Ismét komoly gondban a koalíció

ujkelet.live A koalíció ismét akadályba ütközött egy törvény megújítása miatt, amely kiterjeszti az izraeli polgári és büntetőjogi védelmet a Júdea és Szamáriában élő izraeliekre. Az ötévente megújítandó és június végén lejáró törvényjavaslat hétfőn lekerült az asztalról egy hétre, miután a koalíció nem tudott többségi támogatást biztosítani hozzá. A Júdea és Szamáriára vonatkozó rendkívüli intézkedés megszavazása ,,új próbatétel a koalíció számára” – mondta kedden Gideon Szá’á … Ismét komoly gondban a koalíció részletei…

Két új kinevezés és egy újabb távozás Bennett irodájában

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök Eden Bizmant nevezte ki kabinetfőnöknek Tal Gan-Cvi helyére, jelentette be hétfőn a Miniszterelnöki Hivatal. Bizman közel egy évig volt a Miniszterelnöki Hivatal főigazgató-helyettese. Korábban az Állami Számvevői Hivatal főigazgató-helyetteseként, valamint Bennett kabinetfőnökeként dolgozott, amikor utóbbi oktatási miniszter volt. A 36 éves négygyerekes apa Bizman a Bar-Ilan Egyetemen szerezte jogi alapdiplomáját és üzleti adminisztrációs mesterdiplomáját. Bennett irodája szerint Bizman a következő napokban … Két új kinevezés és egy újabb távozás Bennett irodájában részletei…

Izrael közölte a Legfelsőbb Bírósággal, hogy Chomes illegális előörs kiürítésre kerül – valamikor

ujkelet.live Izrael vasárnap közölte a Legfelsőbb Bírósággal, hogy a szamáriai Chomes illegális előőrsöt ki kell üríteni, válaszul a palesztin földbirtokosok petíciójára, jelentette a Haaretz hírportál. Az állam ugyanakkor nem részletezte, hogy mikor ürítik ki a telepet. A petíció arra kényszerítette a kormányt, hogy magyarázza el, miért tette lehetővé a telepesek számára, hogy szinte állandó jelenlétet hozzanak létre Chomesban, annak ellenére, hogy ez kifejezetten illegális. Izrael … Izrael közölte a Legfelsőbb Bírósággal, hogy Chomes illegális előörs kiürítésre kerül – valamikor részletei…

A Likud szavazata nélkül elfogadta a Kneszet a katonák tandíj-ösztöndíj programját

ujkelet.live Feszült politikai indulatok, a szakadék szélén táncoló koalíció és a Likudon belüli véleménykülönbségek közepette a Kneszet plénuma hajnalban végül megszavazta az izraeli hadsereg veterán katonái számára a tandíj-ösztöndíjra vonatkozó jogszabályt. A „MeMadim LeLimudim” avagy „Az egyenruhától a tanulmányokig” néven ismert tandíj-ösztöndíj program a leszerelt harci csapatoknak és más kedvezményezett katonáknak biztosít tanulmányi támogatást. Az ösztöndíj – program 2016-ban indult a hadsereg volt vezérkari főnöke, … A Likud szavazata nélkül elfogadta a Kneszet a katonák tandíj-ösztöndíj programját részletei…

Ismét 60: A Meretz lázadó képviselője meggondolta magát, visszatér a koalícióba

ujkelet.live A baloldali Meretz lázadó képviselője, Ghaida Rinawie Zoabi vasárnap délután közölte, hogy visszatér a koalícióba. Bejelentésére közvetlenül az után került sor, hogy találkozott Jáir Lapid külügyminiszterrel a külügyminisztériumban, ahova több arab polgármester kíséretében érkezett. Az ülésen Hamad Amar, a pénzügyminisztérium minisztere (Jiszráel Beitenu) és Eszawi Fredzs regionális miniszter (Meretz) is jelen volt. A nyilvános találkozó végén Lapid és Rinawie Zoabi négyszemközt folytatta a tárgyalást. … Ismét 60: A Meretz lázadó képviselője meggondolta magát, visszatér a koalícióba részletei…

Bennett: Biztos vagyok benne, ha továbbra is jóakaratról teszünk tanúbizonyságot, a kormány felülkerekedik a válságokon

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap, a heti kormányülés kezdetén elhangzott beszéde: ,,A kormány ma újabb történelmi lépést tesz a fogyatékkal élők társadalomba való integrálása felé. Ma hagyjuk jóvá barátaim, Jáir Lapid külügyminiszter és Meir Cohen jóléti és szociális miniszter által vezetett kormánytörvényt, amely – első alkalommal – hivatalosan törvényben meghatározza a fogyatékossággal élők jogait és a nekik járó szolgáltatásokat. Körülbelül 2 milliárd sékelt különítünk el … Bennett: Biztos vagyok benne, ha továbbra is jóakaratról teszünk tanúbizonyságot, a kormány felülkerekedik a válságokon részletei…

Új választások felé: A Meretz képviselője bejelentette kilépését a koalícióból, mely így kisebbségbe került

ujkelet.live A baloldali Meretz képviselője, Ghaida Rinawie Zoabi csütörtökön bejelentette, hogy kilép a koalícióból, mely ezzel a 120 székes Kneszetben csupán 59-et birtokol. A sajtó szerint Naftali Bennett miniszterelnök, Jáir Lapid külügyminiszter és a Meretz vezetője, Nitzan Horowitz is a médiából értesült a lépésről. Lemondó levelében Rinawie Zoabi azt írta, hogy abban a reményben csatlakozott a koalícióhoz, hogy a benne együttműködő arabok és zsidók hozzájárulhatnak … Új választások felé: A Meretz képviselője bejelentette kilépését a koalícióból, mely így kisebbségbe került részletei…

Bennett szerint intenzív munka kezdődik, hogy a kormány jövő hónapban elfogadhassa a költségvetést; Gantz összevitatkozott a miniszterelnökkel

ujkelet.live Az alábbiakban közöljük Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap, a heti kormányülés kezdetén elhangzott beszédét: ,,A hétvégén elveszítettük az egyik legjobb emberünket, Noam Raz főtörzsőrmestert a Jamam terrorelhárító elit egységből, emléke legyen áldott, aki megsebesült a Dzsenin térségében indított terroristák elleni hadműveletben. Noam 23 éven át szolgált a Jamamban, számos műveletben vett részt, hogy megóvja Izrael polgárainak biztonságát. Noam szerette Izraelt, és Izrael hőse volt. Alig … Bennett szerint intenzív munka kezdődik, hogy a kormány jövő hónapban elfogadhassa a költségvetést; Gantz összevitatkozott a miniszterelnökkel részletei…

Nyilvánosságra hozták a Bennett családjának fenyegető leveleket és golyót küldő gyanúsított személyazonosságát

ujkelet.live A 65 éves Ilana Szporta Hania askeloni lakost gyanúsítja a rendőrség, hogy fenyegető leveleket küldött golyókkal Naftali Bennett miniszterelnök családjának, közölte a média, miután a személyazonosságára vonatkozó hírzárlatot feloldották. Hania fogvatartását vasárnapig meghosszabbították. Egy rendőrségi nyomozó szerint ,,a fenyegető levelek között szerepel a miniszterelnök, felesége és fia elleni zsarolás és gyilkossággal való fenyegetés”. A gyanúsítottat, Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető támogatóját, a rendőrség hétfőn tartóztatta … Nyilvánosságra hozták a Bennett családjának fenyegető leveleket és golyót küldő gyanúsított személyazonosságát részletei…

Egyelőre elmarad a dráma: A Ra’am ad még egy esélyt a koalíciónak

ujkelet.live A Likud vezette ellenzék Naftali Bennett miniszterelnök kormányának menesztésére tett kísérlete szerdán elakadt, miután a Ra’am, az izraeli kormánykoalíció iszlamista pártja bejelentette, hogy nem támogatja a parlament feloszlatásáról szóló törvényjavaslatot. A párt vezetője, Manszúr Abbász a Kneszetben az újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy pártja, amely először befagyasztotta tagságát majd a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzött a Templom-hegyen kitört zavargások kezelése miatt a ramadán idején, ,,ad még … Egyelőre elmarad a dráma: A Ra’am ad még egy esélyt a koalíciónak részletei…