ujkeletlive
Azt követően, hogy a héten megerősítette a Gázai átfogó béketerv második szakaszának kezdetét, Donald Trump elnök megjegyezte, miszerint „nagy megtiszteltetés számomra bejelenteni, hogy A BÉKEBIZOTTSÁG megalakult. A Bizottság tagjait hamarosan közzéteszem, de teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy ez a Legnagyobb és Legrangosabb Bizottság, amely valaha is, bárhol összegyűlt.” Az elnök ígéretéhez híven a Fehér Ház péntek éjszaka nyilvánosságra hozta a Gázai Béketanács (Gaza Board of Peace) Végrehajtó Bizottságának névsorát.
A Trump elnök vezetésével működő Béketanács alatt, de a palesztin technokrata kormány felett álló nemzetközi testület felügyeli az újonnan megalakult gázai palesztin technokrata kormány tevékenységét, valamint koordinálja az enklávé újjáépítésének, és demilitarizálásának folyamatát.
A Béketanács gázai főképviselője
- Nikolai Mladenov – korábbi ENSZ-megbízott, kinevezése gyakorlatilag ügyvezető igazgató (CEO), és a Végrehajtó Bizottság felé tartok beszámolással, amelynek
Tagjai
- Steve Witkoff, a Fehér Ház megbízottja;
- Jared Kushner, Trump elnök főtanácsadója és veje
- Hakan Fidan, török külügyminiszter;
- Ali Al-Thawadi, katari miniszter;
- Hassan Rashad tábornok, az egyiptomi hírszerzés főnöke;
- Tony Blair, volt brit miniszterelnök;
- Marc Rowan, milliárdos üzletember;
- Reem Al-Hashimy, az Egyesült Arab Emírségek külügyi minisztere;
- Jakir Gabai, izraeli-ciprusi ingatlanmágnás;
- Sigrid Kaag, korábbi gázai ENSZ megbízott.
A Végrehajtó Bizottság egy-egy meghatározott, Gáza stabilizálása szempontjából kritikus portfólióért felel, beleértve a kormányzati kapacitásépítést, a regionális kapcsolatokat, az újjáépítést, a befektetésösztönzést, a nagyléptékű finanszírozást és a tőkemobilizációt, – közölte a Fehér Ház., továbbá bejelentette, miszerint
- Jared Kushner két közeli tanácsadója – Aryeh Lightstone, aki az elmúlt hónapokban Kushner izraeli képviselőjeként tevékenykedett, és Josh Gruenbaum, a gázai újjáépítési terv kidolgozója – a Béketanács főtanácsadóiként dolgozik majd, feladatuk lesz a stratégiai, és a napi műveletek irányítása, illetve „a Tanács mandátumának, és diplomáciai prioritásainak fegyelmezett végrehajtássá való alakítása,” – áll Fehér Ház közleményében.
- Jasper Jeffers amerikai tábornok a Gázai Nemzetközi Stabilizációs Erők parancsnoka; felügyel minden, a palesztin technokrata kormányhoz kapcsolódó biztonsági ügyet, segíti a Gázai övezet demilitarizálására irányuló erőfeszítéseket, és felügyeli a humanitárius segélyek, valamint az újjáépítési anyagok biztonságos szállítását, hogy azok ne kerülhessenek a Hamász kezére.
Megjegyzendő, hogy Izrael tiltakozása ellenére Törökország és Katar továbbra is befolyásos és aktív szereplő marad Gázában, ugyanakkor a kétségesnek tűnő Egyesült Arab Emírségek végül mégis úgy döntött, hogy képviselteti magát a testületben.