Inter Arma Enim Silent Leges

1

Nagy Timi/ujkelet.live

M., hetvenes évei elején járó nyugdijazott professzor és agglegény, egészen a közelmúltig a latin nyelv és a közösségi média rajongója volt. Az ártatlannak tűnő hobbik azonban kommandósok látogatásához és egy minden érintett fél számára kínos rendőrségi kihallgatáshoz vezettek.

Minden azzal kezdődött, hogy M. csinált magának egy fiókot a kékmadarasnál. Mindezt abban a reményben, hogy ismeretleneket fertőzhet meg – a szó legártatlanabb értelmében – Cicero lenyűgöző szónoklataival és egyúttal a latin nyelv csodájával.

Rendszeresen posztolt részleteket, eszmefuttatásokat a témában. Borzasztóan büszke volt, hogy a semmiből néhány év alatt 83 követőre tett szert. Egyikük-másikuk a lájk és megosztás mellett néha még kommentelt is.

Nem csoda, hogy M. vérszemet kapott, és igyekezett kitanulni a közösségi média jelenlét apró fogásait, hogy posztjai a lehető legtöbb követőjéhez eljussanak, és abban a reményben, hogy követőinek száma 84-re ugrik. Milyen kár, hogy elfelejtette, hogy az élet két legnagyobb drámája: ha nem kapod meg amire vágysz, és ha megkapod amire vágysz.

Mint említettem, M. új fogásokkal próbálta fenntartani követői érdeklődését. Ezek egyike volt, hogy az aktuális téma levezetése előtt két nappal, kedvcsinálónak egy rövid latin idézetet osztott meg. Csak úgy pusztán.

Két hete is így tett. Kedvenc védőbeszéde, a Pro Milone került sorra, és a téma fejtegetése előtt megosztott belőle egy híres mondatot: Inter Arma Enim Silent Leges.

A szöveg alatt a “bejegyzés lefordításá”-ra nyomva valami ilyesmi jön ki: Háború idején hallgatnak a törvények.

M. részéről a dolog le volt zárva, legalábbis két napra, mert akkor tervezte az ismertető bejegyzésláncot feltenni.

Miközben M. kilépett a közösségi média világából, hogy visszatérjen a könyveihez, a poszt önálló életre kelt. A 83 követőjének egyike, egy felkapottabb újságíró, akivel soha nem találkozott és online sem érintkezett, megosztotta a posztot és összekapcsolta egy politikai-gazdasági tüntetésre való felhívással. Az ő ismerősei szintén osztogatni kezdték az eredeti illetve a tüntetéssel kapcsolatos felhívással együtt, majd az igazi nagy lökést az ügynek egy több százezer követővel rendelkező celeb megosztása adta.

M. néhány óra alatt, tudta nélkül, közel százezer követőre tett szert, posztjára pedig félmillió reakció érkezett. Azonban a támogató, lelkes kommentek mellett volt nem kevés gyűlölködő is. A legveszélyesebbnek pedig a láthatatlan felhasználók bizonyultak, akik a közösségi média irányelvek megszegése – fenyegetés, erőszakos zaklatás – címszóval szimplán jelentették a posztot a kékmadár üzemeltetőjének, illetve a rendőrségnek.

Mint látható, rengeteg reakciót váltott ki ez az öt szó. A fáradtságot azonban senki sem vette, hogy megnézze M. profilját illetve bejegyzéstörténetét. Mert M. minden posztja Ciceróra koncentrált, vele teltek a napjai. A jelen politikája iránti érdeklődése az esti híradó megtekintésében – talán az is állásfoglalás, melyik csatornát nézi? – valamint az aktuális választásokon való voksolásban kimerült.

A rendőrség és a titkosszolgálat nyomozásba kezdett a tüntetésszervezés miatt. A celebhez nem nyúlhattak, túl népszerű, tehát csak olajat öntenének vele a tűzre. Az újságíróhoz meg nem akartak nyúlni, hiszen telefonját kémszoftverrel fertőzték meg, így tudtán kívül hasznos informátoruk. Marad a kígyó méregfoga avagy a probléma gyökere, aki tömegeket mozgósított – egyelőre csak a közösségi médiában – a szavaival.

Másnap délután M. épp sziesztáját töltötte, ami kis híján szívrohammal végződött. Saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy a kommandósok nem olyanok, mint a postás, nemhogy kétszer, egyszer sem csengetnek. Szimplán betörik az ajtót.

Laptopját, telefonját és cédéit pillanatok alatt begyűjtötték. A lakásban semmi nem maradt érintetlenül.

M.-et bilincsbe verték és már vitték is. A nagy zaj és ingyen cirkusz előcsalogatta az otthon tartózkodó szomszédokat. Nem egy közülük jegyezte meg magában: ,,Nekem mindig is gyanús volt.”

A cellában töltött tizennyolc óra sokkja után, M.-et dél körül kihallgatásra vitték. Két, húszas évei végén járó nyomozóval találta szemben magát egy kis koszos ablaktalan helységben. A nyomozók, szőke és barna hajú, épp egy kiadós ebéd után voltak, melyet papírpohárból fogyasztott kávéval koronáztak meg. M. a vacsorának majd a reggelinek nevezett moslékot is kihagyta. Csupán néhány korty vizet fogyasztott, mióta bevitték, de az idegtől az is másodpercek alatt kijött belőle.

Az asztal közepén egy dosszié – egy nagyon vékony dosszié – feküdt, melyet a barna hajú nyomozó helyezett el színpadiasan a kihallgatás elején.

Két A4-es lapot rejtett. Az első a híres nevezetes poszt kinyomtatott, teljes oldalt betöltő változata volt. A másikon egy készpénzes bizonylat szintén felnagyított fénymásolata volt, egy teheráni pisztáciás latte elfogyasztásáról.

A szőke nyomozó az első lappal indított. Először M. felé fordította, majd maga felé, és helytelenül felolvasta az öt szót.

Egy pillanatra elfelejtve, hogy a rendőrségen van, M-ből kibújt a segítőkész professzor, és korrigálta a nyomozót.

A szőke és a barna egymásra nézve elégedetten bólintott, kétségtelen, hogy M. írta a posztot. A posztolók amúgyis mindig könnyen lebuknak, vagy legalábbis könnyű őket bemártani. Az igazi fejtörést azok okozzák, akik nem posztolnak, mivel a tudomány jelenlegi állása szerint a fejekbe a titkosszolgálatok még nem tudnak belenézni. Az pedig kimondatlan igazság, hogy ha M. veréssel, zsarolással vagy kínzással élt volna valamelyik polgártársával szemben, nem került volna ide. Csak ha halállal végződik. 2022-ben a gyilkosság utáni legnagyobb bűn csak egy láncreakciót beindító tüntetésre buzdító poszt lehet.

⁃ Bár mi már mindent tudunk, azért jó lenne, ha saját szavaival elmondaná, mit takar pontosan ez az anarchista megnyilvánulás – mondta a barna.

Ha egy kicsit jobb idegállapotban lett volna, ha tudta volna, pontosan miért kerül sor erre a beszélgetésre, M. talán két perc alatt tisztázni tudta volna magát. Az átélt sokk miatt azonban nem tudott tiszta fejjel gondolkodni.

⁃ Mit akart ezzel a felhívással? – türelmetlenkedett a barna.

⁃ Milo védelmében volt – elsőre ennyire futotta M.-től.

⁃ Milo, Milo – ízlelgette a barna – a felső vagy az alsó gilguali Milo? – a nyomozó azt feltételezte, hogy helyi ügy.

⁃ Nem, a római – válaszolt gépiesen M.

⁃ Mit csinált ez a római?

⁃ Közrendzavarás. Magánhadseregek. Polgárháború. Meg az a gyilkosság – M. minden egyes szavával egyre nagyobb bajba sodorta magát.

⁃ Gyilkosság? Hol történt? – csapott az asztalra a szőke.

⁃ Rómától 20 kilométerre.

⁃ Mikor?

⁃ Január 18-án.

⁃ Idén?

⁃ Nem. 52-ben.

⁃ Maga aztán korán kezdte a gyilkolászást – jegyezte meg a barna, akinek a matek nyilvánvalóan nem volt az erőssége.

⁃ Olyan mint Orwell. 1984 – mondta M. teljesen magába roskadva.

⁃ Szóval ezt az Orwell fazont megölte 84-ben. Na mit mondtam, mielőtt bejöttünk? Na mit? – kérdezte partnerétől önelégülten a szőke.

⁃ Azt, hogy a fickó tuti sorozatgyilkos. Rendben, este én állom a sört – adta meg magát a barna.

⁃ Na jól van, térjünk rá a kávéra. Teheráni pisztáciás latte. Beismeri, hogy magát Teherán bízta meg, hogy tüntetések útján megdöntse a kormányt?

⁃ Nem iszom kávét – válaszolta M., ahelyett, hogy azt mondta volna, teázós vagyok, a kávézóban véletlenül valaki más bizonylatát vettem el.

⁃ Itt aztán nem is kap, amíg nem érünk a vallomás végére – keménykedett a szőke.

⁃ Krisztus előtt – próbálkozott az előző téma tisztázásával M.

⁃ Mi az, hogy Krisztus előtt?

⁃ Inter Arma Enim Silent Leges – Cicero szavai Krisztus előtt 52 áprilisában Milo védelmében – na, csak sikerült kimondania, és csak remélte, hogy meg is értették.

⁃ Miről hadovál ez az anarchista kattant öreg fószer? – kérdezte a szőke a barnától.

Mint kiderült, a felettesek között volt vagy voltak műveltebbek is, akik tanulmányaikból vagy a Star Trek Deep Space Nine-ból ismerték Cicero-t és beszédeit, és vették a fáradtságot, hogy alaposabban szemügyre vegyék M. profilját.

M. végeredményben örülhetett. Cicero anno felsült beszédével és Milo száműzetésbe kényszerült. Nem mellesleg a híres szónok élete brutálisan ért véget: fejét levágták, nyelvét kivágták, testrészeit pedig különböző helyszíneken szegeztették ki.

De M. hazamehetett. Mint kiderült, nem sok maradt az otthonából. Az ajtót ugyan nagyvonalúan visszahelyezték, de egyértelmű volt, hogy le kell cserélni. Ami pedig a lakásban fogadta, egyenlő volt a káosszal. Minden szekrény, fiók tartalma a földre volt hányva. A könyvei szintén. Meg is tapostak belőlük párat. Tudta, hogy napokig eltart, amíg rendet rak, most azonban csak egy dologra vágyott, hogy törölje magát a kékmadarasról. Igen ám, de a cuccait nem kapta vissza. Szabadon engedték, az ügyet lezárták avagy meg se nyitották, de a telefonja és a laptopja három hónapig megőrzőben marad. Biztos, ami biztos.

*A történet teljes egészében fikció.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 2-án Új Kelet Live

A Deri-törvénnyel zsarolják Netanjahut, a likudosok miniszteri posztot követelnek Amszalemnek és Danonnak; Megdöbbentő kijelentések a jom kippuri háború hősétől; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei február 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 31-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 30-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei január 29-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .