Nem vállalta el alos pilóta Netanjahuék Rómába szállítását

ujkelet.live

Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és feleségének, Szárának a tervek szerint csütörtökön Olaszországba kell repülnie, de az utaztatásukért felelős El Al még nem talált pilótát és légiutas-kísérőket, jelentette a héber média.

A jelentkezés ma 14 órakor zárult le. A Walla híroldal és a 12-es csatorna értesülései szerint a pilóták nem voltak hajlandók pályázni, mivel ellenezik a kormány igazságügyi reformtervét.

Problémát okoz az is, hogy Netanjahuék ragaszkodnak a Boeing 777-eshez, azonban az El Al kérdéses flottája a koronaválságot követően még mindig nem üzemel teljes gőzzel.

Az utazásra a becslések szerint a nehézségek ellenére a terveknek megfelelően sor kerül.

Az El Al közleménye: ,,A miniszterelnök járatának legénységét még nem véglegesítették, többek között a 777-es flotta szakképzett pilótáinak alacsony száma miatt… Az ország fennállásának évei során az El Al fontos politikai küldetésekre repítette az államfőket, és szükség szerint a jövőben is ezt fogja tenni.”

Netanjahu hivatala vasárnap délután közölte, hogy pályázatot hirdet más izraeli légitársaságok számára, hogy lehetővé tegyék az utazást.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom ve chag peszach szameach!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Nem vállalta el alos pilóta Netanjahuék Rómába szállítását” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.