Új Kelet Live Podcast – éjszakai hírek

ujkelet.live/ éjszakai hírek podcast Nir Barkat, a Likud képviselője pénteken kritizálta Miri Regevet, aki a Jediot Ahronotnak nyilatkozva kifogásolta, hogy a Likud vezetése főként askenázi férfiakból áll mondván, eljött az ideje az ország következő szefárd miniszterelnökének. A héten elején újabb hőhullám kezdődik, de szerdától kezdve a nappali órákban országszerte enyhén csökken a hőmérséklet. Új Kelet Live Podcast – éjszakai hírek részletei…

Húsz év diplomáciai szünet után, Lapid Marokkóba látogat

ujkelet.live Jáir Lapid külügyminiszter szerdán kétnapos hivatalos látogatásra indul Marokkóba, Rabatban megnyitja az izraeli összekötő irodát, és találkozik marokkói kollégájával, Naszer Bouritával. Csütörtökön találkozik a helyi zsidó közösséggel, és a Bet-Él zsinagógában közös imán vesz részt. Külügyminiszterként David Lévi 1999. decemberi útja után, Szilvan Salom 2003-ban járt utoljára Marokkóban, azt követően, hogy Izrael a második Intifáda kitörésével bezárta diplomáciai képviseletét. Izrael és Marokkó az 1960-as … Húsz év diplomáciai szünet után, Lapid Marokkóba látogat részletei…

Lapid a római külügyi találkozóról: Jeruzsálemnek komoly fenntartásai vannak az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban

ujkelet.live Közvetlenül az Egyesült Arab Emirátusokba történő látogatása előtt Jáir Lapid, mint a Bennett – kormány külügyminisztere, első hivatalos külföldi útján Rómában találkozott Antony Blinken amerikai, Abdullatif al-Zayani bahreini és Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel. Az izraeli – amerikai külügyminiszteri találkozón Lapid a zsidó állam nevében részvétét fejezte ki a miami katasztrófa áldozatainak. Nyitó beszédében Lapid elmondta, hogy az új kormány megalakulását követő napokban felvette … Lapid a római külügyi találkozóról: Jeruzsálemnek komoly fenntartásai vannak az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban részletei…

Bahrein és az Emirátusok üdvözölte az új kormányt a régión belüli fejlődés és a további együttműködés reményében

ujkelet.live Donald Trump volt amerikai elnök kezdeményezése révén létrejött és a volt miniszterelnök, Benjamin Netanjahu által aláírt Ábrahám – egyezmény szövetséges országai, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein hétfőn üdvözölte az új izraeli kormányt. Abdullah bin Zayed, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere már hétfőn felvette a kapcsolatot Jáir Lapid külügyminiszterrel, és megvitatta a kölcsönös együttműködést és az Ábrahám- egyezményt – közölte az Emirátusok Külügyminisztériuma Twitteren. … Bahrein és az Emirátusok üdvözölte az új kormányt a régión belüli fejlődés és a további együttműködés reményében részletei…

Az Egyesült Arab Emírségek szokatlan kritikát fogalmazott meg és felszólította a zsidó államot a jeruzsálemi feszültségek csökkentésére

ujkelet.live Az Egyesült Arab Emírségek vasárnap közzétett nyilatkozata, amelyben felszólította Izraelt, hogy csökkentse a Jeruzsálemben kialakult feszültséget, a zsidó államnak címzett szokatlan kritikát fogalmazott meg, azt követően, hogy mindkét ország tavaly ratifikálta az Ábrahám – egyezményt és a normalizációs megállapodást. Az Egyesült Arab Emírségek nyilatkozata kizárólag a jeruzsálemi konfliktusra vonatkozott és nem említette a Hamász terrorszervezet zsidó állam elleni erőszakos támadásainak fokozódását, amely során a … Az Egyesült Arab Emírségek szokatlan kritikát fogalmazott meg és felszólította a zsidó államot a jeruzsálemi feszültségek csökkentésére részletei…

Idén először jelölték meg hivatalosan a Jom haSoá napját az Ábrahám – egyezmény Öböl-menti országaiban

ujkelet.live Az idei alkalom lesz az első, amikor a Jom haSoá napját hivatalosan megjelölik egy arab országban. Egyidejűleg az izraeli Holokauszt gyásznappal az Ábrahám-egyezményt aláíró Öböl-menti országokban élő zsidók és muzulmánok megemlékezéseket fognak tartani. https://twitter.com/hnonoo75/status/1379661471093772292?s=21 Szerda este Dubajban zsidó és arab izraeliek küldöttségével együtt tartanak megemlékezést. Az Öböl-menti országokban több tucat a közösségi médiából ismert személy csatlakozása révén a szervezők remélik, hogy sikerül továbbadni a … Idén először jelölték meg hivatalosan a Jom haSoá napját az Ábrahám – egyezmény Öböl-menti országaiban részletei…

A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy nem fog sírni amennyiben a választásokon számára kedvezőtlen eredmény születik

ujkelet.live A jövő kedden esedékes két éven belüli immár negyedik választások előtt a katonai rádió riportere többek között az elmúlt napok diplomáciai eseményeivel kapcsolatban is kérdezte a miniszterelnököt, aki egy rövid kitérő kapcsán az újságíró felvetésére elutasította az ellene folyó vádemelés lehetséges következményeit, mondván, hogy a vádak összeomlanak és továbbra is össze fognak omlani valamint hangsúlyozta, nagyon reméli, hogy a bírák tisztességes döntést fognak hozni. … A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy nem fog sírni amennyiben a választásokon számára kedvezőtlen eredmény születik részletei…

Breaking: Netanjahu csütörtökön találkozik Mohammed Bin Zayed koronaherceggel az Egyesült Arab Emirátusokban

ujkelet.live Barak Ravid, a walla hírportál riporterének forrásai szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök csütörtökön első hivatalos látogatása alkalmával az Egyesült Arab Emírségekbe látogat, kevesebb mint két héttel a választások előtt. A miniszterelnök Abu Dzabiban találkozni fog Mohammed Bin Zayed koronaherceggel. 🇮🇱🇦🇪 — BREAKING: Israel Prime Minister Benjamin Netanyahu will fly on Thursday for his first visit to the United Arab Emirates and will meet with crown … Breaking: Netanjahu csütörtökön találkozik Mohammed Bin Zayed koronaherceggel az Egyesült Arab Emirátusokban részletei…

Reggeli gyors – a szaúdiak szerint az Al-Aksa csak egy mecset, de a muszlimok imádsága kizárólag Mekka felé irányul

ujkelet.live Szaúdi Twitter-felhasználók által néhány nappal ezelőtt indított internetes kampány deklarálja, hogy a muszlimoknak kizárólag Mekka felé kellene imádkozniuk, ezáltal csökkentve a Templom-hegy jelentőségét a muszlimok számára. Az új retorikát hangoztató szaúdi Twitter-oldalak azt az üzenetet kezdték el hirdetni, hogy számunkra a zsidó imák iránya nem számít. https://twitter.com/eretzisrael/status/1368756811826880513?s=21 A Twitter oldalakon terjesztett kampány, melynek célja Mekka és Medina fontosságának hangsúlyozása, mint az iszlám legfőbb szent … Reggeli gyors – a szaúdiak szerint az Al-Aksa csak egy mecset, de a muszlimok imádsága kizárólag Mekka felé irányul részletei…

Éjféli gyors – a Miniszterelnöki Hivatal elnézést kért és nem tartja felelősnek az Egyesült Arab Emírségeket a megnövekedett izraeli fertőzések miatt.

ujkelet.live Az Egyesült Arab Emírségek tisztviselői magyarázatért fordultak a Miniszterelnöki Hivatalhoz az izraeli Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi szolgáltatási részlegének vezetője, Dr. Sharon Alroj-Preisz nyilatkozatával kapcsolatban. Tudván, hogy a doktornő megjegyzése egy rosszul sikerült poén volt az Emírségek tisztviselői mégis megdöbbentek a nyilatkozattól, amely rossz szájízt hagyott maga után. A Miniszterelnöki Hivatal elnézést kért a megjegyzésért, hozzá téve, hogy Izrael nem tartja felelősnek az öböl-államot a megnövekedett … Éjféli gyors – a Miniszterelnöki Hivatal elnézést kért és nem tartja felelősnek az Egyesült Arab Emírségeket a megnövekedett izraeli fertőzések miatt. részletei…