Az izraeli katona, aki órákat töltött iráni földön, felidézte a történteket

    2

    ujkelet.live

    Én voltam ott az egyetlen zsidó nő: Szerdán a katonai cenzor közzétételre engedélyezte az információt, hogy a múlt héten egy izraeli katonalány közel 12 órán keresztül Irán földjén tartózkodott, miután Taskentből Dubajba tartó gépének az egyik utas egészségi állapota miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy ellenséges országban.

    • A katonára biztonsági okokból csak keresztneve héber kezdőtűjével, mint “Res” lehet hivatkozni.
    • A lány úgynevezett magányos katona, akinek nincsenek közeli rokonai Izraelben.

    Egy exkluzív beszélgetésben a 12-es csatornával, amelyet csütörtök este adtak le, R. elmeséli, hogyan találta magát az utasokkal együtt a dél-iráni Shiraz repülőtér terminálján, a feszült órákról és a Moszad embereiről, akik arra kérték, hogy maradjon nyugodt, és ne beszéljen héberül, nehogy az irániak megtudják, hogy egy izraeli katona van a földjükön.

    ,,Stresszes voltam, még jó hogy stresszeltem, de mit tehettem? Nem láthatták rajtam” – mondta R., akinek végül sikerült felszállnia egy Dubaiba tartó járatra, ahonnan pedig tovább repült Izraelbe és véget ért a saga.

    Izraelben átfogó vizsgálatnak vetették alá, hogy megtudják, min ment keresztül ott, kivel beszélt, mit mondtak neki, vagy van-e más szokatlan esemény, amiről a biztonsági szervezeteknek tudniuk kell.

    Arra a kérdésre, hogy mi volt az első dolga, amikor Iránban landolt, a katona nem volt hajlandó válaszolni arra hivatkozva, hogy az Izraeli Védelmi Erők arra kérte, ne áruljon el részleteket az incidensről.

    A katona, akiről eredetileg azt mondták, hogy orosz útlevéllel utazott, amit Izraelben adtak ki, a beszélgetés során a következőt mondta:

    ,,Ha orosz útlevelem lenne – mi probléma lenne azzal, hogy ott vagyok?”

    Miközben R. még mindig próbálja megemészteni, hogy egy ártatlan repülőút Üzbegisztánból Dubajba hogyan vált egy pillanat alatt egy tévésorozat jelenetévé, az esetet még vizsgálják a biztonsági szolgálatok.

    ,,Az (irániak) látták a hírekben, legalábbis Sirazban ismerik az adatokat, mindenkiről, aki ott volt, ebben biztos vagyok. Én voltam ott az egyetlen zsidó nő, a nevemből és a vezetéknevemből azonnal tudták, honnan származom.”

    A színfalak mögött

    • A Libanonnal kötött megállapodást jóváhagyó kormányülés elején Avi Gil a miniszterelnök katonai titkára tájékoztatta Lapid miniszterelnököt az esetről.
    • Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta, hogy ezzel egy időben a Moszad válságkezelő üzemmódra kapcsolt és a katonai cenzor teljes hírzárlatot rendelt el.
    • A Moszadnak sikerült kapcsolatba lépnie a katonával, és utasították, hogy ne beszéljen héberül, és ne azonosítsa magát izraeliként.
    • Ezzel egy időben megkezdődött az erőfeszítés, hogy a katona a lehető leghamarabb elhagyhassa Iránt.

    ,,Feszült néhány óra volt, őrült nyomás alatt, és mindez a kormányülés, a költségvetési megszorítások körüli harcok és a Libanonnal kötött megállapodás körüli összes esemény során történt” – mondta egy magas rangú izraeli tisztviselő a Walla hírportál szerint.

    Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 26-án Új Kelet Live

    Hady Amr előléptetése; Gantz bírálta a Likud és az Otzma Jehudit közötti megállapodást; Időjárás
    1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 26-án
    2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 24-én
    3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 23-án
    4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 22-én
    5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei november 21-én

    2 Kommentek

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .