Mehta és az izraeli filharmonikusok 5 évtizedes kapcsolata

Nagy Timi/ujkelet.live

2019. október 20. – Tel Aviv, Charles Bronfman Auditorium, Szimchat Tóra ünnep előtt

Műsoron Liszt Ferenc II. A-dúr zongoraversenye és Gustav Mahler II. „Feltámadás” szimfóniája. Minden jegy elkelt. A zenekar mögötti falon hatalmas poszter jelzi az Izraeli Filharmonikusok és zeneigazgatója, Zubin Mehta 50 éves kapcsolatát. Érdekesség, hogy a zenekar és karmestere egyaránt 83 évesek.

Miközben a közönség elfoglalja helyét, a színfalak mögött elhangzik a felszólítás, hogy a Liszt-darabban fellépők készülődjenek. Nem sokkal később a zenészek libasorban elindulnak a színpadra, mindegyikük odabiccent egyet Mehtának, aki halvány mosollyal reagál, arcán a hitetlenkedés jeleivel. 

A színpadra lépése előtt a mellette álló unokájának odasúgja:

„Még mindig nem emésztettem meg, hogy ez az utolsó koncertem.”

Zubin Mehta indiai karmester, az Izraeli Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója 50 év után 2019-ben búcsút vett az izraeli közönségtől. Posztját az akkor 30 éves Lahav Shani izraeli karmester vette át.

„Az Izraeli Filharmonikus Zenekar az első szerelmem,” nyilatkozta a karmester a Maarivnak 2005-ben. „Ez a zenekar befogadott, amikor nagyon fiatal voltam. A játékosok kétszer idősebbek voltak nálam. Akkor lengyel zenekar volt, ma orosz. Az egész életem és jelenlétem Izraelben az ehhez a helyhez fűződő érzelmeimből fakad. Nem pénzügyi okokból jöttem ide, és nem volt szükségem az Izraelben folytatott tevékenységre a külföldi karrierem előmozdításához. Az itteni zeném a szeretet és a kultúra előmozdításának vágyából fakad.”

A se nem zsidó se nem izraeli Mehta a fél évszázad során összeforrt a zenekarral és az országgal. Hol szándékosan hol a körülmények áldozataként a történelme része lett. Jött, amikor háború volt, amikor más nem mert. A zsidó állam melletti szívet melengető szolidaritásának momentumait azért is fontos felidézni, mert manapság a szolidaritás vállalás a tettek helyett kimerül egy “lájkban”.

Azonban mint minden kapcsolat, ez sem nélkülözte a hullámvölgyeket, vitatott politikai megnyilvánulásokat vagy éppen sikertelen úttörői kísérleteket.

„Azon dolgok között, amelyeket az elmúlt ötven évben teljesítettem, egy dolog maradt, ami nem sikerült – nem tudok héberül,” sajnálkozott az egyébként nyolc nyelven beszélő karmester a búcsúkoncertjén Tel Avivban. „Soha nem gondoltam, hogy izraeli ikon vagy ilyen ismert személy leszek, ahogy azt sem, hogy ez ilyen hosszú ideig fog tartani.”

Mehta első alkalommal 1961-ben vezényelte az Izraeli Filharmonikus Zenekart. 7 évvel később a zenekar zenei tanácsadójává nevezték ki, majd 1977-ben zeneigazgatójává, amit 1981-ben kiterjesztettek életre szólóra.

Az első izraeli fellépés a véletlennek volt köszönhető. Mehta akkoriban bár a legjobb zenekarok élén tűnt fel, fiatal karmester lévén nem foglalkoztatták folyamatosan. Az izraeli meghívás valójában egy beugró volt Ormándy Jenő helyett, aki betegség miatt kénytelen volt lemondani a koncertet. 

Az indiai karmester találkozása a zenekarral és Izraellel szerelem volt első látásra:

„Daniel (Barenboim) és én egy éjszakai sétát tettünk a nyüzsgő Dizengoff utcán, és azonnal otthon éreztem magam. Az emberek egyszerre beszélgettek és vitatkoztak, pont olyan volt, mint India.”

A koncertet nagyon jól fogadta a közönség, és a zenekar 63-ban ismét meghívta. A kapcsolatot Mehta állítása szerint az 1966-os ausztráliai és új zélandi turné szilárdította meg, melyre szintén beugróként érkezett Carlo Maria Giulini helyett.

Az Izraelben töltött évek és a zenekarral végig játszott több mint 3000 előadás alatt a tejjel és mézzel folyó Kánaán azonban megmutatta vér és könny áztatta arcát is. Mehta pedig saját „fegyverével”, a zenével vette fel a harcot a háborúval és a terrorral szemben.

„Szükségünk van zenére ebben az országban,” jelentette ki Mehta egy 2011-es interjúban. „Játszunk, az események folyásától függetlenül. Az 1991. évi Öböl-háború alatt minden reggel koncertet adtunk – éjjel kijárási tilalom volt a bombák miatt. És a Hatnapos Háború alatt folytattuk a próbákat a menetrend szerinti koncertre.”

Utóbbi győzelmi koncertté lépett elő Jeruzsálemben, hat hosszú nap és éjszaka végén. Mehta Puerto Ricóban a Pablo Casals Fesztiválon tartózkodott, amikor megtudta, hogy a karmester, aki az Izraeli Filharmonikusokat vezényelte volna lemondta a fellépést amikor ráébredt, hogy a háború már a küszöbön van és az ellenséges csapatok Izrael határaihoz közelednek. A fesztiválon Mehta Issac Stern hegedűművésznek azt mondta, hogy muszáj Izraelbe mennie, hogy segítsen a karmester nélkül maradt zenekaron, melyhez akkor már különleges kapcsolat fűzte.

Párizsi és budapesti koncertjeit lemondva felszállt egy Izraelre tartó gépre. A repülő Olaszország felett járt, amikor kitört a háború, így az eredeti úticél helyett Rómában landolt.

 „Válsághelyzet volt,” emlékezett vissza Mehta a karmester nélküli koncertre utalva, nem a kialakulóban lévő háborúra, „és a lehető leghamarabb oda kellett érnem.”

Mehta Izrael római nagykövete segítségével még aznap este megérkezett Lodba egy fegyverekkel és lőszeresládákkal megpakolt El Al géppel, melyen rajta kívül csak a Bank of Israel vezetője és a Newsweek újságírója utazott.

Ugyanabban az időben Daniel Barenboim és brit barátnője, Jacqueline du Pré csellóművész is a levegőben voltak, útban Jeruzsálembe. Megközelítőleg ugyanabban az időben érkeztek mindhárman és a koncertterem alagsorában tartózkodtak, amit akkoriban az egyik zászlóalj használt. „Nem emlékszem, hogy féltünk volna; csak viccelődtünk egymással, ahogy mindig. Szerencsére a kis háború csak hat napig tartott. A győzelmi koncert közönsége helyi jeruzsálemi lakosokból állt, akik napok óta a pincéjükben bujkáltak. Nem tudnám megmondani, mennyire volt jó a koncert zeneileg – nem igazán voltunk felkészülve! De Daniel Beethoven Császár zongoraversenyét (op. 73., No. 5., Esz-dúr) játszotta, Jackie pedig az Elgar csellóversenyt.”

Az Öböl-háború idején hasonló helyzet állt elő. Miközben Irakból Scud-rakétákkal lőtték Izraelt és ezrével hagyták el a Közel-Keletet a külföldiek, az indiai karmester szolidaritása jeléül a zenekarral és az izraeli lakossággal, kötelezettségeit sutba dobva Izraelbe repült. 

„Szó szerint az országgal nevelkedtem az elmúlt 30 évben. New York-ban sok olyan kötelezettségem volt, amelyek megakadályozhattak volna az utazásban, de nem tudtam elképzelni, hogy ne legyek itt.”

Mehtának a terv szerint Bécsből Párizson át New Yorkba kellett volna repülnie, egyenesen a próbára a New York Filharmonikusokkal, de ehelyett a Concorde-ra szóló jegyét elcserélte egy Tel Avivba tartó járatra.

„A helyzet sürgőssége arra késztetett, hogy visszaforduljak és Izraelbe menjek… Ha ez idő alatt New York-ban próbálok és koncerteket adok, úgy éreztem volna magam, mint egy partra vetett hal.”

A Fatah, Arafat és a terrorizmus

A viharos évtizedek során a háborúk mellet a terrorizmus is felütötte a fejét Izraelben. Aligha sok karmester tapasztalta már meg, hogy közvetlenül a koncert előtt egy terrortámadás veszélyéről tájékoztassák, Mehtának azonban ilyen élményekben sem szenvedett hiányt.

„Kedves barátom Teddy Kolek, aki akkoriban Jeruzsálem polgármestere volt, a fülembe súgta, mielőtt a dobogóra léptem, hogy van egy új Fatah nevű terrorista szervezet,” idézte fel Mehta az 1968-as betlehemi koncertet, a közönség soraiban zsidók, keresztények és muzulmánok egyaránt helyet foglaltak. „Azt mondta nekem: ‘Információm van arról, hogy ez az új szervezet ezt a különleges eseményt fogja felhasználni, hogy hírnévre tegyen szerint és terrortámadást fog végrehajtani. Ha a koncert alatt lövéseket hallasz, ne rohanj le a színpadról, hogy a közönség ne essen pánikba.’ Felmentem a dobogóra és elkezdtem vezényelni Verdi Requiem-jét. A koncert első másodperceiben elképzeltem, hogy a következő pillanatban valaki mögém áll, és fegyvert tart a fejemhez, de néhány másodperc múlva teljesen elfelejtkeztem erről, és teljesen elmerültem a zenében, és semmi sem történt.”

Mehta egy másik kellemetlen élménye az oslói-szerződés aláírásának évfordulója alkalmából rendezett koncerthez kötődik, ahol a Fatah-alapító Jasszer Arafat nemzetközi médianak szóló színjátékának áldozata lett: „Shimon Peres kezet rázott, ahogy szokás, de Arafat, akivel még soha nem találkoztam, megölelt. Ez megdöbbentett, és furcsának éreztem. Szokása volt megölelni mindenkit, hogy úgy tűnjön a világ előtt, közel áll az emberekhez. De ez nem volt őszinte. Nem tetszett.”

Wagner, egy sikertelen úttörői kísérlet

A héber nyelv elsajátításának kudarca mellett egy másik dolog, amit Mehta nagyon sajnál, hogy nem sikerült Wagnert elfogadtatnia Izraelben.

1981-ben Mehta a kritikák kereszttüzébe került, miután az egyik koncerten ráadásnak Richard Wagner Előjáték és Izolda szerelmi halála művét vezényelte a Trisztán és Izoldából. A ráadás bejelentésére reagálva Ben-Zion Leitner, holokauszt túlélő és az első arab-izraeli háború hőse, a pódium elé sétált, felfedve sebhelyek borította hasát azt mondta: „Játszál Wagnert a testemen át”. 

Utoljára 1938 áprilisában engedélyezték Wagner műsorra tűzését ezen a földön, az akkor még Palesztina Filharmonikusok néven futó zenekart Arturo Toscanini vezényelte. A következő novemberre tervezett újabb Wagner-est azonban lemondásra került, mert néhány nappal a zsidók elleni hírhedt német Kristályéjszaka utánra esett volna. 

„A koncert végén bejelentettem, hogy Wagnert fogunk játszani. Okkal választottam egy csendes művet. Azt mondtam a közönségnek, hogy demokráciában élünk, és bárki, aki távozni kíván, megteheti. Szinte mindenki a teremben maradt. Egy bizonyos ponton többen tiltakozásul bekiabáltak és mások is csatlakoztak hozzájuk. Ez egy halk rész közben történt, és a bekiabálás hallható volt az egész teremben. Nem állítottam le a koncertet. Amikor a zene hangosabb lett, az emberek elnémultak. A következő napi koncerten újra Wagnert akartuk játszani, de ezúttal mindenki bekiabált, és abba kellett hagynunk. Csak ezek után értettem meg, hogy Wagnert játszani Izraelben túl korai. Megértettem, hogy megbántottam az embereket. Tisztában voltam a ténnyel, hogy túl sok ember van tetoválással a karján, a koncentrációs táborok túlélői, akik szeretnek klasszikus zenét hallgatni. Néhányuknak nincs gondja Mercedest vezetni, de Wagner visszaviszi őket a holokauszt idejére.”

Az izraeli rádió akkoriban heves vitát közvetített Wagner-kérdésben két parlamenti képviselő között. A liberális Mordechai Wirshubski azzal érvelt, hogy Wagner nem felelős a holokausztért, műveinek betiltása a véleménynyilvánítás szabadságának megtagadását jelenti. Ronnie Milo, a kormányzó Likud blokkból viszont azt mondta: „A nemzeti intézményeknek, mint például az Izraeli Filharmonikus Zenekarnak figyelembe kell venniük a publikum érzéseit.”

Dov Shilansky, későbbi Kneszet-elnök, viszont követelte, hogy Mehtát nyilvánítsák persona non gratának Izraelben, a zenakar azonban kiállt a karmester mellett.

Hatikva és Berlin, egy nagy pillanat

Mehta elmondása szerint a zenekarral töltött évek legemlékezetesebb pillanatainak egyike az 1971-es berlini koncerthez kötődik.

Az Izraeli Filharmonikusok 1971-ben első alkalommal meghívást kapott, hogy részt vegyen a Salzburgban, Luzernben és Edinburgh-ban rendezett rangos európai fesztiválokon. Komoly viták folytak azzal kapcsolatban, hogy a zenekar fellépjen-e Berlinben; végül a játék mellett döntöttek. A német közönség lelkesen reagált a Mahler I. szimfóniájára és ráadást követelt. Mehta ekkor kijelentette: „Hatikva”, és a zenekar eljátszotta az izraeli himnuszt 500 méterre a Reichstagtól, ahol a zsidók lemészárlását elrendelő parancsokat kiadták.

„Láttam a zenészeim sírását. De a berlini csarnokban is láttam síró embereket. És ez fontos volt.”

Buchenwald Mahlerrel

A korábban említett berlini koncert után majd harminc évvel újabb mérföldkőhöz érkezett a zenekar. Mehta 1998 és 2006 között a Bajor Állami Opera és a Bajor Állami Zenekar zeneigazgatói posztját is betöltötte, és segített megszervezni az első olyan koncertet Németországban, amelyben az Izraeli Filharmonikusok egy német zenekarral, ebben az esetben a müncheni székhelyű Bajor Állami Zenekarral együtt lépett fel.

Az 1999-es koncertre, műsoron Mahler II. „Feltámadás” szimfóniájával, az egykor a buchenwaldi náci koncentrációs tábornak helyet adó domb alatt került sor. Mehta az előadás előtt mindkét zenekar muzsikusainak kíséretében látogatást tett a táborban.

„A táborban átfutott a fejemben a gondolat: hogy lesznek képesek az izraeliek ma este együtt ülni és zenélni a németekkel?” mesélte Mehta a New York Times-nak. „De nem érzékeltem ellenállást. És most az az érzésem, hogy ha a zsidók és a németek 50 év elteltével együtt tudnak lenni Buchenwald közelében, akkor egy nap az arabokkal is sor kerül a megbékélésre.”

Libanon

Folytatva a beteljesületlen álmok sorozatát, Mehta másik nagy bánata, hogy a Filharmonikusokkal soha nem lépett fel arab országban. Az első libanoni háború idején azonban az izraeli rendőrség segítségével a karmester és zenekara koncertet adhatott a helyi lakosoknak.

„1982-ben bementünk néhány kilométerre Dél-Libanonba, és adtunk egy koncertet kizárólag a libanoniaknak” emlékszik vissza Mehta. „A színpadunk egy dohányültetvényen volt, és a koncert végén az arabok a színpadra rohantak és megölelték a zenészeinket… Úgy szeretném ma ismét látni az arabok és a zsidók egymást átölelő látványát. Én pozitív gondolkodó vagyok. Tudom, hogy eljön ez a nap.”

Ez a nap a cikk írásának pillanatában is még várat magára.

Koncert a Hamász terrorszervezet fogságába esett Gilad Shalit izraeli katonáért

Gilad Shalit izraeli katonát 2006. június 25-én egy határokon átnyúló rajtaütés során elrabolták a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet emberei. 

A Hamász 2011. október 18-án 1027 izraeli börtönben ülő terroristáért cserébe végül hajlandó volt szabadon engedni Shalitot. Izraelben a fogolycsere megállapodás mind a mai napig viták tárgyát képezi.

2010 júliusában ezrek gyűltek össze a gázai határ közelében lévő parkban, hogy meghallgassák az Izraeli Filharmonikusok és Shlomo Artzi szabadtéri koncertjét, és szolidaritást tanúsítsanak a fogságba esett Shalit mellett.

A koncert egybeesett egy 12 napos, Jeruzsálem felé tartó menettel, amelyen a több ezer tiltakozó arra kérte a kormányt, hogy tegyen többet Shalit szabadon bocsátása érdekében.

A koncerten felszólalva Mehta azt mondta, a cél, „a másik oldal (Shalit gázai fogvatartói) inspirálása, hogy emberséges bánásmódban részesítsék”, és lehetővé tegyék, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselői meglátogathassák a 23 éves fiatalembert. „Remélem, tud erről a koncertről, és egy nap, a nagyon közeli jövőben, megtudja, hogy minden hang, amit játszunk, neki szól.”

Mehta egyébként a 90-es években nyíltan elismerte, hogy született egy házasságon kívüli fia Izraelben. A karmester szerint fia, Uri a Nahal-dandárban szolgált, megjárta Gázát is.

Búcsú

A fél évszázados kapcsolat lezárásaként az Izraeli Filharmonikus Zenekar Youtube-csatornájára feltöltött üzenetben Mehta biztosította a koncertje járó közönséget, hogy a zenekar csodás jövő elé néz, majd könnybe lábadó szemekkel búcsúzott:

„El nem tudom mondani, mennyire fogtok hiányozni nekem, mindannyian. Szeretettel búcsúzom tőletek. Köszönöm. Be’emet. Toda Raba.”

Mehta a tel-avivi búcsúkoncert után Los Angeles-be repült. Pihenésről szó sincs, a naptára évekre előre betelt.

Az izraeli 12-es csatornának adott utolsó interjúban arra a kérdésre, hogy mit kívánjunk neki, lelkes és szeretettel teli mosollyal a következőt válaszolta:

„Gyönyörű zenével teli éveket. Ez vagyok én, és ez az, amit akarok.”