Netanjahu a Rothman-incidensre hivatkozott, felzúdulást keltve a Kneszetben

2
Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelenti a reformterv befagyasztását 2023. március 27. Fotó: YouTube

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn felszólalt a Kneszetben zajló 40 aláírással összehívott vitán, melynek témája: ,,A kormány tehetetlensége a gyilkossági ügyek megduplázódásával szemben”. A háttérben az ellenzékiek skandálásai hallatszottak, megszakítva Netanjahu beszédét, amely hosszasan utalt az igazságügyi reform elleni tüntetésekre és a ,,kormányminiszterekkel szembeni fenyegetésekre”. Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid így válaszolt neki: ,,Hol voltál, amikor golyót küldtek [Naftali] Bennett fiának?”

A miniszterelnök beszéde közben a többnyire arab törvényhozók alkotta Hadas-Ta’al pártból Ahmed Tibi a pódiumhoz lépett, és Netanjahuhoz fordult, aki azzal nyitotta beszédét, hogy az arab pártok Kneszet tagjait meghívta egy találkozóra.

,,Eleinte komolyan válaszoltál, hallottad a kiáltásunkat – elég ebből a magatartásból, most már arról beszélünk, hogy percenként ömlik a vér az utcákon” – mondta Tibi.

  • Idén az arab közösség 84 tagja halt meg erőszakos bűncselekményekben, ami jóval több, mint tavaly ilyenkor. A gyilkosságok túlnyomó többségét lövöldözés okozta, és a halálos áldozatok közül hat nő volt.

Netanjahu az igazságügyi puccs elleni tiltakozásokról így nyilatkozott: „Azt mondják [a tiltakozók]: ‘Mit számít, mit csinál?’ Azt mondják: ‘A legfontosabb, hogy egyetlen pillanatnyi csend se legyen’. Minden nap újabb ürügyet találnak ki. Toborzási törvény, ingatlanadó-alap, Ma’ale Elijahu Jesiva Tel-Avivban. Könyörülj, egy vallásos-nacionalista jesiváról van szó az első héber város szívében.”

,,Fenyegetik a köz képviselőit”

,,A szólásszabadság nevében megverték [Avi] Dichter minisztert, kiutasították [Boáz] Biszmutot, és nem engedik, hogy Rothman beszéljen a Tel-Avivi Egyetemen” – tette hozzá a miniszterelnök, akinek beszédét a Kneszet ellenzéki tagjai bekiabálásokkal szakították meg.

Rothman elleni tüntetés:

,,Egy képviselőt üldözni, megfenyegetni és a közterületen való mozgásszabadságát korlátozni törvényes? Ez egy nagyon súlyos ügy”. Mindezt „a pluralizmus, a demokrácia nevében” tették, micsoda rasszizmus és micsoda arrogancia. [Juli] Edelstein ma a frakcióülésen azt mondta, hogy nem enged a megfélemlítéseknek, de hisz abban, hogy ennek rossz vége lesz.”

,,Mit csináltatok másfél évig?”

Közvetlenül Netanjahu beszéde után Lapid ellenzéki vezető válaszolt az elhangzottakra.

„Mit csináltatok másfél évig azon kívül, hogy állandóan uszítottatok” – kezdte. ,,Matricák Rothman autóján? Hol voltál, amikor Bennett fiának golyót küldtek. Arról beszélsz, hogy képviselőket üldöznek? Nem tudod, mi történt Nir Orbach [a Jamina volt képviselője] otthonánál? Nem kell tőletek viselkedési lecke”.

Netanjahu előző kormánnyal szembeni vádjaira Lapid így válaszolt: „Bármennyit is állsz itt és hazudsz, vannak adatok. A mi kormányunk idején csökkent a gyilkosságok száma, a ti kormányotok alatt pedig nő. Akarsz a másodosztályú állampolgárokról beszélni? Csütörtökön a [Jerusalem] Pride felvonuláson találkozhatsz velük. Megkérdezheted bármelyik drúzt az országban, hogy nem érzi-e magát másodosztályú állampolgárnak a rasszista ‘cionista törvény’ kapcsán. 14 milliárd sékel a koalíciós alapokra – a megélhetési költségek kezelése nélkül.”

  • Az Otzma Jehudit szélsőjobboldali párt javaslata szerint a cionizmust és a Tóratanulmányokat stratégiai értéknek tekintenék, anyagi juttatásokkal jutalmazva.

A megoldás?

A 12-es csatorna esti riportja szerint a kormánypárt törvényhozói olyan törvény elfogadását javasolták, amely tiltja a közalkalmazottak otthonainál a demonstrációkat, arra hivatkozva, hogy mindennapi életük rendszeres megzavarását okozzák.

A jelentés szerint a likudos Dani Danon vetette fel a javaslatot, amelyet Netanjahu nem utasított el.

Juli Edelstein képviselő a következőket mondta: ,,Nem könnyű megfélemlíteni, de nem tudom, hogyan éltem volna túl ezt a helyzetet, ha nem lennék védve a pozícióm miatt.”

Mire Netanjahu: „Ne hagyjátok abba [a tevékenységeiteket] és mi sem tesszük. Ezt úgy mondom, mint aki ezt mindenhol megkapja. Egyébként nincs földrajzi korlátjuk – elérik Londont, elérik Rómát, mindenhová eljutnak.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
Megosztás

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .