Iráni hackerek kibertámadása okozhatta a szirénák beindulását Jeruzsálemben és Eilaton

3

ujkelet.live

A Nemzeti Kiberigazgatóság szerint felmerül a gyanú, hogy a figyelmeztető rendszerek elleni kibertámadás okozta a szirénák beindulását az önkormányzatati hangszórókon keresztül Jeruzsálem és Eilat több negyedében vasárnap. Ennek fényében az intézmény utasította a helyi hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek intézkedéseket a helyi figyelmeztető rendszerek védelmére.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy polgári hangszóró rendszereket, és nem pedig a Polgárvédelmi Parancsnokság szirénáit érte támadás.

A Ynet hírportál szerint Izrael azt gyanítja, hogy iráni hackerek állnak a támadás mögött.

Vasárnap délután Jeruzsálem egyes részein és a déli Eilat városában aktiválódnak a szirénák.

Az Izraeli Védelmi Erők először azt mondta, hogy a szirénákat műszaki hiba okozta, de később közölte, hogy a szirénák a polgári hangszórókon szólaltak meg, nem pedig a hadsereg Polgárvédelmi Parancsnokságához tartozókon.

„Biztonsági incidens veszélye nem áll fenn” – szögezte le a hadsereg, hozzátéve, hogy vizsgálja az esetet.

Jeruzsálem lakosai a szirénázásról számoltak be a város Katamonim, Beit HaKarem és Neve Jáákov negyedében. Azt mondták, a riasztások közel egy órán át tartottak.

Iráni hackerek a közelmúltban lándzsás adathalász akciót vezettek magas rangú izraeli és Izraelhez köthető célpontok ellen, köztük Cipi Livni volt külügyminiszter és az Egyesült Államok egyik volt izraeli nagykövete ellen, közölte múlt kedden egy izraeli kiberbiztonsági cég.

A Check Point Research közleményben ismertette a támadást, mondván, hogy az hamis e-mail fiókok széles skáláját alkalmazta, hogy megbízható feleknek adja ki magát, átvegye a célpontok fiókjai felett az irányítást, információkat lopjon el, és új célpontok támadására használhassa. A támadók által hivatkozott e-mail-levelezések vagy dokumentumok sok esetben Iránnal és Izraellel kapcsolatos biztonsági kérdésekre hivatkoztak.

A Check Point elemzése alapján az a gyanú, hogy a támadást a Phosphorus nevű iráni csoport követte el, amely hosszú múltra tekint vissza Teherán érdekeivel összhangban lévő magas horderejű kiberműveletek végrehajtásában, valamint izraeli tisztviselők célzásában.

A célpontokat a Check Point nem nevezte meg a magánéletük védelme érdekében, kivéve Livnit, aki beleegyezett, hogy nyilvánosságra hozzák a nevét. A célpontok listáján szerepelt az Izraeli Védelmi Erők egykori vezérőrnagya is, aki „nagyon érzékeny pozícióban” szolgált, az egyik vezető izraeli biztonsági agytröszt jelenlegi elnöke, egy jól ismert közel-keleti kutatóközpont egykori elnöke, valamint az izraeli védelmi ipar egyik felsővezetője.

A közlemény szerint a hackerek „fiókátvételt hajtottak végre néhány áldozat postafiókján, majd eltérítették a meglévő e-mail-beszélgetéseket, hogy támadásokat indítsanak a célszemély és egy megbízható fél között már létező e-mail-beszélgetésből, és folytassák a beszélgetést”.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

3 Kommentek

Leave a Reply to Bennett Iránnak üzenve: Ha ujjat húzol Izraellel, megfizetsz | Új Kelet onlineCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .