Avi/ujkelet.live
A háború 339. napja: Az Izraeli Védelmi Erők kezdeti vizsgálata feltárta, milyen borzalmas körülmények között tartották fogva a hat izraeli túszt – Hersh Goldberg-Polin, Eden Jerusalmi, Ori Danino, Alex Lobanov, Karmel Gat és Almog Szaruszi – a gázai alagutakban. A 12-es csatorna tegnap esti riportja szerint az Izraeli Védelmi Erők szóvivője prezentálta a megállapításokat a túszok családjaival, melyek az embertelen körülmények közötti túlélés nehéz valóságát írják le, amely a hat túsz a Hamász terroristái általi brutális meggyilkolásával végződött.
- A terroristák egy nappal azelőtt gyilkolták meg a túszokat, hogy az izraeli erők megérkeztek volna az alagúthoz.
- Bizonyíték van arra, hogy az elraboltak egy része védte magát és harcolt a terroristákkal, akik lelőttek őket. A 13-as csatorna „törvényszéki orvosszakértői” megállapításokat idézett, amelyek szerint „Hersh, Ori, Alex és Almog védte Edent és Karmelt”.
- A túszokat egy kicsi és keskeny alagútban tartották fogva, épp, hogy két ember elfért egymás mellett, és túl alacsony volt ahhoz, hogy teljesen felegyenesedjenek.
- Az alagútban nem voltak szellőzőnyílások, és a túszoknak légzési nehézségei voltak.
- Az alagútban nem volt WC vagy zuhanyzó.
- A túszok vizespalackokkal tisztálkodtak, amelyeket ivásra is használtak.
- A túszok szenvedtek az éhezéstől és drasztikusan lefogytak. Eden Jerusalmi 36 kg-ra fogyott le.
- Találtak néhány fehérjeszeletet, de azok nem voltak elegendőek az éhség megelőzésére.
- Volt egy generátor és egy kis zseblámpa, ami nem mindig működött.
- Találtak egy sakktáblát, írószereket és jegyzetfüzeteket.
- A jegyzetfüzeteket a biztonsági erők begyűjtötték, és eljuttatják a családokhoz.
A 12-es csatornának nyilatkozó családok egyike azt kívánta hangsúlyozni, hogy a túszok ,,mindent megtettek a túlélésért” lehetetlen körülmények között. A család bírálta a kormányt, amiért nem tesz eleget kötelességének, hogy megmentse a túszokat.
A túszokat lőtt sebekkel találták a fejükön, és súlyos elhanyagolás jelei látszottak testükön. Sokáig nem zuhanyoztak, és az egyik túszon megkötözés nyomait találták. Emellett jeleket találtak a túszejtés során szerzett korábbi sérüléseikre is, amelyeket idővel elláttak.
A zord körülmények ellenére a túszoknak sikerült 330 napot túlélniük a fogságban.

A múlt héten Binjámin Netanjahu miniszterelnök azt mondta, hogy a túszok gyilkosai „hidegvérrel” agyonlőtték őket. ,,Golyókkal szitává lőtték őket… tarkón lőtték őket”.
A Ynet hírportál szerint a hadsereg tegnap este a biztonsági kabinet ülésén megrázó felvételeket mutatott be az alagút belsejéből, ahol a Hamász a hat túszt tartotta. A videót a hadsereg készítette, és Joáv Gallant védelmi miniszter utasítására mutatták be a minisztereknek. A hadsereg azt tervezi, hogy megmutatja a videót a túszok családjainak, majd a családok kívánsága szerint döntenek arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e.
A kabinet tagjait megdöbbentette a felvétel, és teljes sokkban voltak. Az ülesen jelenlévő forrás közölte: ,,Nagyon kemény volt. Nagyon nehéz volt végignézni. A meghallgatáson a légkör nagyon feszült volt. Ez szemléltette számunkra a Hamász kegyetlenségét és azt a nehézséget, amelyben a túszok vannak.”
A 12-es csatorna hétfő este arról számolt be, hogy a családok a videóból megtudták, hogyan gyilkolták meg szeretteiket. Az alagútban kaotikus jelenet zajlott, és a túszokat különböző helyszíneken lőtték le. Nyilvánvalóan nem együtt végezték ki őket, hanem lelőtték őket, amikor menekülni vagy küzdeni próbáltak. A jelek az alagútban arra utaltak, hogy egymást is próbálták védeni.
A hadsereg előzetes vizsgálata a rafahi alagútban meggyilkolt hat túsz kapcsán feltárta, hogy az alagút előtt álló őrszemek azonosították az irányukba mozduló izrael katonákat – és nyilvánvalóan ez okozta, hogy meggyilkolták a túszokat és elmenekültek a helyszínről, jelentette múlt héten a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.
A csapatok arra utaló jeleket talált a terepen, ahol megtalálták a túszok holttestét, hogy a Hamász őrszemei valós időben figyelték az izraeli erőket.
Az alagútba vezető nyílásnál rajzok, plüssfigurák és rajzfilmfigurás falfestmények voltak.
A hadsereg többek között ügyel arra, hogy ne menjen olyan helyekre, ahol hírszerzési információk vannak az életben lévő túszokról – ezek olyan információk, amelyeket valós időben továbbítanak a terepen lévő erőknek.
Elképzelhető, hogy a hat túsz esetében az információ nem volt teljes – így az erők nem tudhatták, hogy a túszokat fogva tartó terroristák valós időben figyelik őket.
101 túsz maradt Gázában, 35 közülük már nem él. November végén 105 civil szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, nyolcat pedig a csapatok mentettek ki. 37 túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt.
A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet.
Tegnap este Tel Avivban a Túszok terén megemlékezést tartottak arról, hogy Mengisztu pontosan tíz évvel ezelőtt ment be a Gázai övezetbe, ahol a Hamász foglyul ejtette. Családtagjai ezt ,,kiáltás, ima és szolidaritás” eseményként határozzák meg, és megígérték: ,,A küzdelem mindaddig folytatódik, amíg Avera nincs velünk. Nem nyugszunk, amíg vissza nem tér. Felszólítjuk a nyilvánosságot és a vezetőket, hogy továbbra is álljanak mellettünk, és segítsenek hazahozni.”
2014. szeptember 7-én, néhány héttel az Erős szikla hadművelet befejezése után, a 28 éves Mengisztu Askelonból, átlépte a gázai határt Zikim térségében. Tette ezt Izrael egyik legbiztonságosabb és legvédettebb területén keresztül, a biztonsági erők szeme láttára. Körülbelül 8,5 évig semmilyen információ nem érkezett az állapotáról, mígnem 2023. január 16-án a Hamász közzétett egy videót róla. Ma egyike annak a 101 izraelinek, akiket az övezetben tartanak fogva a Vaskardok háború kitörése óta.
“A túszok védekeztek és harcoltak gyilkosaikkal” bejegyzéshez 4 hozzászólás
Hozzászólások lezárva