Izrael várhatóan hamarosan megszünteti a kötelező repülőtéri COVID-teszteket

ujkelet.live Izrael várhatóan hamarosan eltörli az érkező utasoknál a kötelező COVID-19 teszt végezését, jelentette kedden a héber sajtó. A jelenleg érvényben lévő koronavírus-rendelet szerint a Ben Gurion repülőtéren landoló utasoknak tesztet kell végezniük, amelyet saját zsebből kell kifizetniük. A tesztelést követően az érkezőknek 24 órára karanténba kell vonulniuk, vagy amíg meg nem kapják a teszt eredményét, attól függően, hogy melyikre kerül sor hamarabb. A 12-es … Izrael várhatóan hamarosan megszünteti a kötelező repülőtéri COVID-teszteket részletei…

Koronavírus Izraelben: A második omikron-alvariánst azonosították a héten a reptéren

ujkelet.live Azonosították a koronavírus új omikron alvariánsának első két esetét az érkező utasok között a Ben Gurion repülőtéren, közölte kedden az Egészségügyi Minisztérium, egy nappal azután, hogy bejelentette egy másik alvariáns első eseteit. A minisztérium közleménye szerint a két utas tesztje pozitív lett a BA.5 néven ismert alváltozatra. Azt nem árulták el, hogy honnan érkeztek, és hogy együtt utaztak-e. Hétfőn a minisztérium közölte, hogy három … Koronavírus Izraelben: A második omikron-alvariánst azonosították a héten a reptéren részletei…

Koronavírus Izraelben: Búcsú a maszkoktól

ujkelet.live Szombat este 8 órakor feloldották Izraelben a beltéri kötelező maszkviselésre vonatkozó rendeletet, amely a még érvényben lévő néhány koronavírus-korlátozás egyike volt. A mandátum hivatalosan május 1-jén jár le. „Idén – a Mimouna maszk nélkül” – írta Naftali Bennett miniszterelnök szombat este Twitteren, utalva a pészachot követő népszerű marokkói zsidó ünnepre. Bennett miniszterelnök és Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter múlt héten közös nyilatkozatban jelentette be a … Koronavírus Izraelben: Búcsú a maszkoktól részletei…

Koronavírus Izraelben: Megszűnik a kötelező maszkviselés beltérben

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök és Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter közös nyilatkozata szerint Izrael szombat este megszünteti a beltéri kötelező maszkviselést. A döntés nem vonatkozik a fokozottan veszélyeztetett helyekre, így a kórházakra, repülőjáratokra, idősotthonokra, valamint a karanténba tartózkodóknak is kötelező marad. Bennett és Horowitz közölte, hogy a döntés a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése miatt született. Kedden az Egészségügyi Minisztérium 4583 új COVID-esetet regisztrált, ami négy hónapos … Koronavírus Izraelben: Megszűnik a kötelező maszkviselés beltérben részletei…

Koronavírus Izraelben: Ismét 1 alatt a reprodukciós szám

ujkelet.live Az Egészségügyi Minisztérium reggel közzétett adatai szerint a szombaton regisztrált 7338 új esettel 58749-re módosult az aktív koronavírusos esetek száma Izraelben. A járvány kitörése óta összesen 3938759 polgár fertőződött meg. Jelenleg 789 beteget kezelnek kórházban, 277 állapota súlyos és 102 szorul lélegeztetőre. A halottak száma 10518. A 32209 tesztből 22,78 százalék lett pozitív. A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 6703331 polgár kapta meg legalább … Koronavírus Izraelben: Ismét 1 alatt a reprodukciós szám részletei…

Naftali Bennett miniszterelnök koronavírusos

ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök koronavírus-tesztje pozitív lett, közölte a miniszterelnök szóvivője hétfő reggel. A közlemény szerint a miniszterelnök jól érzi magát, és otthonról fog dolgozni. Bennett reggel helyzetértékelést tart a tegnap esti terrortámadásról Beni Gantz védelmi miniszter, Omer Barlev belbiztonsági miniszter, Aviv Kochavi vezérkari főnök, Ronen Bar Sabak-igazgató, Kobi Sabtáj rendőrfőnök és más tisztviselők részvételével. Bennett tegnap este látogatást tett a terrortámadás helyszínén, és a … Naftali Bennett miniszterelnök koronavírusos részletei…

Egy izraeli tanulmány szerint a negyedik adag vakcina 78 százalékkal csökkenti a COVID miatti halálozás kockázatát

ujkelet.live A két legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató szombaton közzétett különálló tanulmányai azt sugallják, hogy a negyedik vakcina jelentősen csökkenti a COVID-19 miatti elhalálozás kockázatát a három adag által nyújtott védelemhez képest, jelentette a Haaretz hírportál. Izraelben minden 60 év feletti személy jogosult a 4. adag COVID-oltásra, de csak körülbelül 50%-uk vette fel. A Clalit, Izrael legnagyobb egészségpénztára által végzett tanulmány a halálozás kockázatának csökkenését bizonyítja, … Egy izraeli tanulmány szerint a negyedik adag vakcina 78 százalékkal csökkenti a COVID miatti halálozás kockázatát részletei…

Koronavírus Izraelben: 13603 új esetet regisztráltak szerdán

ujkelet.live Az Egészségügyi Minisztérium reggel közzétett adatai szerint a szerdán regisztrált 13603 új esettel 66821-re módosult az aktív koronavírusos esetek száma Izraelben. A járvány kitörése óta összesen 3818065 polgár fertőződött meg. Jelenleg 786 beteget kezelnek kórházban, 301 állapota súlyos és 130 szorul lélegeztetőre. A halottak száma 10455. A 71292 tesztből 19,08 százalék lett pozitív. A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 6701764 polgár kapta meg legalább … Koronavírus Izraelben: 13603 új esetet regisztráltak szerdán részletei…

Koronavírus Izraelben: 13384 új esetet regisztráltak kedden

ujkelet.live Az Egészségügyi Minisztérium reggel közzétett adatai szerint a kedden regisztrált 13384 új esettel 64271-re módosult az aktív koronavírusos esetek száma Izraelben. A járvány kitörése óta összesen 3805449 polgár fertőződött meg. Jelenleg 849 beteget kezelnek kórházban, 300 állapota súlyos és 119 szorul lélegeztetőre. A halottak száma 10449. A 77638 tesztből 17,24 százalék lett pozitív. A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 6701597 polgár kapta meg legalább … Koronavírus Izraelben: 13384 új esetet regisztráltak kedden részletei…

Koronavírus Izraelben: 14460 új esetet regisztráltak hétfőn

ujkelet.live Az Egészségügyi Minisztérium reggel közzétett adatai szerint a hétfőn regisztrált 14460 új esettel 57152-re módosult az aktív koronavírusos esetek száma Izraelben. A járvány kitörése óta összesen 3791560 polgár fertőződött meg. Jelenleg 786 beteget kezelnek kórházban, 320 állapota súlyos és 138 szorul lélegeztetőre. A halottak száma 10431. A 86924 tesztből 16,64 százalék lett pozitív. A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 6701415 polgár kapta meg legalább … Koronavírus Izraelben: 14460 új esetet regisztráltak hétfőn részletei…