A jeruzsálemi zászlós felvonulás előtt Izrael katonai összekötője a palesztinokkal kijelentette, hogy megőrzik a status quót

0
Gasszán Alian vezérőrnagy (COGAT) Fotó: Twitter-videó képernyő fotó

ujkelet.live

A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT), mely a palesztinokkal, videónyilatkozatot adott ki a vasárnapi, Jeruzsálem-napi zászlós menet előtt.

„Olyan időszakban vagyunk, amikor az uszítási kísérletek fokozódása tapasztalható. Látom a hazugságokat és a történeteket, és azért vagyok itt, hogy tisztázzam: a zászlós menetre több mint 30 éve sor kerül, ez nem újdonság” – mondta Gasszán Alian vezérőrnagy.

„A felvonulásra Jeruzsálem napján kerül sor, ez nem újdonság. A zászlós menet útvonala szintén nem új keletű”.

„És a status quo Jeruzsálemben ugyanaz marad a zsidók, a muszlimok és a keresztények számára, és senkinek sem fogjuk engedni, hogy megsértse.”

„És mi nem új még? A területet felgyújtani szándékozó elemek érdekei, és az eszkaláció következményeinek figyelmen kívül hagyása.”

„Az elmúlt két hónapban kiterjesztettük polgári-gazdasági politikánkat Júdea és Szamáriában, és példátlan módon a Gázai övezetben. A biztonsági stabilitás aláásása árt majd ezeknek az erőfeszítéseknek és az eddigi eredményeknek” – zárta beszédét Alian.

A Gázai övezet terrorszervezetei szombaton rakétateszteket hajtottak végre az enklávét uraló Hamász terrorszervezethez tartozó Sehab hírügynökség szerint.

Más sajtóértesülések szerint legalább nyolc rakétát lőttek ki a Földközi-tenger felé.

A kilövésekre a jeruzsálemi zászlós felvonulás előtt kerül sor, amely a gázai csoportok szerint „széleskörű robbanáshoz fog vezetni”.

A rendőrség várhatóan engedélyezni fogja a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir képviselő számára, hogy ellátogasson a Templom-hegyre vasárnap.

A Haaretz napilap pénteki beszámolója szerint a rendőrség úgy véli, hogy bár Ben-Gvir esetleges látogatása a biztonsági helyzet jelentős eszkalációjához vezethet, az ebből következő összecsapásokat meg lehet fékezni.

A jelentés szerint más biztonsági szervek, például a Sabak belbiztonsági szolgálat tisztviselői is részt vettek a biztonsági értékelő ülésen, és nem emeltek kifogást Ben-Gvir látogatása ellen.

A végső döntést az ügyben vasárnap hajnalban hozzák meg a Doron Turdzseman jeruzsálemi kerületi rendőrparancsnok által vezetett helyzetértékelés részeként.

A hét elején Ben-Gvir a protokoll szerint tájékoztatta a Kneszetet, hogy vasárnap látogatást tervez a Templom-hegyen.

Naftali Bennett miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy a Jeruzsálem-napi zászlós menet útvonala az óváros muzulmán negyedén halad majd át a Siratófalhoz, a tervek szerint és ahogy az a múltban is történt. Megpróbálva eloszlatni a terrorista csoportok palesztinokhoz intézett felhívásait, hogy védjék meg a Templom-hegy tetején található al-Aksza mecsetet a nacionalista felvonulóktól, Bennett megjegyezte, hogy a felvonulás útvonalában nem szerepel a Templom-hegy.

„Olyan felvonulást tartunk fővárosunkban, amilyet csak akarunk” – mondta Beni Gantz védelmi miniszter a Hamász terrorszervezetnek küldött figyelmeztető üzenetében. ,,Nem fogjátok fenyegetni a szuverenitásunkat.”

Gantz azt mondta, hisz abban, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi incidens.

Tavaly májusban a Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki a fővárosra a felvonulás során, 11 napig tartó harcokat robbantva ki Izrael és a Gázai övezet terrorszervezetei között. A Falak Őrzője-hadművelet közben Izrael etnikai zavargásokkal is szembesült a vegyes lakosú városokban és közösségekben.

A határrendőrség három egységet – összesen 200 tartalékost – hívott be a vasárnapi felvonulás miatt, akik 24 órás frissítő kiképzésen estek át, beleértve a tömegoszlatási módszereket és a mentális felkészülést az eseményre.

Pénteken a rendőrség közölte, hogy az összecsapások megelőzése érdekében csak a vezető rendőrtiszteknek lesz felhatalmazása arra, hogy elrendeljék a palesztin zászlók levételét a felvonulás során, amennyiben azok kockázatot vagy provokációt jelentenek.

A Jeruzsálem egyesítését ünneplő nap fő eseménye az úgynevezett zászlós felvonulás általában tízezreket vonz az óvárosba, beleértve a zsidó nemzeti vallásosok nagy kontingensét.

A tavalyi felvonulás útvonalát közvetlenül az indulás előtt változtatták meg, hogy elkerülje a Damaszkusz-kapun és a muszlim negyeden való áthaladást, a Hamásszal kapcsolatos biztonsági helyzet fokozódása miatti aggodalomból.

Benjamin Netanjahu miniszterelnökként a Sabak belbiztonsági szolgálat és a biztonsági tisztviselők véleményének megfelelően, a rendőrség álláspontjával ellentétben döntött így.

A Hamász terrorszervezet azonban ennek ellenére 2021 május 10-én este 6 óra után több sorozat rakétát lőtt ki Jeruzsálemre és Beit Semesre.

Az Izraeli Védelmi Erők 7 rakétaindítást azonosított, ezekből egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer. A többi nyílt területen landolt.

A gázai támadás rendkívül súlyos volt, hiszen a 2014-es erős szikla hadművelet óta először vált célponttá Jeruzsálem.

A rakétatámadás következtében a Kneszet-plénumot kiürítették, a zászlós menetet pedig törölték.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén Új Kelet Live

Palesztinokat mentett ki a hadsereg kutató-mentő egysége; Királyi esküvő jordán módra; Izrael, te drága; Ami kimaradt; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 31-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .