Esti rövidek: Újabb félreértés, 24 órán belül másodszor

2

ujkelet.live

NETANJAHU

Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtökön megpróbálta elbagatelizálni azt az összehasonlítást, amelyet a palesztin faluban pogromot tartó telepesek és a kormánya igazságszolgáltatási reformterve elleni tel-avivi tüntetők között tett.

„Nem fogadjuk el az erőszakot Huwarában, és nem fogadjuk el az erőszakot Tel-Avivban sem” – mondta Netanjahu szerda este főműsoridőben elhangzó élő nyilatkozatában, miután egész nap országos tiltakozások zajlottak a reformterv ellen.

,,A médiában elhangzott állításokkal ellentétben a miniszterelnök egyetlen összehasonlítása Huwara és Tel Aviv között az volt, hogy a törvényt tilos mindenhol saját kézbe venni” – áll a hivatala csütörtöki közleményében.

Netanjahu csütörtöki nyilatkozata után a Nemzeti Egység vezetője, Beni Gantz felszólította, hogy kérjen bocsánatot.

„Netanjahu, ahelyett, hogy megpróbálsz visszatáncolni és hazudni, kérj bocsánatot a tüntetőktől, és vond vissza a bűnözői összehasonlítást, amely erkölcsi támogatást nyújt a terrornak” – írta Twitteren.

Becalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) valamint Cvika Fogel képviselő (Otzma Jehudit) a héten egyértelmű támogató élő nyilatkozatokat tettek a halálos terrortámadásra válaszul pogromot csináló telepesek mellett, majd arra hivatkoztak, hogy kiforgatták a szavaikat.

HUWARA

Az Otzma Jehudit képviselője, Limor Szon Har-Melech csütörtökön azt állította, hogy a Huwarában végigsöprő tüzek többsége a palesztinok, nem pedig a telepesek hibája volt.

,,Az emberek félrevezették a miniszterelnököt” – nyilatkozta a Ynet híroldalnak Szon Har-Melech, aki a terrortámadás után Huwarában tartózkodott. „A huwarai tüzek többségét arab lázadók tűzijátékai okozták.”

Zsidók felgyújtanak egy boltot Huwarában vasárnap:

A zavargások során több mint 15 palesztin házat és 50 járművet gyújtottak fel. Palesztin jelentések szerint mintegy 380 palesztin megsérült egy pedig meghalt az erőszakos összecsapásokban.

EVIATAR

Csütörtökön a rendőrség eltávolított egy „irodát”, amelyet a Vallásos Cionizmus képviselője, Cvi Szukkot állított fel az illegális Eviatar előőrs helyén.

A biztonsági erők hétfő reggel evakuálták az előőrsöt, miután telepesek százai töltötték az éjszakát a helyszínen, és megfogadták, hogy Hallel és Jagel Janiv testvérpár előző napi meggyilkolására válaszul odaköltöznek.

Szukkot, aki régóta Eviatar mellett kampányol, megpróbálta felhasználni parlamenti mentelmi jogát arra, hogy irodát hozzon létre a helyszínen.

„Minden erőmmel azon dolgozom, hogy a kormány teljesítse kötelezettségvállalását egy állandó telep létrehozására itt, Eviatarban” – mondta Szukkot.

„Jelenleg ez egy zárt katonai terület, így a bementel illegális, és elvonja a biztonsági erőket a huwarai terrorista üldözésétől, valamint az utak és telepek védelméről” – mondta egy biztonsági tisztviselő a 12-es csatornának.

ABBÁSZ

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke utasította a palesztin biztonsági erőket, hogy szálljanak szembe az izraeli csapatokkal és a telepesekkel, ha azok belépnek a Hatóság ellenőrzése alatt álló területekre, közölte kedden a Palesztin Hatóság egyik magas rangú tisztviselője a Times of Israel szerint.

„Abbász elnök utasította a biztonsági szolgálatokat, hogy szálljanak szembe a megszálló erőkkel és a telepesekkel” – mondta Azzam al-Ahmad, a Fatah párt és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó vezetőségének tagja a Palestinian Satellite Channel-nek. „Hangsúlyozzuk a nemzeti ellenállás fontosságát” – tette hozzá.

„Ha belépnek a földjeinkre, ne habozzanak szembeszállni velük” – mondta al-Ahmad, nyilvánvalóan Abbász A-zónára vonatkozó utasításaira utalva, mely teljes palesztin irányítás alatt áll.

,,A legjobb példa az, ami Sechemben folyik [ahol az izraeli katonák és palesztin fegyveresek között összecsapások zajlanak], sőt még Huwarában is”.

„Nem sokkal ezelőtt ők [a biztonsági erők] harcoltak velük [az izraeli katonákkal] Huwarában” – állította, részleteket nem közölve.

Folytatva a terrorelhárító műveleteket, az Izraeli Védelmi Erők szerdáról csütörtökre fordulóra 13 keresett palesztint tartóztatott le Júdea és Szamária-szerte.

VIZSGÁLAT

Az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó Rendőrségi Belső Ellenőrzési Osztály nyomozást indított egy rendőrtiszt magatartása miatt, miután szerdán videóra vették, amint villanógránátot dob a kormányellenes tüntetők tömegébe.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter válaszul kijelentett: „Teljes mértékben támogatom a tisztet, aki egy villanógránáttal oszlatta szét a zavargó anarchistákat.”

Szerinte a tisztnek „ellentétben a Rendőrségi Belső Ellenőrzési Osztály személyzetével, akik légkondicionált szobákban ülnek, az anarchistákkal kellett foglalkoznia”.

Arra utalt továbba, hogy a nyomozó egység „politikai indíttatásból” cselekszik.

GYŰLÖLET

A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság elítélte a 2015-ös hírhedt „gyűlöletesküvő” négy résztvevőjét, amiért egy palesztin család halálát ünnepelték, akiknek otthonát egy másik telepes felgyújtotta.

A szóban forgó események 2015-ben történtek Jeruzsálemben. A vádlottak fegyvert, kést és Molotov-koktélokat adtak át egymásnak, miközben bosszúról szóló szövegeket énekeltek.

Négyüket, akik az incidens idején kiskorúak voltak, erőszakra való felbujtás miatt ítélték el. Csatlakoznak a hét másik személyhez, akiket tavaly elítéltek.

A bíróság így hatályon kívül helyezte négyük korábbi felmentését, és megállapította, hogy tisztában voltak azzal, hogy az esküvőn tartott fotók a Dawabsha családról készültek, akiket egy halálos Molotov-koktélos támadás során gyilkoltak meg Duma faluban, Júdea és Szamáriában, és tudatában voltak annak, hogy tetteik erőszakhoz vezethetnek.

Az egyik vádlott ügyvédje „abszurdnak” nevezte az ítéletet. Azt nem árulta el, hogy fellebbeznek-e a legutóbbi ítélet ellen.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

2 Kommentek

  1. Jobban tenné Abbasz, ha kiadná a gyilkost, hogy viselje a tette következményeit, mint hogy újabb gyilkosságokra biztatja a híveit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Igy sosem lesz megbékélés!!!!!!!!!!!! Talán Allah tanította nekik az életfogytig tartó gyűlölködést????????

Leave a Reply to Éva dr HámoriCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .