Gázából indított lövedék aktiválta a Vaskupolát a déli határnál

Avi/ujkelet.live

Hétfő este helyi idő szerint röviddel fél 9 előtt megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezettel határos izraeli közösségekben.

Az Izraeli Védelmi Erők Twitteren közölte, hogy egy aknavető gránát indítást azonosított Gázából Izraelre, melyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer.

Sérülésről vagy anyagi kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

Órákkal korábban a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője, Zijád al-Nahala közleményt adott ki, egy lehetséges katonai válaszra figyelmeztetve a Jeruzsálemben valamint Júdea és Szamáriában zajló eseményekre.

Tegnap is aktiválódtak a szirénák az egyik déli közösségben, de az izraeli hadsereg néhány perccel később közölte, hogy téves riasztás volt.

Legutóbb január elsején került sor rakétatámadásra. A Tel Aviv nagyvárosi területére, Gus Dan felé indított két rakéta a tengerben landolt.

Az Izraeli Védelmi Erők röviddel később megtorló csapásokat hajtott végre a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet katonai célpontjai ellen Khan Junesz térségében valamint megfigyelőállásaira az övezet északi részén.

A hétfő esti rakétatámadás egy különösen feszült időszakban történt.

Izraelben március 22 és április 7 között négy halálos terrortámadásra került sor, melyek összesen 14 izraeli életet követeltek.

Izrael fokozta a biztonsági intézkedéseket a terrortámadásokra válaszul, és további erőket vetett be Júdea és Szamáriában, a gázai határon és olyan nagyvárosokban, mint Jeruzsálem és Tel-Aviv.

Ráadásul idén a ramadán, a pészach és a húsvét is egybeesik.

Az izraeli tisztviselők igyekeznek csillapítani a feszültséget ramadán idején, attól tartva, hogy az erőszak ugyanolyan típusú zavargásokba torkollhat, mint amelyek 2021 májusában rázták meg Izraelt, amikor a Hamász rakétákkal lőtte a zsidó államot, ami 11 napos háborút indított el Gázával és több napos zavargásokat az arabok és zsidók között Izraelben.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.