállt az ellenzékbe. Szilman kiugrását követően Bennett kormánya 60 parlamenti képviselőre zsugorodva elvesztette minimális többségét, így az újabb lehetséges dezertőrök elrettentéseként, a Jamina a Kneszet-bizottság elé vitte a döntést, … Maratoni vita után a Kneszet-bizottság Amichai Sikli képviselőt szakadárnak nyilvánította részletei…

Bennett Guterresnek: a nemzetközi közösség nem szolgálhatja a terroristák programját

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral szombaton történt beszélgetése során csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a nemzetközi szervezet nem ítéli el a legutóbbi gázai rakétatámadásokat. „A nemzetközi közösség nem szolgálhatja a terrorszervezetek programját. Izrael a stabilizáló erő” – mondta Bennett a szervezet vezetőjének, hozzátéve „ha nem teremtettünk volna rendet muszlimok tízezrei nem tudtak volna imádkozni,” áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében. Az elmúlt napokban heves … Bennett Guterresnek: a nemzetközi közösség nem szolgálhatja a terroristák programját részletei…

Riport: Jeruzsálem sikerként könyvelte el, miszerint Biden elállt attól a szándékától, hogy az iráni gárdát törölje a terrorszervezetek feketelistájáról

ujkelet.live A zsidó állam régióbeli, az Ábrahám Egyezményhez kötődő arab szövetségeseivel együtt ellenzi, hogy az Egyesült Államok visszatérjen az iráni nukleáris megállapodáshoz, melynek útjában, utolsó akadályként Teherán azon követelése áll, miszerint a Biden-kormány távolítsa el az Iszlám Forradalmi Gárdát a Külföldi Terrorszervezetek feketelistájáról. Joe Biden elnökkel szemben, a nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatos nem titkoltan eltérő véleményét Naftali Bennett miniszterelnök és kabinetje azonban nem a médiában üzengetve … Riport: Jeruzsálem sikerként könyvelte el, miszerint Biden elállt attól a szándékától, hogy az iráni gárdát törölje a terrorszervezetek feketelistájáról részletei…

Joe Biden amerikai elnök részvétét és szilárd támogatását fejezte ki Naftali Bennett miniszterelnöknek az elmúlt napok terrortámadásait követően

ujkelet.live Joe Biden amerikai elnök szerdán részvétét és támogatását fejezte ki Naftali Bennett miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetése során, a közelmúltban bekövetkezett tizenegy halálos áldozatot követelő terrorhullámmal kapcsolatban – közölte a Fehér Ház. Néhány órával azután, hogy legutóbb egy palesztin terrorista öt személyt meggyilkolt Tel-Aviv egyik ultraortodox negyedében, Biden „hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szilárdan és határozottan kiáll a zsidó állam mellett a terrorfenyegetéssel illetve az Izrael … Joe Biden amerikai elnök részvétét és szilárd támogatását fejezte ki Naftali Bennett miniszterelnöknek az elmúlt napok terrortámadásait követően részletei…

Bennett elítélte a Szaúd Arábia elleni húti támadást

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök elítélte a jemeni húti lázadók által pénteken Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád és a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda kikötőváros ellen indított támadást. ,,Izrael Állam sajnálatát fejezi ki a Szaúd-Arábiai Királyság felé, az Irán által támogatott hútik által elkövetett szörnyű támadás miatt.” ,,Ez a támadás újabb bizonyíték arra, hogy Irán regionális agressziója nem ismer határokat, és megerősíti az iráni IRGC terrorista szervezetként való megjelölésének … Bennett elítélte a Szaúd Arábia elleni húti támadást részletei…